Túra a Bükkben

Mint arról már a hétfői előzetesben mintegy felvezetőként szóltam, tegnap túrázni voltunk a Bükkben. A Less Nándor emléktúrák keretében beneveztük egy 16 kilométeres távra, amely első hallásra nem tűnik hosszúnak, azonban a (számomra) rendkívül nagy szintkülönbségek leküzdése miatt sokkal hosszabbnak tűnt a táv, mint amennyi valójában volt.

Hatkor indultunk Cserépfalura, ahová valamikor 8 után érkeztünk meg. A nevezés és a szükséges papírok átvétele után 8 óra 38 perckor indultunk el a túrára. A kezdet nem volt nehéz: a faluból viszonylag gyorsan kikeveredtünk, majd utunk sokáig egy kellemes, sétálós szakaszon vezetett. Szőlők és szántók mellett haladtunk el, és gyönyörködtünk az őszi tájban, ami varázslatos ilyenkor a hegyekben.

Keresztül a szántón a szőlőkkel teli lankák mellett

Az első ellenőrzőpontra is viszonylag gyorsan megérkeztünk. Itt már megismerhettük a Bükk embert próbáló oldalát is: a Subalyuk-barlangba egy, véleményem szerint kimondottan veszélyesnek minősíthető lépcsőszerű úton jutottunk fel, amelynek lépcsőfokait kopott, csúszós terméskövek, fagyökerek, és szűk járatok alkották, ahová elszáradt faágak lógtak be, mintegy nehezítésképpen. A túrázók egyik fele fel, a másik fele pedig le akart jutni, így aztán jelentősen lassította a haladást a váltakozó irányú forgalom is.

Út a Subalyuk-barlangba

A barlang egyébként nagyon hatásos, csak a várva-várt kilátás az, ami egy kicsit beárnyékolja az egész felfelé való szenvedést: a belógó faágak miatt még egy jó képet sem lehet készíteni, a reggeli pára pedig tönkretette az amúgy gyönyörű kilátást.

Én a barlangban -
ki kellett várni a túrázók hadát, hogy feljuthassunk kilátni

Ezt követően haladtunk tovább. A második ellenőrzőpontig (Oszla, menedékház) viszonylag sétálós, ám hosszú út vezetett; végig a fák alatt, egy csobogó patak mellett, amely apró vízeséseivel meseszerű hangulatot idézett. A hangulat jó volt, az időjárás is remek, szívtuk a hegyi levegőt, és mivel ekkor már igencsak éhesek voltunk, nagyon vártuk, hogy megérkezzünk, ugyanis zsíros és lekváros kenyérrel vártak bennünket az ellenőrzőponton.

Jól esett, maradjunk ennyiben

Ekkor még nem tudtam, hogy miért pont itt volt az a hely, ahol étellel és itallal kínáltak bennünket, ezt csak később, a következő szakasz teljesítése után értettem meg. Az eddigi táv (5,07 km) csak bemelegítés volt az elkövetkezőkhöz. A harmadik ellenőrzőpont az Ódorvárnál volt, ami távolról így néz ki (a fénykép elkészítésekor még nem tudtam, hogy ide megyünk, illetve inkább reméltem, hogy nem):

Az Ódorvár távlati képe

Jelentős emelkedők közeledtek, hosszú úton mentünk a biztosítékként szolgáló, fák ágaira erősített műanyag szalagok után. Egyszer csak megláttuk, amit nem akartunk elhinni: véget ért a szerpentinszerű úton való felfelé emelkedés, közvetlenül a hegy oldalán kellett felkapaszkodnunk a csúcsra, a harmadik ellenőrzőponthoz. Hihetetlen küzdelmet vívtunk, a fák mentették meg néhol életünket.

Csak így lehetett előre jutni...

A talaj a lábunk alatt mállott szét, hol föld, hol pedig apró, hasított kövek gurultak a mögöttünk jövő túrázó elé. Az előre kijelölt útra kidőlt fák csak nehezítették az amúgy is embert próbáló haladást. Perceken belül megszűnt a beszélgetés és kínos csend honolt mindenütt, csak a léptek zaja, az ágak suhogása hallatszott, hiszen mindenki küzdött, és mindenkiről szakadt a víz.

Küzdök az életemért

Többen az út mellett ülve nézték, ahogy a túrázók hada elhalad mellettük, szemükben a "Feladom!"-tekintet vibrált, de később mindenki erőt vett magán, és feljutott a csúcsra.

Fent az Ódorvárnál - a harmadik ellenőrző pont

A negyedik ellenőrző pontig sokat kellett haladnunk, főleg lefelé. Hegyi, lankás utakon, majd később egészen nagy lejtőszögű úton mentünk, elhaladtunk egy vadetető mellett, de mindvégig a kifüggesztett szalagokat követtük.

Útbaigazítás

4,7 kilométer után átmentünk a Bükkzsércre vezető műúton, és egy szántóföldön gyalogoltunk. Miközben a rögöket kerülgettük, és próbáltuk az utolsó megpróbáltatás előtt nem kitörni a bokánkat, feltűnt a negyedik, utolsó ellenőrzőpont.

A Nyomó-hegyi TV-torony

A Nyomó-hegyi TV-adóig kellett utolsó erőnket összeszedve felküzdeni magunkat. A túrázók, mint menetelő hangyák, mutatták az utat. A hegyre felfelé közel hasonló körülmények között haladtunk, mint az Ódorvár felé, így érthető, hogy fent már rendkívüli módon szuszogott mindenki. Kb. 10 perc alatt feljutottunk, és lenéztünk Cserépfalura, ahonnan indultunk, egyben túránk utolsó állomására.

Cserépfalui látkép - túránkat a templom elől kezdtük

Az utolsó, bő 2 kilométeres táv már gyerekjáték volt: fokozatosan ereszkedtünk le a hegyről és haladtunk vissza oda, ahonnan elindultunk. Végigmentünk a cserépi pincesor előtt, és nemsokára a falu főterén voltunk.

Halad a csapat

Beérkezve a célba lepecsételték utoljára az ellenőrző füzetünket, és ezzel véget ért túránk. 5 óra és 49 perc alatt teljesítettük a távot, ami nem egy rossz eredemény, magamat ismerve. Az ajándékba kapott babgulyás után megpihentünk, és hamarosan indultunk haza, kellemesen elfáradva.

Ellenőrző füzetem a pecsétekkel

A túra alatt természetesen adóztam a művészi fényképezésnek is, már amennyire tőlem tellett: mától kezdve jövő hét végéig a túrán készült minőségi képeket tekinthetitek meg a PhotoBlog-on.