Gizel nénéd tolvajt kiált

Elmútt mán tíz is, mer' vége lett a krónikának a rádijóba. Csak hallgatom, mit az istent ugat ez a rihes dög e? Le is ótottam a világot odabe, nehogy belássonak, oszt' megkárosíjjanak. Kinézek, uramfija, látom mán akkor mászik befele az udvarra, oszt valami zsákot hoz magával. Rettenet, amennyire megijjedtem, remegtem, mint lyánykoromba. Rögvest mentem a konyhába, de mán akkor az ablak alatt buddogott. Hallottam, hogy megy hátrafele a kotlókho! Na, mentem híttam a fijamat, de az meg nem vette fel a telefonnyát, mer' sose veszi fel ha én híjjom, amúgy meg mindég nyomkoggya, egye el a zíz. De csak hallom, hogy mán a kappanok között jár a keze, az anyád szencségit, majd én megmutatom neked. Felgyútottam a komrába a világot, hát mingyán asse tutta hova legyen, átvágta magát a kerítésen, oszt' ott lapútt. De tuttam, hogy ott vót, mert úgy káráttak a kotlók, mint akiket ölnek, hát mondom csak nem mehet ez így tovább. Közbe oszt a fijam valahogy visszahítt, mondom néki, hogy tolvaj jár az udvarba, hogyhát gyönne által, oszt nézné meg, melyiknek a fattya jár bent énnállam. Na, fertályóra, oszt ott is vót, de montam neki még a telefonba, hogy majd zörgesse meg az ablakot, osztan ott engedem be, ne győjjön a kertkapun, istentuggya mit hozott magával ez a fertelmes, e. Na, elíg abbúl annyi, hogy be is gyött a fijam, oszt szétnézett. Montam neki ne mennyen a kotlókho, hát agyonüti ez a szemét e, de csak nem nyugodott. Hátrament, lopakodott, aszongya óccsam le a komrába a világot, hát leótottam, de akkor meg oszt olyan vaksötét lett, mer' hát nem felhő gyött a Hold elé? Na eccer csak hallom, hogy piszkosú sziggya, repkednek a tyúkok, kárának a kotlók, mint a hééétszencség, mongyák egymásra, hogy te piszkos, így te mocskos, ejj, mondom, hát mán tán ölik is egymást. Ott lestem a konyhaablakba, mer' onnan látok hátulra. De annyira még nem látok, inkább csak hallottam, hogy piiiszkosú csattognak, csak sziggya eggyik a másikát, mondom hát ezek mán vérre mennek, e. Én vótam olyan ideges, hogy a doktor ha megmérte vón' vérnyomásom hát szétment vóna a gépje. Mer ilyen géppel jár ki hozzám, mikor felhíjjom, hogy gyönne. Na elég abbú annyi, hogy eccer gyön oszt be a fiam, mongya nekem, hogy elment mán, meg hogy nyitva hagytam a kaput, mer' kiment rajta. Mondom néki, gyerekem, hát épphogycsak meghallgattam a híreket, megszunnyadtam, oszt' arra ébredtem, hogy mán kapálódzik befele a kerítés tetejin, hát nem zártam be, jóvana. Vígűl is oszt nem derűtt ki, melyik külyke vót, mer' valami fijatalféle lehetett. Ejj, ha tunnám, biztos szíjjat hasítanék a hátábul, a fattya, hogy ide merészkedik e. Nem tojnak a tyúkok mán van neki negyedik napja is, úllehet. Aszongya a fijam, hogy a nagy melegtű, de én tudom, hogy csak mer meg vannak rettenve. Azóta oszt, neféjj, zárom mán nyóckor a kaput! Megijjedtem betyárrendesen, megttanított az élet mostmán vínsígemre erre is.