Gizel nénéd és a huligán stílus

Hát, mëgint nem tudok sëmmi jót mondani. Ëccërűlyen vagy ennyire elfajútt a világ, vagy én nem tudom fëlvënni a rigmust véle, de annyi mán bizonyos, hogy ha vasvëllám lënne fëlhánnám rá az összes pudvás-ganallyos sihëdërt, përnahajdërt, akik mëkkeserítik az életëmet.

Mëg së gondolnád, hogy hogy vótt, ha el nem sorolom. Elég a 'hhozzá, hogy valamék este, mer ollyan jó idő vótt, igazi vénasszonyok nyara, la, ülök az ámbitus ajjába, oszt' eszëmbe jutott az a nóta, amit mindég a Dezső énekëlt, főleg azután hogy a frontrú hazagyött, hogy "Fúj a szellő lëngetyi, katonának këll lënnyi, katonának këll lënnyi a legénnek". Dudorászom ott magamba, emlékëzëk csëndbe, erre ëccër csak hallom, hogy szisz. Szűűűű-szűűű, szisz. Mondom, mi a ménkű mán az, mëgindútt a gáz, mint nyócvanötbe az öreg Fërdinándná? Ahhát, úgy vótt, lë is lökte a kupacserepeket a tetőjirűl, úgy csinátta újra a sógora, az Oglëk Ánti, vagy hogy hítták, Zëlënákné kerítëtte elő valahunnat Taktaharkánybú, mer' arrafele lakott. Jaj, az ollyan szegény vót, hogy az annya feszt kacsacsőrlevest főzött néki gyerëkkorába, gyomrom kifordúl ha belegondolok. Na de oszt mënëk be a palackho, szagolom körbe, szappanozom, gyútom, sëmmi, de csak hallom, hogy szisz-szííííí. Mondom abëtyárszencség, milëssz e? Mënëk az uccára, hát úramfija! A gyönyörüszép fehér falamra valamelyik fújja a festékjit. Kimënëk, még akkor is nyomkoggya. Amikor mëllátott oszt' elkomorodott. Lëhet azé', mer' akkorát vágtam a kezire a bottal, hogy mënten elhajított mindënt magátú. Naazanyádszencségit, éngëmet të itt várjá, amíg kigyövök, mondom néki. Hátramëntem, kevertem be meszet, oszt' mán vittem is neki, hogy lëkenné. Asziszëd mëgvárt az a főd terhe, az a huligán? Nem várt a’mmëg éngëmet, elmënt valahova a lábikráján.

Öreg este vótt mán, így oszt’ nem cselekëttem, csak fëlhíttam a plébánost, hogy rontást kéne lëvënni a házrú. Másnap gyött is, hát amikor mëllátta hátrahőkölt, mondott ëggy miatyánkot, oszt’ úgy vëtte lë a rontást. Világosba oszt’ még gyatrábban néz ki, ollyan hitvánnak fest a házam, mondom, ezt mégsë tűrhetëm. Fëlmëntem a polgármestërhë, elővezettem, hogy huligán stílusbul fakadólag lëttem mëkkárosítva, csinájjanak valamit, fogják el a huligántot! Aszongya (mëjjegyëztem), hogy erre néki nincsen apparátusa, de azé’ mëgindíccsa a nyomozást. Na, abbú së lëssz sëmmi, tudom én mán az illyet – a pógármestër is csak ollyan, hogy az annya kutyabëngébű këllëtt vóna hogy levest főzzön neki. Mëhetëk én a pilátusho’ is, akkor së lëssz mán nekem gyönyörüszép fehér meszelt falam, mint azelőtt. Eképpen kesergëk a pëco elibe, amikor hallom, hogy këgyetlen-erőssen aszongya dü, dü, düüü, düddürüdü. Az úristen mán ez, maga a Sátán gyön előfele a fészkibül illyen fődöntúli robajjal, vagy mi a ménkős kentërbetekert szencséges atyavilág akkar mán rám szakadni, vínsígëmre?! Ëgybű kifelé vëttem az irányt, hát ahogy kimënëk a kapu elejbe, láttom hogy a petúniák mellett ottan ülnek a sihëdërëk, ëggyik jobban csesznyékëdik, mint a másik: krákognak, köpkönnek. Kérdëzëm tüle tán ajjadzót ëtté fijam? Erre mindëggyik hozzáfog írdatlan röhögni, mëg mondogassák, hogy je, je. Mondom, ezëk nemnormálisak, rájok híjjom a doktort, hogy nézné mëg az elméjöket, mer’ ezëk valamit szíttak biztosan. Akkora magnójok vótt, hogy tán még az onokámnak sincs akkora, abbú gyütt a dübdüb, dörrentésëk, nem is zene vót az, hanem valami csatazaj, én nem tudom. Valami nyomonkövető zenész lëhetëtt, mer’ nagyon modërn vótt. Erre rázták a hajokat, mëg kurjangattak, mint a legényëk husvétkor. Erre oszt’ kikeltem magambú. Igazábú nem tudom mit mondhattam nékik, vagy hogy üvöltöttem, de az biztos, hogy széjjeltörtem a magnójokat oszt’ a kezökbe nyomtam a tippanmeszelőt. Ezëk, hee, úgy suvickolták a mocskot lëfele a házam falárú, mint az ëccërëggy! Én meg ripakodtam közbe’, mint a bácáskurvák, ordítottam, ahogy anyám tanította. Csak úgy dógoztak ëgymás után, nëféjj! Fërtályóra së telt el, mán ragyogott fehéren a falam mëgint. Aaazanyátok szencségit, hát kikvónátoktik? Huligánok! Odafigyeltem a sarkokra is, azokat is montam, hogy në haggyák nekëm feketén, mer’ éccaka mëkkísértëm űköt. Átkot szórtam rájok, amíg az uccába láccottak.

Hááát, lelkëm. Próbákoznak az öreg Gizëlné, de azé’ ollyan könnyen én së adom magamot. Az anyátok szencségit, majd’ én mëttanítom nektëk a kutyafittyët, suhancok! Tík mëg në lëgyetëk ilyen ajjaházijak, segíjjétëk az öregasszont, hátha rátok hagy valamit.

Csókol benetëket,

Gizël

Vizsgatanítás

Elkezdődött a vizsgaidőszakom, mivel már prezentálnom, bemutatnom, beadnom kell. Ezt egyébként onnan is tudom, hogy minden nap valami hihetetlen nagy baromságot álmodom. Ha megfilmesítenék, még művészfilmnek is durvák lennének. Ízelítő a kínálatból:

- Zoli néger terroristák ellen küzd, nejlonba csomagolt világban vágtat dzsipeken és lábas-alátétként alkalmazott gofriba sütött szerződés-darabokkal buktatja le a bűnbandát.

- Zoli egy ventilátorból álló, tejjel működő repülő apparátussal közlekedik Kisújszállás és Karcag között. A találmány remek: fél liter tejjel fél órát repül.

- Zoli és kolléganője szellemként bolyong a semmi közepén, de kísérteni támad kedvük, amit végül a kolléganő családi okokra hivatkozva lefúj. (Egyszer vagyok bolyongó lélek álmomban és akkor sem lehet kísérteni, tragédia!)

Aztán a legfrissebb, ma hajnali:

- Zolit a legrosszabb időpontban kimosott zoknitól kezdve az elkeveredett, város másik végén lévő menyasszonyon át az éppen vele játszani kívánó gyerekig minden megakadályozza abban, hogy részt vegyen a gyakorló tanítás záró felvonását megtestesítő vizsgatanításon.

Szerencsére azonban a valóságban nem így történt. Igaz, hogy felkeltem hajnal 3 órakor, hogy eljussak 8.55-re a helyszínre, de azt lehet mondani, hogy maga a tanítás remekül sikerült. Kicsit túlméreteztem az anyagot 45 percre, de rugalmasan átkötöttem az elméleti és gyakorlati részt. Kellőképpen hangsúlyoztam, viszont balga módon lenyíló doboznak neveztem a legördülő listát és a táblán a színek használata sem volt következetes, bár azt hiszem, ezeken az orbitálisnak nem nevezhető problémákon hamar túlteszem magam. (Mellesleg idejét sem tudom, hogy mikor írtam színes krétával utoljára.) Mindezek ellenére jó véleménnyel voltak rólam bíráim s ez bearanyozta a napomat. Azt hiszem, meg is kérdezem Gizel nénémet, mi újság vele. :-) Holnap megtudjátok.

Csőstül összejött

Hej, bizony, mostanában aztán! De még hogy! Annyi a beadni való dolgozat, kiszámolni való feladat, megvalósításra váró mérés, elvégzendő értékelés, embert próbáló számítás, módszertanilag megfelelő prezentálás, képbe kerülő vizsgatanítás, kidolgozandó pedagógiai módszer (logóval!), hogy az ember agya eldurran.

Nálam tegnap este jött el ez a pillanat.

Szembesültem azzal, hogy a tantárgyi követelményeket legcélszerűbb mindig azelőtt elolvasni, hogy bármihez is hozzáfognánk az adott tantárgyat illetően, mivel hihetetlenül nagy méretű, nádnyelves fúvókával megszólaltatott hangszereket (oboa) kerülhetünk el ezzel. Például nem kell újra megírni valamit, amiről egy hét munka után azt hinné az ember, hogy éppen elkészült vele. Gigarosszul tud esni az ilyesmi, legalább annyira, mint amikor egy embermagas kártyavár összedől. Vagy egy majdnem kirakott puzzle-t szétdíbol egy kiskutya. Vagy... bármi, amiben sok munka van, és laza csuklómozdulatot követően szép halkan lehet rácsukni a kukatetőt.

Szóval ilyesmiket csinálok mostanában. Ugyanakkor egyre jobban felfedezem magamnak a Moodle-t, mint oktatáskezelő rendszert. Ebben fejlesztek mostanában dolgozatokat, kurzusokat, terjesztek tananyagokat, próbálkozom vele. Legalább a javítás idejét megspórolom. Persze, ez sem sem igaz, mert egy jó teszthez kell legalább 40 kérdés, azzal meg igencsak elpöcsörészem vagy 3-4 órát, mire minden klappol és semmi sincs elírva. De legalább csak egyszer kell megírni. :) Mindennek van előnye.

Ma ennyit mondanék a varázslatosan tartalmas, meglepetéseket sem nélkülöző mesterképzésről, aminek diplomáját addig úgysem kapom meg, amíg nyelvvizsgám nem lesz, az meg fogalmam sincs, hogy mikor lesz... Az élet harc.

Sütirap 2010

Ki ne emlékezne a 2007. februárjában közzétett és azóta több, mint 17.000 megtekintést megért Sütirap című veretes videónkra? Azoknak, akiknek valamiért kiesett az emlékezetükből, itt a lehetőség, hogy pótolják a veszteséget:



Közel 4 évvel azután, hogy az eredeti verzió világhódító útjára indult, blogunk hivatalos rappere újrahangszerelte a nótáját és egy fejlettebb, kidolgozottabb stílust tár elénk. 45 másodpercnyi extázis és gyönyör, itt a Sütirap 2010!



Bármilyen hihetetlen, a két előadó egy és ugyanaz a személy. És most – szavazzatok!



Az eredeti dalszöveg itt található. Rapperünk egyéb munkái:

• Nátha-rap
• Strand-rap

Megmondja a mackó 12.

Regisztráció

Hirtelen azt sem tudom, hogy hol kezdjem. Kezdem talán azzal, hogy a Gmailben így egy jó idő után észrevettem az "Összes megjelölése olvasottként" funkciót, amivel a levelező által már letöltött és általam elolvasott e-maileket egy gombnyomással lehet olvasottá tenni a webes felületen, archiválás előtt. Remek. Most már csak az "Összes megjelölése olvasottként és archiválás" funkció hiányzik, hogy azért ne kelljen külön kattintani. Persze, tudom, használjak szűrőt és a többi, de azért szeretem a webes felületen is látni a leveleket. Sajnos ez a funkció nem került be a mobilos felületre, pedig igencsak előnyös volna. A mobilos felületre az ilyen dolgok valamiért nem kerülnek be, pedig jobban érezném magam, ha 25 levelet nem kellene egyenként kijelölni, olvasottnak jelölni, majd újra bekattogni és archiválni... Komolyan mondom, amióta beregisztráltam a Gmailre, ez a – számomra – egyik leghasznosabb funkció. De csak azért, mert jellemzően nem a webes felületen olvasom a leveleimet.

Apropó regisztráció. Véget ért az őszi szünet, és ma, rögtön az első napon, csúnyán arcul ütött a felismerés. Elhangzott ugyanis ez a mondat egy 11. évfolyamos, informatikai szakmacsoportos diák szájából:

– Én nem tudom, hogy mi az a regisztráció, nem értem, hogy miért van rá szükség.

Ez megerősített engem abban, hogy sokszor a mondanivalómnak a nagy része nem is jut el a diákokhoz. Nem fogalmazok én körmönfontan és próbálok nem körmondatokban magyarázni, ennek ellenére amikor ilyeneket hallok azért égnek áll a hajam. Akkor pedig hülyén nézek ki. A legfurcsább az az egészben, hogy legtöbbjük állandóan a netet bújja és gyakorlatilag már nincs olyan valamire való szolgáltatás, ahová ne kellene beregisztrálni, ő mégsem érti és nem tudja, hogy ez mire való. De persze honnan is kellene tudnia, ha soha nem mondta el neki senki? Lehet, hogy ilyenkor nem ártana utána keresni a dolgoknak.

Azért, hogy a későbbiekben tudjak hivatkozni erre, ideírom összefoglaló jelleggel azt, amit akár órán is elmondhattam volna, hogy a regisztráció arra való, hogy egy felhasználó hozzáféréssel rendelkezzen egy internetes (jellemzően) portálhoz, legyen saját fiókja, profilja, egy élettere az adott szolgáltatónál, amit kedvére kialakíthat, átszabhat, rendszerezhet. Regisztráció nélkül nagyobb a biztonsági kockázat és az névtelenség adta lehetőséggel is többen visszaélnek.

Ezt tanultuk a mai napon.

Motorra még nem telik

Így a szünet közepén némileg depresszív hangulatba kerültem. Szembesülnöm kellett azzal, hogy a fizetésem sajnos semmire sem elég. A postán szelektív csekkbefizetés volt, a teszkóban elmentem a kedvenc csokim mellett anélkül, hogy akár egy pillantást vetettem volna rá, szerintem meg is sértődött, de nem baj. Vettem viszont egy kabátot (ezt már nem a teszkóban), ami annyira jó, hogy életem párja szerint már csak egy motor hiányzik alólam és egyébként újra belém szeretett. Persze nem a ruha teszi az embert, tudjuk ezt mindannyian. :-) Így a hatalmas depresszióm közepette azért dolgozok keményen: megírtam egy csomó beadni való munkát az egyetemre és készültem a dolgos hétköznapokra is egy kicsit. Ettől jobb lett a kedvem, na meg attól is, hogy remek őszi idő van, ami az őszi szünet ideje alatt már nem is lehetne jobb. Sajnálom azért, hogy alapvetően nem a pihenésről, hanem a magamat-utol-való-érésről szól a szünet, dehát ilyen a tanuló-dolgozó ember élete. Talán májusra megszabadulok minden kíntól és gondtalan nyári szünetnek nézek elébe. Azonban hogy ez mennyire fog megvalósulni, az a jövő titka. Most pedig nézek egy vígjátékot, és egész este kacagni fogok.

Honfoglaló innováció

Tegnap este az őszi szünet adta lehetőségeket kihasználva május után újra beléptem a Honfoglalóra. Ebben a játékban állandóan változik valami, főleg ha az ember csak így fél évente egy-két játékra lép be. A legnagyobb meglepetést az okozta, hogy a támadás némiképpen megváltozott: a játék során nehezen gyűjtögetett aranytallérjainkért megvásárolhatóak különböző kiegészítő szolgáltatások, amik kényelmesebbé teszik a harcot.

Többek között már nem csak a szomszédos megyéket lehet támadni a játékban, hanem ejtőernyős támadást is lehet indítani a nem szomszédos megyék ellen, akármilyen messze is vagyunk tőlük.

Az ejtőernyős támadás lehetőségét kicsi ikon jelzi

Aztán van arra lehetőség, ha biztosabbra akarunk menni, hogy ellenfeleinket egy olyan témában feltett kérdéssel támadjuk meg, amik hozzánk közelebb állnak. Tematikus támadás, ahogy a játékban ezt nevezik. Ha szimpatikus a tudománytörténet, de az ellenfél annyira nem vágja a témát, be lehet próbálkozni egy ilyennel is.

A tematikus támadás lehetőségét egy jól irányzott célkereszt jelöli

A stratégiailag fontos területeket kisebb erőddel védhetjük meg, akár a várunkat is. Ennek az a lényege, hogy ha az ellenfelek ezt a területet támadják, akkor – hasonlóan a várak támadásához – eggyel több kérdésre kell jól felelniük, vagy eggyel többször kell jól tippelniük a játék során. Sima mezőknél ez két kérdést jelent, várnál pedig a nagy várat és a kicsit is le kell győzni, tehát négy kérdésre kell jól felelni.

Erősítsünk erőddel!

Ezeknek a bónuszoknak az igénybevétele, mint már fentebb említettem, aranytallérba kerül, ráadásul mindegyiket egy játék során csak egyszer lehet bevetni, így a sok aranytallérral rendelkezők sem tudják szétbarmolni a játékot azzal, hogy folyamatosan ezeket használják. Nekem tetszenek ezek az újdonságok, a Honfoglaló pedig szerintem még mindig egy színvonalas kvízjáték a magyar neten, annak ellenére is, hogy már gyakorlatilag nincs olyan hely a képernyőn, ahová ne lennének reklámok pakolva.

Ja, és egy gyönyörű kép a tegnapi játékból, a miheztartás végett:

Taroltam!

• A Honfoglaló weboldala

Limitált kiadás

Iskolánkban éppen a gólyahét zajlik, melynek az idei tanévben egy részét képezi a Facebookon történő aktivitás, valamint az iskola weblapján történő szavazás is (legjobb jelmezre, legjobb versre lehet szavazni). Ez utóbbit az ingyenes Google Dokumentumok segítségével valósítottam meg, mivel úgy gondoltam, hogy egy itt elkészített űrlapra aztán lehet nyomkodni a válaszokat. Biztosan elég lesz.

A diákok azonban, mint már olyan sokszor, meglepő dolgot produkáltak, és nyomták a saját osztályukra a gombot, egérrepedtéig. A szavazás így egy ponton megrekedt, sőt, ha kedvenc rendszergazdánk szavajárásával szeretnék élni (mely szavajárását ékes szóval demonstrálja a jámbor lelkű diáksereg előtt is bármikor), "összehányta magát a rendszer", megállt, nem lehetett tovább szavazni. Semmilyen megoldással nem lehetett rábírni arra, hogy tovább menjen: 18946 szavazat után végképp vége volt a történetnek.

Gondoltam, készítek gyorsan egy másik űrlapot, azt már biztosan nem nyomják tele. Dehogynem... pillanatok alatt telekattintották azt is, így aztán – igazságos vagy nem igazságos versenyben, magam sem tudom – 37892 szavazattal zártuk a tegnapi napot. A saját osztályom sajnos második helyezett lett. A mai szavazás még folyamatban van, a rendszer egyelőre bírja a terhelést. Meglátjuk, hogy meddig. :)

Képtől képig

Egy általános iskolai nyelvtankönyvemben szerepelt a következő felirat: a kép nemzetközi közlőnyelv. A kép fölött egy férfi/női WC jellegzetes szimbóluma, illetve egy kresz-táblán lévő vonat volt látható. Nem tudom, hogy ennek következtében-e, de idegen helyen, ha meglátom a WC-szimbólumokat, ez a nemzetközi közlőnyelv szöveg mindig eszembe jut.


A képek története a régmúltra nyúlik vissza. Az olvasni nem tudó ősember a barlang falára festette azt, ami éppen történt vele a nap folyamán: naplót készített szegényes eszközeivel, hiszen írni nem tudott. A középkori templomokban hatalmas festmények, freskók foglaltak helyet. A dekoráción túlmenően ezek a gigantikus alkotások a tájékoztatás szerepét töltötték be: a középkori emberek meglehetősen műveletlenek voltak. Legalább 90%-uk sem írni, sem olvasni nem tudott, éppen ezért volt szükség arra, hogy a tudást valamilyen, az íráshoz és az olvasáshoz nem kötött közlőnyelvvel juttassák el a néphez. A legjobb megoldásnak erre a képek alkalmazása látszott. A képek történeteire való utalással jobban rögzültek a régmúlt eseményeit feltáró történetek és mesék.

Vénusz születése

Az újkorban az emberiség felvilágosodott. Kötelezővé vált az iskolai oktatás minden gyerek számára, így rohamosan csökkent az analfabéták száma. Teljesen általánossá vált az írástudás és az olvasás. Egyre több könyv jelent meg, ami a nagyközönség számára is elérhető volt. Ezeket már nem csak tudósok forgatták zárt könyvtárakban, hanem bárki számára lehetőséget nyújtottak az ismeretek bővítésére. A nyilvános könyvtárak megjelenésével erősödött az olvasási kedv is.

Ma már nehezen értjük meg, hogy valaki hogyan igazodik el a világban anélkül, hogy olvasni tudna, bár az olvasási kedv az utóbbi időben erősen megtorpanni látszik. Az oktatásban töltött pár évem alatt volt szerencsém felfedezni, hogy fiataljaink vagy nem szeretnek, vagy nem tudnak olvasni. Esetleg ezt a kettőt kombinálják. Kivétel nagyon kevés van. Legtöbbjük egész egyszerűen nem képes megérteni az írott szövegeket, nem tudja képzetekhez társítani az olvasottakat. Nehezen tudják elképzelni egy könyv történetét, kiszínezni azt gondolatban, amit olvasnak. Lemaradnak erről az élményről, a saját képzeleteik játékáról. Üdítő kivétel egy olyan diák, aki érdeklődik, utána olvas a tárgyalt témának, vagy csak egyáltalán: végigolvassa azt, ami szükséges ahhoz, hogy tovább haladhasson a tanulmányaiban.

Az utóbbi időben magam is ahhoz folyamodom, hogy a tanulnivalót képekkel illusztráljam. Sokat prezentálok, többet, mint régebben. Így jobban megmaradnak a diákokban azok a dolgok, amiket tananyagként elő kell vezetnem számukra. A mai fiatalok ugyanis alapvetően vizuálisak. Nem kell, hogy olvassanak ahhoz, hogy információt szerezzenek: elég csak bekapcsolni a tévét vagy megnézni egy-két videót a YouTube-on. Nem is csoda, hogy egyre jobban hanyatlik az írásos információ népszerűsége az interneten is: a képek, videók, animációk sokkal nagyobb népszerűséggel bírnak, egyszerűbb őket befogadni.

De nem csak ez oka, hogy a vizualitás teret nyer: ha megnézünk egy mai modern mobil eszközt (ami rendkívül népszerű fiataljaink körében), mást sem találunk benne, mint érintőképernyőt, ikonokkal (=képekkel), tehát még csak a menüpontokat sem kell elolvasnia a felhasználónak. Elég ha az ujjával bök a megfelelő helyre, máris indul a megfelelő funkció. Ezen a téren mindenképpen visszafelé haladunk, a képek felé: bár nem festünk gigászi freskókat a falakra, plafonokra, a képek mindenhol körbevesznek és befolyásolnak bennünket. Komoly pszichológiai háttérmunka eredményeképpen hatnak ránk a reklámok, színek és képek is.


A képek, ha véglegesen át nem is veszik az írott szövegek szerepét, mindenképpen felértékelődnek az elkövetkezendő időszakban. Képtől képig jutunk így, miközben a társult tudás leértékelődik. A művelt ember pedig vélhetően egyre inkább többet fog érni. Érdemes tehát befektetni némi tanulást azért, hogy hasznosnak érezzük magunkat a többiek között.

Mai napnak történetje czimszavakban

S csergeté meg vala az Úr ébresztőnek trillázássát husz perczel hat után vala. S magam már kimászék rögvest orcám tisztítandó. Felöltvén szokvány-leplem, készen állottam a harcra, mit eme nap kinált. Rögvest reggeltájt, mikorron az áldott Nap fénye még csak surolá anyaföld rögeit, a bohó tanulóifjuság számára adom át tudásom, mi bennem évek alatt felgyüle, leülepede, s tudatom szürején általpaszirozván rendszerbe kasírozóda vala. Meglett korú ifjak okitássa tripla tanórában elfáraszt vala, s ím máris sarjadó ifjaktól szakajtom le tudásnak virágját, melynek magvát magam ültettem el vala. Némelyik férges, szintelen vala, s néhol biza ki sem hajtott, de azonmód itt a következő okitás, melyben folyó szövegnek szerkesztésébe merülünk bele, mint mély tóba, mely lehúz bennünket oly mélyre. Csengőszóra azonban felbukkanunk s számítógépek programozássának mély kulturájával teszem érdekesebbé a napot már a tanulóifjuság számára, melyet ők lélekben bizonyára megköszönnek nekem. Napi rutinomat illatos, gőzölgő kávéval szakítám meg, mely után beugrom vala egy kicsit segítni, hogy kollegiális viszonyt ápoljak, s hogy minden gördülhessen a maga útján tova. Jóllehet a rám rótt kötelesség terhe igen nagy, s alatta roskadva látogatom meg fejlődő városunk művelődési központjának auláját. Itten tüdejemet átszürék sugarakkal, de annyit sem mondanak: klumpa. Az idő ím délutánba hajlik már, magam meglepetésből ételt készitek, melyből jóízűen fogyasztunk öt tájban szívem szerelmével. Kávéivásnak ideje jövel, rákövetkezően pedig métely és posvány, mi lehúz engem újra a mélybe: zárthelyi dolgozatra tanulok ímhol, melyből csak a naplómba való írás adhat menedéket, egy-egy lélegzetet, hogy teljesen meg ne tompuljon agyam, s el ne vesszek az ingoványban.

Beszélő vonatok

A mai napon éppen hazafelé utaztam a suliból, amikor indulás után egy trillázó hangot követően arra lettem figyelmes, hogy a mozdonyvezető beszél hozzánk:

– Hölgyeim és Uraim! Szeretettel köszöntöm Önöket a Budapest, Nyugati pályaudvarról Ceglédre közlekedő személyvonaton. Jó utazást kívánok Önöknek!

Ehh, mondom, ennek már fele sem tréfa, hirtelen annyit ugrottunk az időben a kora reggeli 7.30-as vonat rozsdás, málló világához képest, hogy hirtelen felfogni sem voltam képes, ami velem történt. Köszöntenek? Jó utat kívánnak? Érdekes egyébként, hogy ezen kívül semmi változás nem történt a szokásos járathoz képest, de máris jobb szájízzel merültem bele a hálózati szolgáltatások ZH-ra való tanulásba – amely holnap lesz esedékes, és nem mellesleg levél Xanaxon élek már.

Alig haladunk kicsikét, megint trilla, majd közli velünk a masiniszta, hogy Budapest, Zugló megálló következik, az ajtók a jobb oldalon nyithatók. Öcsém, mondom: én, mint parasztgyerek azon is meglepődtem, hogy a 4-6-os villamoson, Pesten, egyáltalán bemondják, hogy melyik megálló következik, de hogy a vonaton, gyerekek... hihetetlen. Az apparátus egyébként már évek óta megvan, van mód arra, hogy a vonat vezetője ilyen szimplex formában kommunikáljon az utazóközönséggel (hopp, egy hálózatos fogalom, hogy szimplex, vigyázzál, benne vagyok!), ezt mégsem szokták alkalmazni. Pedig nagyon jó megoldás.

Ekkor már úgy gondoltam, hogy ezt be kell mutatnom, ezt nekem rögzítenem kell, hát meg is tettem, de sajnos a hangmérnökünk nem állt a helyzet magaslatán, ezért pont ami a lényeg, az lett a legrosszabb minőségű: talán ki tudjátok silabizálni, na, mégis:



Azt már nem is mondom, hogy Ferihegy előtt angolul és németül is elhangzott, hogy a repülőtér következik: nah, vigyázzunk azért! Amikor pedig a végállomásra értünk, jó hétvégét kívánt nekünk a mozdonyvezetőnk, elköszönt tőlünk... Hihetetlen. De jól jött volna ez a prémium szolgáltatás nekem egy éve, amikor akkora köd volt, hogy fogalmam sem volt, hogy hol tartunk. Pedig illett volna átszállnom. Akkor a mobilos helymeghatározás mentett meg...

Hát így utaztam én a mai napon, legnagyobb meglepetésemre. Remélem, hogy ez a szolgáltatás hamarosan mindennapossá válik, és jobb képet sikerül kialakítani ezáltal is országunk vasúti közlekedéséről. Már éppen itt lenne az ideje, hogy valami változzon. Mint látszik, nem kellene annyira sok minden hozzá.

Nem üzenőfüzet

Megkérek minden volt és jelenlegi tanítványomat, hogy a naplót ne használja személyes üzenőfalnak, a kommentezési lehetőséget pedig ne tekintse velem való személyes kapcsolatfelvételi módnak. Ez a napló nem azért készül, hogy a naplóban érintett témáktól eltérő üzenetekkel megkeressetek engem.

Köszönöm.

Fontos dolgok

Olyan érdekesen kopnak ezek a billentyűk. Az E már teljesen simára kopott, a fény is megcsillan rajta, de a szóköznek csak a jobb oldala kopik. Miért lehet? Biztosan ott nyomkodom gyakrabban. És ez a gumírozás a kijelző körül… milyen jól megoldották, hogy ha lehajtom a laptop fedelét, akkor ne verődjön a kijelző a billentyűzetbe. Ügyes. Volt már nekem valaha ilyen világmegváltó ötletem? Nem hiszem. És egyébként is hogy tudták ezt az egész gépet ilyen kicsiben megcsinálni? Nem tudom, de azért ez mérnöki csúcsteljesítmény. Mi ez a sok kosz? Hát nem látok semmit, ha mondom! Áh, a kijelzőn áll a por, le kell hogy töröljem. Így, mivel is? A pulóverem ujja tökéletes választás erre. No, máris szebb, ragyog. Sokkal jobban látszik a kép. De hogy szedjem ki a piszkot innen, ahol a kijelző felnyílik? Zsanér ez, azt mondják. A kisujjam nem megfelelő, egy csomó por ott marad. Igen, a papírzsebkendő jó lesz. De nem csak így, na, mindjárt hajtogatok egy kicsit belőle, hogy beférjen… igen, még egy picit… Áh, nem fér oda teljesen. Vajon van nálam egy toll? Ó igen. Annak a végére, ha hajtok egy kis zsepit… na, most már tiszta is lett. Fültisztító pálcika jobb volna. Na, most meg beleszorult egy kis papír. Ezt valamivel ki kell szedni. Kulcsom? Nem, összekarcolja. Rotring-ceruza. Igen, ez jó. Ki is jött a kis mocsok… Fel van még töltve a gép? Igen, van még 80%. Miért akad be mindenbe az egér kábele? Ja, rajta van a gép. Venni kellene egy vezeték nélküli egeret. A múltkor láttam is egy jót, csak megint nem volt nálam egy fia buznyák sem. Na, így, szépen elrendezem, és akkor talán jobban tudok dolgozni. Meg persze jobban tudok figyelni is arra, amit csinálok.

Jaj, annyira megterhelő ZH-ra tanulni, PDF-ből, laptopon.

Rövid volt ez a hét

A lassan szétmálló karcagi Déryné Művelődési Központban egy kicsit elcsúsztak a napok számának és nevének összepárosításával. A kiírás szerint ma, pénteken lesz a bemutatója a Salt ügynök című filmnek. Ma ugyan kedd van, de ez a film élvezeti értékéből mit sem von le, bár szerintem akkor sem, ha 15-én, kedden vetítik majd. :-)

Pontos idő

Kedves Olvasóink!

A pontos idő 2010.10.10, 10:10:10.

Pontos időjelzésünket olvashatták.

A keleti világ érdekességei

Tegnap egy érdekes eszmefuttatásban volt részem, amelyet ma beidéznék blogom hasábjaira. Ha nem tudtad eddig a japán, koreai és kínai írásjeleket megkülönböztetni egymástól, olvasd el hűséges olvasónk, r4tb4g sorait, aki az alábbiakban foglalja össze a tudnivalókat:

Van erre egy maszek technikám. Ami ilyen szögletesebb, egyenes vonalakból áll + kis karikák az a koreai. Abban sok a pálcikaember. Az összevissza krix-krax, ami olyan, mintha egy bozontos pemzlivel húzták volna a vonalat, az a kínai. A maradék a japán. Így ránézésre is amúgy a japán a legszebb. Kínaival összehasonlítva olyan, mint egy szépen meg rondán író gyerek írása közötti különbség. A japán arányos ívekből és egyenes vonalakból áll.

Hogy a keleti hangulatot fokozzuk, frissiben osztanám meg az olvasóközönséggel legújabb muzikális alkotásomat, amelynek címe, stílusosan: Mah Jongg.



Ha letöltenéd a dalt, katt ide!

Gizel nénéd születésnapja

Na belüllem oszt ki nem húzod, hogy hányadik. Ki nem mondom a számot. Ëccër az uram próbákozott, de rágyöttem gyorsan, hogy merejű elfelejtëtte ëgyrészrü azt, hogy mellyik nap ünnepëlëm, másrészrű hogy hányadikat tartom. Në tudd mëg mit kapott. Azt kértem tülle, hogy az lëgyën az ajándéka, hogy kimëgy fürésszëlni a gépjihë, egész éccaka, oszt’ akkor ëgyrészt pézt is keres, másrészt mëg legalább éccaka nem hallom, hogy horkog avval a nagy krumpli orrával.

Elég a’hhozzá, hogy sëmmirű së tuttam. Úgy kezdődött, hogy tárgynapon mëggyött a postás, oszt’ mivel új van a faluba, felülem érdeklődött. Nem vót a szëmemën a kusli, így oszt’ nem láthattam millyen sihëdër kijabál, nem mëntem ki, mindëggy. Akípp adódott, hogy egész napon nem néztem mëg a postaládát, bennemaratt mindën.

Tëszëkvëszëk, egész nap buddogok ott a ház körű, rugdosom a Fánglit, mer’ mostanába ki-kiszakajt ëggy darabot az othonkámbú, nevelni këll. Vézna ëggy dög, nem nagyon kap ollyankor vacsorát, ha mëgpocsíkojja az őtözékëmet. Tizënëggy felé mëgál a ház előtt egy hatalmas fekete ótó, gyön be ëggy snájdig fijatalembër a kertkapun, mivanmán?, mondok. Aztat hittem ugyanaz, amék rëggel vótt errefele. Aszongya Gizël mamát keresëm. Szép szál legény vót, száraz álapotba vagy nyócvan kilo, de arányos. Lëmamázott, átalában erre elborúl az agyam, de most oszt’ annyira mëg vóttam illetődve, hogy aszontam, én vagyok. Aszongya őtözzön, mama, mer’ mëgyünk. Nem vëttem még be akkor a Gektizált aznapra, oszt’ olyankor előfordul, hogy látok ollyanokat, akiket mán magáho szólított az úr, vagy akiket nem ösmerëk, hát gondoltam ez is ollyan. Nem is foglalkoztam vele, mondom majd eltünedëzik, mint a többi. Ëccër csak oszt’ mëgint szólít, hajja-ë mama? Őtözzön hát! Mondom neki minek őtöznék? Hova mëgyünk hát? Aszongya nem gyött mëg a távírat? Hát mondom, én nem néztem a postát. Erre aszongya, így hát még jobb lëssz, elég lëssz-ë annyi ha aszongya, hogy a fijam kűdött?

Fogalmam së nincsen, hogy mijé, de rögtön elhittem neki, hogy csak a fijam kűdhette. Cselekëttem amit mondott, báli ruhába őtözzön mama, ezt vëgye fël, azt hozza el… Azé a nëgyedik mamázásná’ má’ mondtam neki, hogy ha nem akar sokat fogorvosra kőteni, akkor felejcse el gyorsan. Nem këllëtt győzködni. Nekëm mëg ettű sosë rossz a lelkiismeretëm, végűl is nem cigány mellett teleltem, fénivalóm nincsen. Be is űttem az ótójába, de előtte bevëttem a Gektizált, oszt’ az úton kitisztútam.

Elég a’hhozzá, hogy az a snájdig fijatalembër télleg a fijamékho’ vitt engëmet. Ott oszt’ kiszáttam, ű mëg tovább ment a szép ótójával. Csillogott, akkar a bëtyárszencség. Mán az ótója. Nem a fijatalembër. Na, mondom, ereggy Gizël, befele. Bemëntem, sëhun sënki. Së halk kopp, së zörej. Mán akkor nagyon gyanús vótt, gondoltam, hogy ez a fijatalembër csak mëggyilkolta itt az összest, oszt’ most rám vadászik biztossan. (Mer’ néha ilyenëket gondolok, főleg ha bennem van a Gektizál.) Së konyhába, së szobába sënki, szólongatok ott, fijam, mënyem, onokááám, hát merre vagytok mán? Oszt’ akkor kinyitom a háccsó ajtót a ker’be, ménkű sok embër ëccërre kezdi óbégatni, hogy Isten étesse Gizël! Ollyannyira mëgijjedtem akkor, ahogy üvőteni keztek, hogy mënten elhajítottam magamat, úgy érëztem magam, mint akire kotlóláz gyött, elfeküttem azonnali jelleggel.

Aszongya a fijam, hogy ollyan két óráig próbáttak ébresztenyi, orvos is látott tán. Aszitték mëgtérek az Úrho’, de oszt’ azé’ illyen könnyen csak nem adom magamat. Kiderűtt, hogy ünnepséget hoztak össze ezëk nékëm, hogy ezt a vínasszonyt, mán engëmet, mëgünnepëjjënek. Na, ez ollyannyira elérzékënyített, hogy hozzáfogtam ríni, hogy hát csak a fijam, mégis foglalkozik velem. Ríttam ëggy órát, oszt’ akkor mán csak monták, hogy ereggyek ki a vendégëkhë, hogy tudnák mán, hogy nem hóttam mëg.

Kimënëk a ker’be, hát úram Jézus, mit látok: legalább ötven embër, asztallok roskadásig mëgterítve, merejű mindënféle étellel – tán a kisbótba së lëhet annyi mindent kapni, mint ami ott vótt. A sok vendég, akibül alig ismertem ëgykettőt, úgy falt befele mindënt, mint a kalapácsos daráló. Vég nékű ëttek, de közbe’ oszt be nem átt a szájok. Beszégettek világi dógokrú. Mondom, azé’ ëggy üdvözlégy Máriját csak elmotyorgok, mielőtt közibéjük mënëk, soha nem lëhet tunnyi, nem-ë a sátánt szógájja valamelyik.

Gondoltam magamba, hogy elvëgyűlök, mint az uriasszonyok, akkor mán csak belegyöttem, hogy itt oszt’ mindenki engëm ünnepël. De ugy képzejjed el, hogy ahogy ott belejtëk a nép közé, többen mëgkérdëzték, hogy csókolom, ki vóna maga? Na erre oszt’ rëttenetësen lëszalatt a vércukrom. Visítni keztem, hogy mëgëszed az ételt, de azt së tudod, hogy ki vagyok? Hánnyá azonnal! Hogy hát éngëmet ünnepëlnétek itten, essë tudod? Ki fija-borja vagy? Jaj, mëgint rosszú lëttem e përcbe, úgy húzott össze vagy négy-öt fijatalembër, annyira elgyëngűttem. (Engëm nem ëccërű összehúzni, ha elgyëngűlök.) Gyött a mënyem, kupálódik mán, aszongya anyuka, hát magának sëmmi së jó? Az a szërëncséje, hogy még nem vóttam teljesen magamná’, mer’ kapott vóna ollyan viszontválaszt, hogy lëhet el is váttak vóna a fijammal, ágytú-asztaltú.

Az lëtt a vége, hogy a mënyem szërint elűztem mindënkit, aki számított, oszt’ elgyött engëmet köszöntenyi. Mer’ álítólag az eset után rohamossan csökkent a létszámok. Montam néki, hogy lëhet, hogy éngëm köszöntöttek, jányom, de bízvást álítom, hogy ëggy së ösmert éngëmet, én meg űköt, így oszt’ nincs sértődés ëggyik részrű së.

Eképp ünnepëltem, lelkëm. Amikor hazamëntem benéztem a postaládába, hát ott a távírat, úramfija: a fijam előre mëgírta, hogy mi lëszësz. Jobb is, hogy nem olvastam el előre, mer’ az biztos, hogy nem mëntem vóna ekkora nagy sokadalomba a magam erejitű. Eriggy mostan, tanújjá, letközelebb is mesélëk nektëk – ha mëgérem.

A viaszhengeres diktafon

Általában amikor szombaton hajnali háromkor felkelek, már ki vagyok égve. Amikor meg reggel 7.30-ra bevánszorgok Óbudára, az Universitas Budensisre, hogy újabb veretes előadást hallgassak meg az Ethernet- és IP-csomagok szexuális életéről, végképp lelöki agyam az ékszíjat. De mint ahogy eddig is, szünetekben nagy csodálattal adózom a folyosón kiállított technikatörténeti érdekességeknek. Régebben már írtam az IBM 3350-es merevlemezéről, amit testközelből csodálhattam meg. Tegnap a hangrögzítők ősét, az 1927-ben megjelent Dictaphone-t fotóztam körbe és nem is én lennék, ha nem osztanám meg veletek, amit láttam.

A hangrögzítés nem mindig volt olyan magától értetődő, mint manapság, amikor érintőképernyős mobilunkon bökünk egy ikonra, és már mondhatjuk is a magunkét, órák hosszat, a készülék pedig rögzíti. Nagyon hosszú út vezetett idáig, bár hozzá kell tenni, hogy mindez viszonylag rövid időn belül lezajlott. 1927-ben a Dictaphone vállalat és márkanév az akkori Columbia Gramophone Records lemezcégből jött létre, és a diktafon szó olyannyira hétköznapivá vált, hogy mindenhol a beszédrögzítés szinonimájaként terjedt el.

Bal oldalt a The Dictaphone néven futó hangrögzítő
és -lejátszó, jobb oldalt a törlő berendezés

Márkajelzés

A viaszhengeres hangrögzítőt legalább 13 éven keresztül, 1940-ig gyártotta a cég, és a magnók megjelenéséig aktív használatban is voltak ezek a készülékek. De hogyan is működtek? Ez a gép már villanymotorral működött. A módválasztó karral ki kellett választani, hogy lejátszás, vagy felvételkészítés történik. Rögzítéskor a bal oldalon látható cső végébe kellett beszélni, és a rögzítésre szolgáló tű a hang rezgéseinek megfelelő, a bakelitlemez barázdáihoz hasonló barázdákat vésett a viaszhengerbe.

Lejátszás vagy felvétel?

Lejátszáskor a lejátszó fejet a henger elejére kellett állítani és a kart lejátszás állásba kellett kapcsolni. A rögzített hang szintén a cső végén található tölcsérből volt hallható.

A piros jelzés mutatja, hogy hol tartunk a felvételben/lejátszásban.
Mögötte a rögzítő/lejátszófej.

A viaszhenger többször is felhasználható volt. Törléséhez a törlő berendezésbe kellett tenni a hengert, ami gyakorlatilag nem volt más, mint egy pici eszterga. Ez simára esztergálta a viaszhengert, letörölve arról a már belevésett barázdákat. Természetesen ennek köszönhetően az eszköz csak véges számú alkalommal volt törölhető és újra használható, ha elkopott, újat kellett vásárolni.

A törlőberendezést kézzel kellett hajtani

Szíjmeghajtás a törlőn

A törlőberendezés egy másik nézetből.
Az esztergakés romantikusan a hengerhez simul.

A berendezéshez több gyártó kínált viaszhengereket, különböző áron és ennek megfelelő minőségi színvonalon. A viaszhengerek kb. 150 fordulat/perc sebességgel forogtak a gépben, így egy hengerre körülbelül négy percnyi hanganyag volt rögzíthető.

Viaszhengerek

Mindössze 90 év alatt eljutottunk az analóg hangrögzítésnek ezen módjától a mágnesszalagon át a digitális rögzítésig. Ma már mozgó alkatrészek nélküli eszközökön, tökéletes minőségben rögzíthetjük a hangot, és talán eszünkbe sem jut, hogy valamikor külön kihívás volt ennek megvalósítása. Hajtsunk fejet az évszázados tudomány és a remek mérnöki munka előtt, ami lehetővé tette, hogy ma sokkal kényelmesebben éljünk.

Elromlott, de megjavult

Behalt a pendriveom. A kicsi, de erős.

Nem én vagyok az egyetlen, aki így járt mostanában, hiszen munkatársaim egész sorának hullott széjjel a napokban a pendriveon tárolt adattartalma. Mi lehet a levegőben? Ki tudja. Szerencsére én voltam annyira jó helyzetben, hogy egy-két, nem túl fontos fájl kivételével mindenről volt mentésem. Ennek ellenére azért két dolog zavart. Az egyik, hogy az eszköz két hónapos, ebből egy hónapot töltött aktív szolgálat alatt, a többiben pihent. A másik pediglen az, hogy hardverként jelen volt a cucc, csak meghajtóként nem látszott. Így nem lehetett formázni sem, nem lehetett vele semmit sem kezdeni.

Mit tesz az ember ilyenkor? Zughonlapokon zugalkalmazásokat keres, amik képesek az elromlott pendrive tartalmát megjavítani. Találtam is egy nagyon csicsás demóverziót, ami kisvártatva megmutatta nekem a pendrive mappaszerkezetét, benne a fájlokat, majd arra kért: jelöljem ki, mit akarok menteni. Ejj, mondom, ez aztán az élet, gyorsan bejelölgettem, ami fontos, majd Save. Erre jött a hidegzuhany: ebben a verzióban sajnos nem lehet menteni, csak megtekinteni a fájlokat.

Már éppen ott tartottam, hogy alternatív forrásokból jutok hozzá a szoftverhez, amikor egyszer csak az operációs rendszer minden egyéb teendő nélkül felismerte a pendrive-ot, mintha csak akkor csatlakoztattam volna. Gyors tallózás után kiderült, hogy rajta van minden adat, sértetlenül, minden megnyitható, minden működik.

Akármit is csinált vele ez a program, jól csinálta... :-)

Mennyivel nő a Gmail tárterülete?

A Gmail megjelenésekor hihetetlen, 2 GB-os méretű postafiókkal csábította át az e-mailező közösséget saját magához. Ez a postafiókméret akkoriban egyedülállónak számított, hihetetlennek is tűnt, hogy valaki ezt normális levelezéssel valaha is tele tudja a pakolni. Aztán évszakok jöttek-mentek, évek múltak, és most már több, mint 7 és fél gigabájt áll rendelkezésünkre, hogy leveleinkkel, vagy az ismerősöktől kapott, iszonytató méretű powerpoint-fájlokkal telepakoljuk. Valóban nincs szükség törlésre, hiszen még a legelvetemültebb e-mailezőknek is elegendő egy ekkora tárhely.

A Gmail ezt a tárterületet meglehetősen szolidan hirdeti a levelező webes belépési oldalán, jelen pillanatban több, mint 7502 megabájt áll a felhasználó rendelkezésére, ami egyre növekszik is. És valóban, a tárterület "szemmel láthatóan" növekszik... de vajon mennyivel? A bájtok folyamatos növekedése mennyi tárterületet jelent egy nap?

Nem voltam és rest: kisebb-nagyobb időközönként megmérve táblázatba foglaltam az éppen látható tárhely-kapacitást és az alábbi táblázatot kaptam. Ennek ismeretében, ha a számítási pontatlanságot is belekalkuláljuk, kiderül, hogy egy nap alatt kb. 358 és fél kilobájttal lesz több Gmail-postafiókunk mérete, ami egy hétre vetítve kb. 2,5 megabájt, egy hónap alatt pedig kb. 75 megabájt növekedést jelent. Ez még mindig bőven elegendő.

Komolyan mondom, fogalmam sincs, hogy a többi e-mail szolgáltató hogyan és miből él meg, ugyanakkor azt sem tudom, hogy miért találkozom még mindig olyanokkal, akik nem ezt a szolgáltatót használják mindennapi levelezésük bonyolítására. (Ha kell egy fiók, bátran kattints ide!)

Négy óra utazás 80 percért

Ahogy Karinthy fogalmaz az Utazás a koponyám körül című művében: "Minden napnak megvan a maga gyötrelme és megvan a maga gyönyörűsége." Igaz ez a mai napra is. Reggel a kelő nappal keltem, gyorsan-frissen, már amennyire ez kissé hajlott koromból fakadóan tőlem telik. A reggeli kapkodás, reggelizés és forró tea elfogyasztása után eljött az utazás két órája. Az állomáson régi ismerősökkel találkoztam és pár szót is váltottunk. (Ahogy egyre több évet töltök az iskolában, egyre több régi tanítványom van, akik néha meg is ismernek engem.) A vonatom kéjes lustasággal gördült be a sínekre és hirtelen fékezett. Amikor már éppen azon gondolkodtam, hogy újabb unalmas két órában lesz részem egy unalmas vonat unalmas fülkéjében, csoporttársakra bukkantam, akikkel végigbeszélgettük az utat a Nyugatiig, sőt, még arra is rá tudtak venni, hogy gyalog menjek ki az iskolába, semmint villamossal. Eleinte nem díjaztam az ötletet, de a túlfűtött kabinban való két óra üldögélés után rendkívül jól esett a séta.

Remek órarendünknek köszönhetően ma 80 percnyi előadást hallgathattam végig, minek során kiderült, hogy a bal agyféltekém aktívabb, mint a jobb, ugyanakkor a jobb majdhogynem ugyanannyira aktív, mint a bal. Ennek folyományaképpen nem csak szekvenciális gondolkodásra vagyok képes, hanem érzelemmel teli és kreatív is vagyok – valljuk be, ezen előnyös tulajdonságokkal mind rendelkezem, kár is volna tagadni. Miután ezt sikeresen kiderítettük egy kicsiny teszt segítségével, visszamentem a Nyugati Pályaudvarra, immáron villamossal, majd előkerítettem a vonatot, amelyikkel hazafelé jöhettem.

A vonat, reá való felszállásomat követően, kisvártatva el is indult. Éppen belemerültem a blogposztom elején említett mű végigolvasásának édes mámorába, amikor Üllő környékén felszállt egy kicsi, ám annál nagyobb hangú, aszott emberke, akinek feltett szándéka volt, hogy a kocsiban tartózkodókkal közölje napjaink égető problémáit. Kifejtette, hogy mennyire helytelen, hogy a gyerekek hat osztály után is tanulnak, ahelyett, hogy mennének markot szedni, mint annak idején ő. Illetőleg megtudtuk, hogy annak idején őt annyira megverték, hogy három napig(!) volt a klinikai halál állapotában, és amikor felébredt (három nap után) már köztörvényes bűnözők irányították az országot. Próbáltam Karinthyra figyelni, de Ceglédbercelnél, amikor a kis öreg közölte, hogy Jézus volt az első kommunista, mert ő bizony mindenét megosztotta a többiekkel, agyam ledobta az ékszíjat. Reméltem, hogy mielőbb megérkezik a vonatunk Ceglédre, ahol átszállhatok egy vélhetően békésebb járatra, az öreg pedig megtalálja lelki békéjét a vasútállomáson.

Ennyit talán a napi gyötrelemről. A gyönyörűség ott érkezett el, amikor fél négykor hazaérkezve életem párjának mosolyát pillantottam meg. Arca a délutáni napfényben fürödve még gyönyörűbb volt, mint egyébként – ezért érdemes volt annyit utazni hosszú-hosszú kilométereken keresztül.

Holnap ismétlés, csak éppen fél ötkor indulok. Hajnalban. Remek lesz, rendeltem két kiló kávét.

Chrome a netbookon

Amióta a munkahelyen mindenki wifin tolja egész nap, hihetetlenül modernnek tűnik intézményünk belső élete. Az internetre viszont csak proxyn keresztül lehet kijutni, így a szakértő szemöldökök kicsit összeráncolódnak. Én magam többször kerültem sokkos állapotba a proxy-állítgatás miatt. Itthon ugyanis nincs proxy, a suliban viszont van, és miután ott többször ököllel ütöttem az asztalt, hogy már megint nincs net (mire rájöttem, hogy csak azért, mert nem állítottam be a proxyt), alternatív (=fapados) megoldást ötöltem ki. Egy böngészőt használok itthon, proxy nélkül, egyet pedig odabent, proxyval. (Bizonyára van megoldás arra, hogy egy kattintással váltsak proxytlan és proxys böngészés között: ha valaki a tudás birtokában van, kommenteljen). A 9-es Internet Explorerről ódákat zengtek, nekem azonban továbbra sem szimpatikus, így a Firefox mellett több hete próbálom már kicsi netbookomon a Google-féle Chrome böngésző legújabb verzióját, és azt kell mondjam, hogy teljes mértékben elégedett vagyok vele.

Mintha csak a Teremtő is netbookra tervezte volna: már az alkalmazás címsorában ott virítanak a fülek, amivel egy egész sort megspórolunk. Ezt még egy darab, URL-ek beírására alkalmas cím- és keresősáv követi, aztán – ahogy mondani szokás – le is főtt a kávé. Az ez alatt lévő területet teljes mértékben ki tudjuk használni böngészéseink során, ami sokkal átláthatóbb felületet eredményez, mint a Firefoxnál. (A Google szerint a Chrome "áramvonalas", ami meglehetősen érdekes és újkeletű jelző egy böngésző esetében.) Az sem egy utolsó szempont, hogy a Chrome sokkal gyorsabban indul el, mint a Róka, és jóval kevesebb memóriát zabál annál, ugyanakkor ezért nyilván sok olyan szolgáltatásról le kell mondanunk, ami a Firefoxot kényelmessé teszi. De azt hiszem, egy kiegészítőkkel megpakolt Firefox, ami két percig indul egy netbookon, nem lehet mindennapos munkára alkalmas szoftver, meg aztán mindig kell egy alternatíva.

Thozoo naplója a Google Chrome böngészőben

Nagyon szuper, hogy a Google Translate fordító szolgáltatás segítségével a böngésző beépített lehetőségei közé tartozik egy idegen nyelvű oldalnak a saját nyelvünkre történő (gépi) fordítása. Ez sok esetben meglehetősen hasznos tud lenni.

Kinek ajánlható a Chrome? A hamarosan megjelenő Chrome OS alapvető magját adja, így akik ezzel az online világban életképes, merőben új elgondolású operációs rendszerrel akarnak ismerkedni, azoknak célszerű lesz tanulmányozniuk és szokniuk, már most. De ajánlható azoknak is, akik egyszerűen csak böngészni akarnak, gyorsan és biztonságosan. Netbookra pedig szerintem az egyik legjobb választás. Az új verzióban már alapértelmezés szerint a kék színnel is szakítottak, igazából úgy tudunk böngészni, hogy maga a böngésző fel sem tűnik...

Nektek milyen tapasztalataitok vannak a Chrome-mal?

Reggeli vonatblog

Lassan lehet vágni a centit, ugyanis már megszámolható azon alkalmak száma, amikor suliba kell utaznom, vonattal. A harmadik félévem az utolsó, ami előadással és vizsgával teli, eképpen nem túl sok alkalom lesz már, amikor jövök. Ceglédbercel-Cserőt elhagyva azon gondolkodom, hogy amennyire megváltozott az életem azáltal, hogy elkezdtem ide járni, épp annyira fog megváltozni, amikor ez az egész véget ér és végre sikerül levizsgázni mindenből. Távoli, de óhajtott cél ez, aminek eléréséhez még annyi munka és kitartás kell.

A mai napon újra gyakorlati órán veszek részt. Tegnap délután már ki is derült, hogy hol és mikor. :) Egy budapesti szakközépiskolában valószínűleg azt fogjuk szemrevételezni tíz órától kezdődően, hogy hogyan kell egy szakmai órát megtartani. Nagyon kemény lesz ez, azt hiszem. Érdekes momentum, hogy erre a tárgyra mindösszesen négy óra van szánva az egész félévben. Érdekel, hogy milyen ütemezés szerint megyünk majd, bár túl vagyok azon, hogy ilyesmi idegesítsen is. Megoldják a kollégák. A tavalyi félév pedagógia gyakorlata sokkal izgalmasabb volt, mivel ott kis csoportunk minden tagja saját osztályfőnöki órát tartott. Hogy itt mi lesz, azt egyelőre senki sem tudja.

Rövid időjárás-jelentés: a keleti megyékből Budapest felé haladva az idő egyre rosszabb, Pilis közelében szitáló eső. De a frizura még mindig tart.

Rövid bejelentkezésünket olvashatták a vasútról.

Utóirat: láttatok már olyan jegyvizsgálót, aki az utasok közé ülve próbálja a saját mobil jegykiadó gépéből kibányászni az elakadt papírt mindenféle, a gyártóra és annak felmenőire vonatkozó, nem túl szalonképes megjegyzések között? Na én most láttam. :)

Fogalmazzunk egyszerűen! 10

Sorozatunk tizedik részében újabb kupacot nyújtok át a nyájas olvasóknak a magyar nyelv ékköveiből, melyekből azért válik mégis igazi briliáns, mert egytől egyig magyar nyelvű emberek szájából hangzottak el.

• Vegyszerirtó.
  Nehéz definiálni, amit a fogalom takar (legalább annyira, mint az elsőbbségnyújtó dobozt), de ha a permetezett vegyszert mégsem szeretnénk használni, akkor használjunk vegyszerirtót.
  
  
• Az volt a legakkorább, hogy belefért akárhogy is.
  Magyarul: az volt a legkisebb, amibe belefért.
  
  
• Fáj a seggizomlázam.
  Érdekes, új szerv.
  
  
• Egy langyos korty hideg kávét sem ittunk.
  Ennek ellenére van, aki forrón szereti.
  
  
• Rávilágított a sötétség a fehérre és úgy tűnt, mintha lila lenne.
  Legalább tudjuk, ha a színeket akarjuk keverni, hogy hogyan kapunk legegyszerűbben lilát. Megvilágítjuk sötéttel.
  
  
• - Hisztis k_rva lesz, mint az anyja.
  - Neeem, az anyja nem volt hisztis.
  Sovány vigasz.
  
  
• Rózsaszín-sárga matyifasza macska.
  Érdekes és egyben újító jellegű definíciója egy narancssárga gumihódnak.
  
  
• Most ez a nap ezért a napért ez volt.
  Magyarul: ez a nap erre volt szánva. Csak néha olyan nehezen jönnek ki a gondolatok.

Tanári elnyomás négy tételben

Most, hogy a diplomamunka-téma választás kapujában állok és módszertan, didaktika, attitűd, valamint a tanárság mibenlétét kell legalább ötven oldalban kifejtenem, számot kellett vetni eddigi életemmel. Rá kellett jönnöm, hogy gyerekkoromban, azon belül is alsó tagozatban több téren is el voltam nyomva és olyan megrázkódtatásokat kellett átélnem az iskola miatt, amire szó sincs. Én mégis megpróbálom most elmondani.

Ugorjunk csak vissza gondolatban 1987-be, amikor elsős kisgyerek voltam. Akkoriban még nagyon menő volt (bizonyos helyeken még most is az) az újságfüzet nevű képződmény, ami annyiból állt, hogy a napilapokból A5-ös füzet méretűre vágott oldalakat egymás után kötötték a szülők egy füzetborítóba. Mi pedig, amikor a betűket tanultuk, kinyitottuk az újságfüzetet és feladatként az aznap tanult betű összes előfordulását be kellett karikáznunk az adott oldalon. A legtöbb diáknak ez rémes, kiállhatatlan és monoton munka volt, de nem is én lennék, ha nem élveztem volna már akkor is a dolgot. Olyannyira, hogy egy ízben egy régi, félredobott kiadványt találtam meg padlásunk egy koszos zugában. Gondosan megtisztítottam a borítót és annyira elkapott a hév, hogy legalább húsz oldalon keresztül karikáztam rendíthetetlenül az a betűket. Amikor pedig másnap mindezt mint eredményt be akartam mutatni, tanárnőm csak annyit mondott: nem vagyok kíváncsi a pártéletedre. Én meg nem értettem, hogy mi a probléma, én csak az a betűim karikázásának rendkívüli precízségét akartam elővezetni, erre máris ilyesmit vágnak a fejemhez. Az történt ugyanis, hogy szerencsétlenségemre egy akkori időszaki kiadvány, a Pártélet súlyos gondolatokat hordozó lapjain sikerült karikáznom, erre pedig nem volt vevő a tanerő. Soha többet nem karikáztam pluszban, sehol.

A második elnyomás második osztályban ért, amikor a szorzótábla volt terítéken. Sajnos sehogyan sem tudtam megértetni a matektanárral, hogy hosszú betegségem miatt a szorzótáblából csak úgy kiválasztott szorzatokat nem tudom elmondani, viszont ha kell, akkor 1×1-től 10×10-ig hibátlanul fel tudom sorolni az egész táblázatot. Már az is eléggé visszás hatást keltett, hogy egyedül nekem nem fehér háttéren fekete, hanem barna háttéren fehér feliratos volt a szorzótáblám, az meg pláne vérlázító volt, hogy ezt nem is lehetett használni, így aztán pár fekete pont és kék háromszög után akkora egyest varrtak be matematikából, hogy csak úgy csengett. (Ha jól emlékszem, ez volt életem első jegye. Matek egyes.)

Harmadik osztályban sehogyan sem tudtam meggyőzni magyar nyelv és irodalom tárgyat is tanító osztályfőnökömet, hogy a papagály ly-nal írandó, nem pedig sima j-vel. Ő kötötte az ebet a karóhoz, én mindenféle szakirodalomra (szótár, képregény stb.) hivatkoztam, hogy márpedig, márpedig. Azt mondta, hogy ha hozok neki egy olyan újságot vagy könyvet, amiben ly-nal írják a papagájt, elhiszi nekem. Egy egész estém ment a keresésre, mire végre-valahára megtaláltam egy kiadványt, amiben a papagájról írtak. Szívem nagyot dobbant, hogy most aztán én, megmutatom, jól, de a legnagyobb csalódás akkor ért, amikor kiderült számomra, hogy sajnos már megint a tanárnak volt igaza, és a papagáj pontos j-vel kerül a papírra. Másnap csak csendben sunnyogtam.

Negyedik osztályban sikeresen ráestem a térdemre, amit, azt hiszem, akkor nem vett senki kellőképpen komolyan, mivel azóta is megesik, hogy hirtelen belenyilallnak az apró, hegyes kavicsok, mint húsz éves, fájdalmas emlékek. Tanárnéném nem akarta elhinni, hogy nekem bizony igen jelentős fájdalmaim vannak, így aztán a testi fájdalom mellett engem ért lelki teher olyannyira összetört, hogy bömbölni kezdtem a tanórán. De olyan hévvel, hogy rámhívták édesanyámat, azt a drága asszonyt (ami akkoriban, telefonmentes világban nem volt olyan rendkívül egyszerű feladat), hogy vinne engem el valamerre, de lehetőleg hallótávolságon kívülre. Alvilági osztálytársam azt mondta rám, hogy én a sátánt szolgálom és szünetben belerúgott a lábamba még egyet, amire én még jobban üvöltöttem, de szerencsére édesanyám volt rám olyan hatással, hogy befejeztem, mire hazaértünk. (Egyenlőségjelet vont az ordítás és a különböző javak megvonása között, így célszerű volt átgondolnom, mi mennyire éri meg. Tudott nevelni.)

Mindezek fényében azt hiszem, érdemes megfontolnom, hogy a diákok flow-élményéről meséljek-e a szakdolgozatomban, vagy csak simán dobjak össze egy művet a tanárok mentális sémáinak tartalmáról, konfliktushelyzetben.

Még gondolkodom.

Itt van az ősz, itt van újra

Oly korán köszöntött be az ősz idén, mint jómagam gyerekkoromban, amikor vendégségbe hívtak a szomszéd faluba, ebédre, de én a héthuszas busszal érkeztem meg. A lehangoló idővel talán még annyira nem is lenne problémám: alapvetően szeretem az efféle időjárást, ha nem a munkahelyen kell tölteni, hanem otthon, takaróba burkolózva, forró tea mellett. De most nem ezt dobta a gép. A tegnapi nap során (azután, hogy a megrongált Fargónk üvegajtaja jelképes összegért elkészült) valahol, valamilyen módon úgy megfáztam, hogy ennél szebbet talán festeni sem lehetne. Annyira fáj a torkom, hogy lassan az egyedüli mód a mutogatás és az írás lesz a kommunikációra. A beszéd kiesik. Leginkább azért aggaszt a dolog, mert alapvetően a munkám arról szól, hogy egész nap beszélek valamiről: hol éppen a számítógépek lélektana, hol az írásjelek és a szóköz kapcsolata,hol pedig a folyamatábra- és programtervezés a téma.

No persze nem bánkódom: annyi mindent megoldottam már, hogy egy ilyen nüansznyi probléma nem jelenthet gondot. Hétvégén kipihenem magam: szenvedek, mint a karikázott ártány és mire éppen kezdem jól érezni magam, felvirrad a hétfő reggel és újra lehet jönni dolgozni.

Mindeközben megkezdődik a harmadik félév az egyetemen is. Olyan órarendem van, hogy azon szerintem az sem tud eligazodni, aki önnönmagát habosra dolgozva, vérrel-verejtékkel megszerkesztette azt egy sárgásbarna őszi délutánon. Lehet, hogy magam is felveszem a Hipertérugrás tantárgyat – ha az oktatóknak sikerülhet (az órarend szerint) egy időben két helyen lenni, akkor talán nekem is menni fog. Kis továbbképzéssel szerintem az időt is uralni tudom, bár hogy erre lesz-e megfelelő kurzus, azt még senki sem tudja megmondani. Meg kell mondjam: a vonatozás egyáltalán nem hiányzik, sőt, az sem, hogy a hétkor véget érő előadások után fél kilenckor tudjak elindulni hazafelé és fél tizenegyre érkezzem meg. Elszoktam tőle, de vissza kell zökkennem mielőbb, ha fakítani akarok valamit.

Ez van most. Betegségemből kifolyólag nem vagyok többre képes. Nyomom tovább az ágyat.

Almapaprika

Az embert mindig érik meglepetések. Még a leglehetetlenebb helyeken is. Leéltem úgy 30 évet, hogy almapaprikát csak ecetes formában és üvegben láttam, erre ma, életem 11176. napján ettem belőle úgy, ahogy azt a teremtő megálmodta. Az úgy volt, hogy vásárlás közben megláttam az elárusítóhelyen ezt a zöldséget a maga puritán valójában és muszáj voltam konzumálni belőle pár darabot. Akkor még nem gondoltam volna, hogy ez a pénztárnál gondot fog okozni, ugyanis a termék PLU-ját (azt a számot, amit a vonalkód nélküli termékeknél alkalmaznak, és amit jobb helyeken fejből vágnak a pénztárosok) dupla munkaerő is próbálta előkeríteni. A végén meglett egy kis cetlin. A pár perces huzavonát az egyre hízó sor egy emberként nézte. Biztosan gondolták, hogy vajon mit vásárolt a csávó, ami ilyen ritkaság, hogy két embernek kell megfejteni a kódját? Aztán megjelent az ár a kijelzőn: 69 Ft. Hát ezért már csak megérte, ha mondom.


Itthon meg is kóstoltam: első körben nem vélek felfedezni különbséget a sima TV-paprika íze és az övé között, úgyhogy a napokban próbálom megállapítani, hogy az aranyos formavilágon kívül miben különböznek egymástól.

Legó nagyoknak

Már hetekkel ezelőtt kinéztük a Balla bútor kínálatában a Fargo fantázianevű, kimondottan nappaliba való TV-s szekrénysort és úgy gondoltuk, hogy háztartásunkban lecseréljük a régi TV-s furnitúrát egy ilyen rendkívül modern és látványos bútordarabra. Midőn szemügyre vettük "élőben" is a bútoripar eme termékét, nyeltem egy nagyot, amikor a lapraszerelt kifejezés elhangzott, hiszen egy ekkora bútort összerakni bizonyára nem egy uzsonnaidő alatt lehet. Ennek ellenére elhatározásunkat tett követte, megvásároltuk a szettet és négy dobozban hoztuk haza.

A szett - ahogy a katalógusban szerepel.
TV-t nem kaptunk hozzá. Vázákat sem.

Nem várhattunk arra, hogy a hajnal pírja ragyogja be szobánk falát, amikor munkához látunk. Neeem. A péntek este nyilván arra van kitalálva, hogy az ember lapraszerelt bútort állítson össze, így mi magunk is hozzáfogtunk a műveletsorhoz. Szépen minden odakészítve, ahogy kell: szerszámok, összeszerelési útmutató és hasonlók. Fogjunk hozzá!

Itt még él a remény, hogy minden rendben megy majd

Az összeszerelés igen szépen haladt. Az üveges szekrény ajtaját másfél órával a kezdet után törtük össze, amikor fogantyút szerettünk volna rászerelni. Az erőhatások nem tudták kiegyenlíteni egymást optimális mértékben, ennek következtében az üvegszilánkok, mint megannyi csillogó gyémánt perdültek szanaszét a szobában. Ekkor gondoltuk úgy, hogy itt az idő megpihenni pár percre.

Miután megbeszéltük, hogy egy ilyen nüansznyi apróság nem veheti el kedvünket a munkától és különben is számtalan üveges van munka nélkül, folytattuk a szerelést. Rendíthetetlenül dolgoztunk. A lapraszerelt bútorok egyik sajátossága, hogy szerelés közben, mivel minden csomagolva van, percenként keletkezik öt kilónyi szemét: kartonpapír, hungarocell, fólia, miegymás.

22 óra 11 perc – a helyzet több, mint reménytelen

Közel éjfél volt már, amikor ahhoz a stádiumhoz érkeztünk, ahol minden bútor stabilan összeszerelve várta a végső elhelyezést. Bár a két napja beköltözött szomszédainkat tájékoztattam arról, hogy éjszaka valószínűleg szekrényt fogunk szerelni és ez bizonyára zajjal jár majd, nem tartom véletlennek a hajnali negyed egykor történt fúrássorozat utáni apró csuklásaimat. (Édesanyám nem csuklott, mint utólag megtudtam, annak ellenére sem, hogy néhol ütvefúró üzemmódot kellett alkalmaznom.) Felhelyeztük a polcokat a falra, aztán az egyiket levertem majd felhelyeztük újra és gyönyörködtünk aznapi munkánk eredményében. A fali szekrény másnap került fel. Legalábbis én azt hittem, aztán félig leesett, majd nyers erővel újfent feltettem a falra. Miután bekábeleztem minden berendezést, amit kellett, fejjel vertem le egy másik polcot a falról. Feltettem újra és végre összeállt a kép:

A Mi Saját Fargónk!

A harcból végül mi kerültünk ki győztesen: a bútor összeállítása és felszerelése két ember durván 7 órányi munkáját és ezzel együtt jelentős idegfeszültséget vett igénybe, amit csak gyakorlott lapraszerelt bútor-összeállítók tudnak őszinte mosollyal zárni. A munka végén már a por, imbuszkulcs, vízszintező, fogantyú és fűrészpor szavak hallatán is hidegrázást kaptam, szóval egy ideig távol tartom magam az ehhez hasonló szerelési műveletektől. (Ennek ellenére el kell mondani, hogy a bútor kiválóan szerelhető: minden lyuk a helyén van és – nagyon fontos! – minden alkatrész benne van a dobozban. Ez sajnos nem mindegyik lapraszerelt bútorra jellemző, megjártam már párral.) A bútor látványa azonban mindenért kárpótol bennünket: extra modern és végre minden berendezésnek van saját helye. Ja, és a szemüvegemet sem kell felfelé lökdösnöm, ha tévét nézünk, hiszen végre pontosan szemmagasságban van a tévé, ha kényelmesen elhelyezkedem előtte.

Tanév eleji aktuális

Megindult, ennyit mondhatok. Ma annyit beszéltem az első három osztályfőnöki órán, hogy ha szavakkal Dunát lehetne rekeszteni, akkor annyival, amennyit én elmondtam egy egész duzzasztógátat fel lehetne húzni. Hihetetlenül sok új információval bombáztam meg az új osztályom tagjait, akik hol pislogva próbáltak követni, hol pedig ásítva jelezték, hogy lökjed, öreg, elveszítettem a fonalat régen.

Nagyon furcsa volt visszatérni a suliba. Valahogy régen volt már ez a hajtás, a nyár lusta folyóként való csordogálásából kicsit érdekes újra átállni arra, hogy tekerni kell, mint állat. Ugyanakkor el kell mondjam, hogy nagyon keményen és hirtelen szakítottunk a nyárral: most jó, ha tizenöt fok van odakint, viharos szél fúj és azt sem tudom, hogy ha nem vettem volna fel a mindig viselt leplemet, akkor mi lett volna velem. Kinézve az ablakon embereket látok esernyővel a fejük fölött elvonulni, ezek szerint az időjárás nem lett kellemesebb odakint amióta hazatértem. Ha jó időre vágyunk, a nemrég frissített Google Földet kell nézegetni. Ott legtöbb helyen süt a nap. :)

Kipróbáltam az elektronikus naplót, amiről 1-2 bejegyzéssel ezelőtt írtam, és szerintem roppant praktikus, hogy nem kell nekem sorszámozni az órákat, nem kell hat naplót forgatni az asztalon, hanem az órák végeztével egy kávé mellett kényelmesen lekönyvelem, hogy miről is áradoztam folyó nap tanóráin. Beírom a hiányzókat és az óra témáját, utána pedig dolgom végeztével kényelmesen hátradőlök. A rendszer majd szépen számolgat helyettem ráérő idejében. Jó lesz ez, úgy gondolom. Így első körben meggyőző.

Lekönyvelt osztályfőnöki órák az elektronikus naplóban

Hirtelenjében ennyit tudok mondani az első napról. Már csak 181 tanítási nap van, úgyhogy megküzdök vele. Szép délutánt mindenkinek!