Jó ez, na. Délelőtt megírtam rögvest a tegnapi tíz vizsgázó érettségi bizonyítványát. Ez olyan izgalmas dolognak indult, mert először, mint újonnan vásárolt füzetbe, nem is tudtam, hogy hol meg hogyan kanyarítsam a betűt. De az ötödik környékén már halálos rutinnal nyomtam az adatokat és az osztályzatokat a kis kék színű könyvecskékbe. Remélem, mindent jól írtam, mert az üres érettségi bizonyítvány igencsak drága, nem lenne jó rontani belőle.
Nem mondhatnám, hogy ez a délután sokban különbözik a tegnapitól. Most éppen olyan halkan beszél az aktuális vizsgázó, és vele a szaktanár, hogy hozzám már csak a mondanivalójuk foszlányai jutnak el. Hallgatunk itt a nagy, forró csöndben, aszalódunk, mint a szilva, és közben próbálunk valahogy odakoncentrálni. Én legalábbis mindenkin ezt látom. A srácok nagyon dolgozzák kifelé a tételeket, bele vannak merülve teljesen a munkába, és megállás nélkül írnak. Ez a csapat a tegnapinál jobban muzsikál.
Ha kinézek az ablakon, a mozdulatlan várost látom, amint éppen felforrnak a háztetői, elolvadnak a lámpaoszlopai és a távolban játszó délibáb holmi fürdőzés érzetét hozza felém. Igen, most nagyon jó lenne megmártózni a hűvös vízben. Az égen formatervezett bárányfelhők úsznak a szomszédos város felé, közben újra és újra átalakulva.
Rohadt fáradt vagyok már. És még hol van a vége...!
1 megjegyzés:
Méghogy nem műveltek a diákok.. :)
Megjegyzés küldése