Ima a gyermekekért

A fiam születése óta teljesen megváltozott az életem. Nem csak azért, mert ő került a középpontba és ahogy telnek a napok egyre nagyobb szeletet hasít ki magának a szabadidőmből a kis mókamiki, hanem azért is, mert akarva-akaratlanul belegondolok abba, hogy az, akivel viccből rumbát járunk a pelenkázón, vagy pancsolunk esténként a fürdőkádban, az hamarosan felnő. Éppen ezért ezen a nyáron igyekeztem kihasználni minden percet, amit vele tölthettem, hiszen a következő nyári szünetben már szaladni kell utána, semmint ide-oda cipelgetni őt. Sokszor jutottunk odáig, hogy a nap végén (vagy közben) altatni kellett őt. Altatás közben az ember mond rövid meséket, vagy dúdol. És ha dúdol eszébe jut mindenféle dallam, ezek összekeverednek, és egy új dal lesz belőlük. Így jártam én is. Olyannyira, hogy egy komplett dalt sikerült összemormognom, ami teljesen a fülembe mászott. Nem akartam, hogy a feledés homályába vesszen, így tegnap éjjel – maradandóvá téve az élményt – összekomponáltam a dalt, melyet most veletek is megosztok.