Már akkor is éreztem, hogy öcsémből nem feltétlenül lenne jó névadó, amikor pár éve egy langyos nyári nap délutánján frissen kapott vizsla kutyáját Ottokárnak keresztelte el. A név egyedisége és a benne rejlő játékosság furcsa módon illett a lebegő füllel futkározó kutyushoz, bár hozzá kell tenni, hogy az egyszerűség kedvéért az ebet mindenki csak Otinak hívta a későbbiekben. Mivel - mondják - Isten útjai kifürkészhetetlenek, és a történelem is ismétli önmagát, a héten öcsém háziállat-palettája egy újabb ebbel bővült, akinek a sors furcsa játékából fakadóan nem volt neve. Kedves testvérem érezte, hogy eljött az ő ideje, akcióba lendült, és kisvártatva közölte a jövevény nevét az összegyűltekkel:
- Stabil.
Többen érezték úgy, hogy ez nem csak a jóízlés határain megy túl, hanem erkölcsi rombolás is egyben, elvégre egy élőlény nem élhet ilyen névvel teljes életet, ezért a természet - keblére ölelve ily hányattatott sorsú kutyagyermekét - egyedi módon hidalta át a problémát.
A névkérdést ugyanis öcsém másfél éves, a szavakkal még éppen csak ismerkedő fia oldotta meg, aki a "Milyen nevet adjunk a kutyusnak?" kérdésre határozottan csak annyit válaszolt:
- Pupi.
Így aztán Stabilból Pupi lett, egyetlen perc alatt. Állítólag a kutyakölyök szemében hála és megkönnyebbülés is látszott, de ezt öcsém határozottan cáfolta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése