Kipufogós történet

A mi autónk egy igen koros darab. Ez meglátszik szegény jármű külsején is, de az alkatrészeinek kopása is jelentős mértékű már. Ugyanakkor szeretjük az Öreg Japánt, mert élmény benne autókázni, még annak ellenére is, hogy itt-ott megkopott már régi fénye. A kipufogón, többek között, az elejétől a végéig vannak hegesztés- és toldásnyomok, így nem csoda, hogy két héttel ezelőtt hallani véltem valami mélyről jövő morgást közlekedés közben. Viszonylag gyorsan izolálva lett a probléma helye: a kipufogó valahol kifúj, megint lyuk van rajta. Mivel ez már nem az első alkalom, csendesen, hogy más ne lássa, idegsokkot kaptam és eldöntöttem, hogy most már lépni kell valamit ebben az ügyben.

A kicsi kocsi két éve körül új kipufogódobot kapott, azzal nincs is semmi baj, a csöveket azonban úgy ahogy vannak, le kell cserélni. Elmentem kedvenc autóalkatrész-kereskedőmhöz, hogy mondaná meg, mibe fájna nekem ez a kipufogórendszer, cakkumpakk, mindenestől, ha áldoznék rá egy forintot is. Hosszas várakozás és autó alá mászás után kiderült, hogy ócska százezerből megúszom a dolgot, de egy cseppet se aggódjak azon, hogy szét kell törni a perselymalacot, mert erre a kocsira ezt az alkatrészt már, sajna, nem lehet kapni. Ne is próbálkozzak sehol, ne is keresgéljek, felejtsem el, üljek le a helyemre: ez ennyi, lefőtt a kávé. Rögtön mélydepressziós lettem, fel is hívtam édesapámat, akinek nagy érzéke van az ilyen problémák hatékony megoldásában. Rá is vágta rögtön: olyan nincs, hogy valamihez ne legyen alkatrész. Az öreg járatos ezekben a dolgokban, rutinosan felcsapta az Arany Oldalak kapcsolódó oldalait és első körben az autóbontókat hívta, akik – meghallva a kocsi életkorát – sikító kacagást hallatva csapták le a telefont. Ezt követték a valamire való alkatrész-lerakatok, ahol a kitartó telefonálás meghozta a gyümölcsét, mivel egy helyen ráakadt az egész kipufogóra, úgy, ahogy kell, egyben, újonnan! Meg is rendelte.

A sors úgy gondolta, hogy ennyire egyszerű azért ne legyen a gyereknek, bedobott még egy kis csavart a gépezetbe. Történt a minap, hogy éppen hazafelé tartottunk a járművel, amikor egyszer csak a már majdnem megszokott morgó hang olyan erős lett, hogy élő állatot véltünk gondolni az utastérben. Még fel sem ocsúdtunk, a jármű annyit mondott, hogy prőőőő, majd fémcsikorgással vegyes csattogás vette kezdetét alulról. A legrosszabbra gondoltunk, de nem mertük kimondani. Félreálltam és érzékeltem, hogy a kipufogó megadta magát: az autó alatt középen ketté nyílt és leér a földre egy darabja. Ekkor már, egyébként, majdnem otthon voltunk, így hatalmas robajjal és csikorgással hazaautóztunk (nagyon durva hangja volt!), majd pihenő üzemmódban hagytuk a járművet.

Ennek nem biztos, hogy úgy kellene ott lennie. :)

Hogy kellene eljutni az új kipufogóig? Nincs messze, csak 65 kilométerre tőlünk. Fel kellene kötni a meglehetősen megviselt kipufogó-darabokat és úgy valahogy, irdatlan hanggal ugyan, de haza lehetne menni vele. Nekem ugyan van egy kis-semmi emelőm, de azzal egészen biztos, hogy nem tudom úgy megemelni, hogy bemásszak alá. Na eljutottunk arra a pontra, hogy külső segítséget hívtunk. Szerencsére jó ismerősünk megmentett bennünket egy krokodillal és műszerészcérnával, amelyből a krokodil emelőt, a műszerészcérna pedig drótot takar. Pillanatok alatt akasztotta fel a lógó részeket a kocsira, és talán nem is gondolja, de nagyon sokat segített ezzel és hálásak vagyunk neki. Ugyan az autónak hatalmas hangja volt még így is, de nekivágtunk az új kipufogó felé vezető, kalandosnak ígérkező útnak. Az előttünk lévő távot két óra alatt tettük meg, eközben próbáltam tartani ötödikben a 65 és 70 közötti sebességet, ekkor ugyanis a vibráció és a zaj olyan mértékű volt, amit ép ésszel ugyan nem, de erős koncentrációval még éppen el lehetett viselni, illetve ez volt az a tartomány, amikor értettük egymás szavát a kocsiban. Amikor végre megérkeztünk és leállítottam a motort, új értelmet nyert bennem a csend fogalma. :)

Az új kipufogóról meg azt gondolná az ember, hogy vesz egy évjáratnak és típusnak megfelelőt a boltban és olyat kap, amit felszerel az autóra és kész. Na, hát ez sem igaz: ilyen életkorú autónál már a centik csak úgy sorjáznak pluszban és mínuszban az alkatrészeken. A kipufogó például csak öt centivel volt hosszabb a kelleténél, illetve a felfogatására szolgáló fülek óvatos 4 centivel voltak ellenkező irányban arrébb, mint ahol lenniük kellett volna. Így aztán egy délutánt töltöttünk aktív barkácsolással: előkerült a flex, új életre kelt a CO-hegesztő, mindenfelé fémforgács hevert. A viszonylag gyors beavatkozás és a sikeres végeredmény megint csak édesapám keze munkáját dicséri. Miután az új cső a helyére került, szinte hangja sincs az autónak, élmény vele száguldani, hazafelé csak úgy róttuk a kilométereket. (Érdekes egyébként, hogy amikor hatalmas hangja van az autónak, akkor mindent meg kellett beszélnünk egymással, ordítva, mint a diszkóban, amikor meg csend van a kocsiban, akkor csak néha-néha szólaltunk meg.)

Így zajlott hát a kicsi kocsi újabb szomorú, ámde szép ívű története, amelyet – remélem – nagyon soká fog újabb követni.