Na, hát csak jobb mán itten, la, a tisztaszobán, nem-ë, lelkëm? Aszittem sosë az életbe së gyövök el onnat, de csak addig fordúgattak az események, hogy muszaj vót nékik éngëmet utamra engednyi. Elsorolom hogy vót, addig szürcsöjjed eztet, nesze, vëgyed el. Van benne kis rum is. Szíjjogassad.
Na, mán hónapok óta ültem a Vörbéccsbe, Isten lássa lelkëmet, tán kez'tem is vón' mësszoknyi. Hiába vártam én aztat, hogy gyün majd a fogalmazvány a plebánostú, sëmmi së érkëzëtt. Állítólag ollyannyira mësszaporodtak a tëendői, hogy nem tudott ű időt szakítni énrám. Ezt së értem: máskor annyi mondanivalója van vasárnap, hogy kibeszéli a tehénbűl a bornyút, most mëg csak ëgy csëpp kurta levelet írt nekëm, hogy a fijam sëhogy së akarja, hogy innen kigyőjjek. Hát de én attú csak akartam. Csakhamar telefonvégre kaptam, de csak bagadozott, hogy így Gizël, mëg úgy Gizël. Sárga fődig lëhortam, úram Jézus de szígyëllëm: joggal këllëtt utána húsz miatyánkot mondani, de rëttenet elmontam mindënnek, hogy amíg a lëcsot vittem, mëg a pampuskát, addig jó vótt Gizël, most mëg hogy tënni kéne valamit, hát nem leli a módját mëgfele? Végtire oszt' magamba fordúttam, két hétig ki së gyöttem a szobábúl, amúgy is szakatt az esső.
De ëgyedű lënni nem tuttam. Mer' ugye párba vóttam állítva a Rozëllával, az mëg feszt ottan tüsténkëdëtt, mindég vótt valami tënnivalója a szoba körűl. Mán a politúrt lëradírozta a vánkosrú, annyira takarított, mire oszt' nagy nehezen kibökte, hogy azé' sërtepërtél, mer' attú tart, hogy kárt tëszëk magamba, nagy bánatomba'. Mënnyugtattam osztan, hogy së a sëmmirekëllő mënyem, së a fijam, de még ez a vézna plebános së éri mëg aztat, hogy magamra húzassam a rögöt! Mer' mindég Dezső jár az eszëmbe: mëmmonta akkor, amikor mëmműtötték nyócvannégybe, hogy az élethë këgyetlen módon këll ragaszkonnyi. Én së hajítom mán el akkor magamtú, akárhogy is fordúl a sorsom. Majd ha mán ollyan beteg lëszëk, hogy csak a szëmemet këll lëfognyi, akkor tán, de addig sëmmiképpen së.
Rozëlla këgyetlenű rítt, aszittem a szëme kifolyik, mire életëmnek a történettyit végigsoroltam. Térűt-fordútt ëggykedvűségibe ott napokig, mire oszt' ennyit szótt nekëm ëggy este, lëfekvés előtt (éppen a Szentírásba merűttem el):
– Gizël, ki akarol-ë jutni innet?
– Nekëm más vágyam sincsen, az szentigaz.
– No, akkor mámma este el në aluggyá méllyen! – aszongya.
Evvel oszt' lëótotta a tungszramot.
Pislogtam én ëggy darabig a sötétbe, elcsëndësűtt az egész Vörbéccs, el is aluttam, ahogy këll, nyomott a Gektizál cudarúl. Ménkű nagy csattanásra ébrettem, maj'nem mëgátt a pöszmétërëm: ez, mint valami kísírtet, úgy ahogy vótt, pongyolába kimászott, lëverte a virágálványt, de nem zavarta, osont kifele, oszt' hallom, hogy a szomszédba a Józsit ébreszti fëlfele. Csëpp idő múva merejű csënd. Së halk kopp, së zörej. Ëccër csak léptek nesze, gyön vissza Rozëlla, hallom a lúdtalpjának a csattogássát a folyosórul, aszongya: őtözzé Gizël, szëggyé össze mindënt, de lámpát në gyúccs, mer mëgbukunk! Na, a nagy fekete sötéccségbe ottan rámolok, he. Lëesëtt mindën a kezembű, vert a verejték, nem leltem a kendőmet, tapogattam mindënt, mint tót a hajnalt. Nagysokára oszt' ott áttam a kuffërral, oszt' vártam, hogy valami lëgyën. Ëccër csak a Rozëlla mëgint gyön: osonnyunk, aszongya! Elindúttunk a folyosón, de ez ollyan tempót diktátt, hogy mondom ájjá mëg, Rozi, mer' mënten elhajítom magam a kockakőre, oszt' tapottat së tovább! Rëttenet sötét vótt, de láttam, hogy eeez, mint valami erőbajnok, úgy fëlkapta azt a ménkű nehéz kuffërt, hogy csak lestem rajta, aszonta: në ájj mëg Gizel, mingyán a célná vagyunk. Hova visz ez engëm? – gondoltam. Kimënünk az udvarra, a háccsó üvegës ajtó akkorát zörrent, hogy tán még Dezső is hallotta – szëgény uram a sírjába forgott, ha látta, hogy szökök elfele.
Köd vótt odaki, az udvari lámpák fényibe csak a sziluëttëket láttam, de kűsűbb azt së. Ott áttam ëgyedű, oszt' mán azt së tuttam, élek-ë vagy halok. Hideg vót, he, maj' mëffagytam ott, pedig barhétt, lajbi, minden rajtam vótt, nem mondhatom, hogy gálába vótam. Irdatlan dágvány az udvaron, heee, bokáig süllyettem. Hozzáfogtam vóna mán éppen ordítnyi, mikor nagy fényësség tárútt elejbem, na, Gizël, gondoltam, víged lëssz most, ennyi vótt, lëfőzted az utolsó kávét, elgyött a végítílet. De oszt csak kibontakozott a nagy ködbe ëggy csíborszínű kisótó, amit a Jóska vezetëtt a szomszéd szobábul. Rozëlla intëgetëtt az ablak mëgűl, hogy szájj bë, Gizël! Úgya, mondom, annyi az nekëm, szërinted, mëg së bírok mozdúnyi! Ekkor kigyútt a fény az egész Vörbéccsbe, mëgneszëltek valamit! He, ezëk mëg közbe ketten tuszkoltak be a hátsó ülísre, assë tuttam hun vagyok! Józsit pofán vágtam, mer' szërintem nem këllëtt vóna annyiszor a faromat fognija, ahogy dúrt az ótóba bëfele. Kérdezték hun lakok, elismétëlgettem vagy háromszor, Józsi mëllódította a gépjárművet, oszt' ëccër csak fërtályóra së këllëtt, ott vótunk a kapum előtt.
Hálákottam nekik, montam: győjjönek bë, igyanak valami erősset-édeset, csak tanálok a sëzlony ágyneműtartójába véletlenűl valamit, de ménkű szabadkoztak, mëntek visszafele, mer űnékik szërződéssök van, nem gyöhetnek csak úgy kifele, főleg nem éjnek idejin. Azóta oszt' nem tudom, hogy mi vótt, hogy vótt: álítólag aszonták bent, hogy felelőssígem tejjes tudatába elgyöttem, kaptam rulla kűsűbb postán papírt, hogy ápollásomat mëgszüntetik, bódogúljak, ahogy gondolom, nem válalnak értem garanciját. A fijam is gyött vóna valamelyik nap, mer' gondolom néki is mënt a papír, itt dudátatta az ótót vagy ëggy órán kërësztűl, de nem nyittam ajtót, még a függönyt is bëhúztam, oszt' jó hangosra vëttem a kosútot, në is hajjam! Kéccër elmonta a hírëket, mire lassabbra vëttem, akkor mán nem vót ott a fijam, este is lëtt. Cefetű haragszok rája, a mocskossa, maj' számollunk míg.
Hát oszt' így sikerűtt kigyönnöm az otthonbú, lelkëm, magam së gondoltam vóna, hogy illyen kalandba lëssz részëm még vínsígëmre. Azé' jó itthon: rá nem nézëtt vóna sënki sëmmire, ëtte a por az egísz mindënséget, alig győztem kitakarítani mindënt. De mán most oszt rend van, látod. Fánglinak lökött a szomszéd mindég valamit. A bestye. Na, jóvan, elíg lëssz mán, nem kapol többet, tëszëm vissza a sëzlonyba. El në mongyad sënkinek amit elsoroltam, a plebános së tuggya, csak sejti, de vele së szólok most ëggy darabig, hagy gondolkozzon a vín szentfazík. Csókollak bennetëket, maj' gyövök még, addig oszt' në përnahajdërkoggyatok!
Gizël
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése