Oldalak

2010. szeptember 1., szerda

Tanév eleji aktuális

Megindult, ennyit mondhatok. Ma annyit beszéltem az első három osztályfőnöki órán, hogy ha szavakkal Dunát lehetne rekeszteni, akkor annyival, amennyit én elmondtam egy egész duzzasztógátat fel lehetne húzni. Hihetetlenül sok új információval bombáztam meg az új osztályom tagjait, akik hol pislogva próbáltak követni, hol pedig ásítva jelezték, hogy lökjed, öreg, elveszítettem a fonalat régen.

Nagyon furcsa volt visszatérni a suliba. Valahogy régen volt már ez a hajtás, a nyár lusta folyóként való csordogálásából kicsit érdekes újra átállni arra, hogy tekerni kell, mint állat. Ugyanakkor el kell mondjam, hogy nagyon keményen és hirtelen szakítottunk a nyárral: most jó, ha tizenöt fok van odakint, viharos szél fúj és azt sem tudom, hogy ha nem vettem volna fel a mindig viselt leplemet, akkor mi lett volna velem. Kinézve az ablakon embereket látok esernyővel a fejük fölött elvonulni, ezek szerint az időjárás nem lett kellemesebb odakint amióta hazatértem. Ha jó időre vágyunk, a nemrég frissített Google Földet kell nézegetni. Ott legtöbb helyen süt a nap. :)

Kipróbáltam az elektronikus naplót, amiről 1-2 bejegyzéssel ezelőtt írtam, és szerintem roppant praktikus, hogy nem kell nekem sorszámozni az órákat, nem kell hat naplót forgatni az asztalon, hanem az órák végeztével egy kávé mellett kényelmesen lekönyvelem, hogy miről is áradoztam folyó nap tanóráin. Beírom a hiányzókat és az óra témáját, utána pedig dolgom végeztével kényelmesen hátradőlök. A rendszer majd szépen számolgat helyettem ráérő idejében. Jó lesz ez, úgy gondolom. Így első körben meggyőző.

Lekönyvelt osztályfőnöki órák az elektronikus naplóban

Hirtelenjében ennyit tudok mondani az első napról. Már csak 181 tanítási nap van, úgyhogy megküzdök vele. Szép délutánt mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések: