Drága, kedves blogolvasók! A jó Isten áldjon meg titeket, amiért ma csendben voltatok és nem zajongtatok, meg nem csináltatok semmi olyat, amivel a szomszédaitok idegeire mentetek volna. Legalábbis remélem. Nekem nem volt ilyen szerencsém, olyan dolgok történtek errefelé, hogy azt elmondani sem lehet.
Na, azért mégiscsak megpróbálom.
A mai volt az első nap, amit teljes egészében a záróvizsgára való készülésemmel töltöttem el. Gondosan kialudtam magam, hogy a fáradtság ne lehessen zavaró tényező. Ezzel nem is volt semmi probléma. A reggeli kávé elfogyasztása közben végiggondoltam, hogy mit és hogyan fogok csinálni. Elterveztem, hogy – elektronikus iratkezelés ide vagy oda – kinyomtatom én a megtanulásra váró tételeket, hiszen papírról azért mégiscsak könnyebb tanulni. A nyomtató azonban ezt teljesen máshogyan gondolta. Eddig semmi problémája nem volt a PDF fájlok nyomtatásával, ma viszont egész egyszerűen megmakacsolta magát. Szépen álltak a fájlok a nyomtatási sorban, mire a nyomtató nem nyomtatott semmit.
Nem baj, gondoltam magamban, azért nem töltöm itt az egész napot a gép előtt, hogy a fülemet teleduruzsolják a ventilátorok, így mindent áttöltöttem a kicsi netbookra. Majd azt használva tanulok, azt vihetem magammal bárhová. Így is lett. Áttöltöttem mindent, nekiültem, majd amikor már majdnem belemerültem az OKJ szakképzés rejtelmeibe, hirtelen elindult a buli a szomszédban. Döngött a zene kegyetlenül, először azt hittem, hogy valamelyik iskola udvarán van parti, de aztán rá kellett jönnöm, hogy nem, ez a zene egész közelről jön. Na, nem baj, megpróbáltam nem rá koncentrálni.
Ezt követte a zizegés. A szembeszomszéd a mai napot találta alkalmasnak arra, hogy az összes balkonkorlát-lécet lecsiszolja géppel, alaposan az összeset. Gondoltam, majd ha becsukom az összes ablakot, akkor megoldódik a probléma, de nem oldódott meg: egyrészt elfogyott hamar a friss levegő, másrészt a csiszológép zaja az amúgy masszív hang- és hőszigetelt üvegen is keresztül mászott, egészen az idegrendszerem legkisebb és legvégső pontocskájáig.
Aztán amikor már az idegsokk kerülgetett, hirtelen abbamaradt a zümmögés. Valami más elfoglaltságot talált a szembeszomszéd. Bizonyára megörült ennek az én fali szomszédom is, aki olyan módon adott hangot féktelen boldogságának, hogy hozzáfogott dudálni. Illetve hát pontosan nem tudom, hogy milyen hangszeren játszik, de a trombita és a tárogató érdekes keveréke ez. Gyakorlatilag a játszott melódia hangjegyei mintha csak véletlenszerűen kerültek volna a kottára, ráadásul hozzám nem a hosszan tartó, mélyen zengő hangok jutottak el, hanem a jó középtartomány. Mintha egy őrült furulyás kezdte volna elveszíteni az eszét.
Mindeközben próbáltam kimenni az udvarra, de ott meleg volt. Próbáltam hasalva olvasni a tételeket, de akkor (annak ellenére, hogy nem voltam álmos) majdnem elaludtam. Azt hiszem, az előttem álló két hét igen kemény és embert próbáló lesz, ha minden tételt korrektül meg akarok tanulni, időre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése