Talán nem meglepő, hogy manapság a teljes vételár csak apró betűkkel szerepel a termékeket bemutató cédulákon, ahelyett inkább a három év alatt fizetendő havi törlesztőrészletet tüntetik fel 60-as méretű betűkkel, a többi csak apróbetűs rész marad. Meglehetősen nehéz volt kibogozni, hogy mi mennyibe kerül, de azért sikerült. Azt, gondolom, senkinek nem kell mondanom, hogy az áruházban olyan kivitelű hűtő olyan áron nem szerepelt, mint amit a katalógusban kiválasztottunk, mégis sikerült egy hasonlót kiválasztani, ami meg is felelt volna az igényeinknek. Mivel azonban nem szeretünk hirtelen beleugrani a vásárlásba, gondoltunk, körülnézünk még máshol is.
A Tesco volt a következő célpont. Nos, itt meglehetősen érdekesen kínálják az árut, mivel az összes olyan hűtőszekrény, ami érdekelt volna bennünket, be volt csomagolva. Szerencsésebb esetben csak fóliába: kinyitni így sem lehetett, de a színét-formáját meg lehetett csodálni. A szerencsétlenebbek vastag kartondobozban várták a szabadulást, így aztán azokról semmit a világon nem tudtunk meg. Eladó sehol, megszokhattuk, így megy ez. Ebből következően itt nem is maradtunk sokáig, megegyeztünk, hogy leegyszerűsítve a dolgot, visszamegyünk a Corába, és megvesszük azt, amit egy órája kinéztünk magunknak.

Az idill azonban, mint tudjuk, soha nem lehet teljes.
Amikor odáig jutottunk, hogy fizetni szeretnénk, a pénztárnál álltunk egy pár percet, mire a pult mögött ülő, negyvenes éveiben járó nő megszólított bennünket, hogy leszünk szívesek még egy kicsit nézelődni, mert most ő éppen telepít a számítógépre, és ezt nem hagyhatja abba, főleg akkor nem, ha mi kártyával fizetünk. Rendben, szétnéztünk. Kicsit később, sátáni hangon utánunk süvöltött:
- Kártyát!
Megrettenve, remegő kézzel, de visszamentünk, és odaadtuk neki. Közben a másik négy alkalmazott éppen a Honfoglalóval játszott, megpróbáltak rájönni, hogy Arkhimédész törvényét ki fogalmazta meg. Szemmel láthatóan zavartuk a pénztárost: nem nagyon tetszett neki, hogy ott vagyunk. A legjobban mégis az bosszantott fel, hogy miközben a számlámról majdhogynem a teljes fizetésemet leemeli, telefonál, hogy neki nem megy a telepítés, és adjanak neki tanácsot, mindeközben pedig a PIN-kód beírására szolgáló kis kütyüt, mint a kutyának, odadobja a pultra, anélkül, hogy mondana valamit. Ekkor jegyeztem meg, hogy ha esetleg nem úgy bánna velünk, mint a kutyával, megköszönném, nem hinném, hogy rossz üzletet csináltam a boltnak azzal, hogy egy ilyen tételt kifizetek. Meg sem hallotta, annyira figyelt a telepítési instrukciókra. Később nyomtatásra került a számla, az aláírásra szolgáló tollat legalább olyan vehemenciával dobta a pultra, mint a PIN-kód-kütyüt. Aláírtam a számlát, majd úgy tettem le a tollat, hogy csattanjon. Majd, mivel nem figyelt, még egyszer. Ekkor odanézett, de csak annyit látott, hogy már aláírtam a számlát, így azt lerántotta a pultról a tollal együtt, megkaptam az én példányomat, és mehettem Isten hírével. Semmi viszlát, semmi köszönjük, hogy nálunk vásárolt. Semmi. Amilyen kedves volt az eladó, annyira volt bunkó a pénztáros, így összesítésben azt kell mondjam, hogy semmi pluszt nem kaptunk ettől az üzlettől sem.
A hűtő azonban a miénk. Vígan duruzsol a sarokban, és hűti a kaját, közben rendületlenül készülnek benne a jégkockák is. Így van rendjén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése