Vérfagyasztóan horrorisztikus, hogy mostanában milyen keveset publikálok ebbe a méltán népszerű blogba. Az meg hű, de rettenetes, hogy itt van az őszi szünet, és igazából a pipálni való listám tételeinek még két nap alatt sem jutottam a végére. Sebaj, azért küzdök. Ellepnek a zöld cetlik: mindegyiken az szerepel, hogy mikor mit kellene csinálnom. Persze ez állandóan csúszik és változik, de még egyelőre nem vészes.
Az elmúlt napokban újból megállapíthattam, hogy káosz van a felsőoktatásban. Eddig a tandíjam nem volt kiírva (nem hiányzott senkinek), most meg hirtelen kiírták, és véletlenül senki nem vette észre, hogy 181.000 Ft tandíj nem egyenlő a meghirdetett 165.000 Ft tandíjjal. Mindegy, persze, megmagyaráz mindenki mindent, egyik telefonszámról kapcsolnak a másikra, amiről azelőtt az egyikre kapcsoltak. (Néha csak telefonszámokat kapok, amiket felhívva már ismerősként üdvözöl a vonal másik végén lévő hang.)
Azt is megállapíthattam, hogy főzni jó! A rám szakadt szabadidő egy részét főzéssel töltöm, és rájöttem, hogy még mindig szeretem ezt művelni. Az itthon található dolgokból ízletes ebédet készítettem, és négyen dicsérték meg a főztömet, ami bizony egy háziasszonynak is dicsőségére válna, nem még egy háziembernek. Ettől egyébként most rendkívül simogatva érzem a hétköznapok rohanásától már csak árnyékként létező lelkivilágomat.
Egyre inkább közelítünk a télhez is. Előbújik belőlem a mélydepresszió, mert este fél hatkor azt hiszem, hogy már nyolc óra van. Gondolom, hogy ezzel sokan vagyunk így. A biológiai órámat még nem sikerült a valós időhöz hangolnom, de hálát adok a sorsnak, hogy így őszi szünetben zajlik az átállás, amikor az sem baj, ha egész nap ásítok, miközben teszek-veszek, rakosgatok.
Ma este még feltöltök egy válogatást őszi képekből a szintén csak kissé hanyagolt PhotoStream-re: nézegessétek és leljétek kedveteket az őszi színekben és hangulatokban. Ez ma egy ilyen önmegvalósító-magambólkiíró poszt lett. Legközelebb valami egészen más jön.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése