Jaj, nekëm, lelkejim. Úgy vótt a, hogy nem maradok mëg, de aztán oszt' csak visszahoztak mëgint a vajákos embërëk. Csak tunnak valamit, na, el këll ismernëm vínsígëmre. Ottan indúl a történet, hogy éppen a konyhába vótam, oszt' a gáz fëlëtt tëttem-vëttem. Főztem a szilvalëkvárt. Mán éppen a pötyőné tartottam, mondom na oszt' én most belezubbantom a cúkort, amikor hirtelennyibe azt érëztem, hogy bëgörcsölök ménkű-piszkosú, mëg aztán mëg is szédűlök, mint az egrësi pap a misebortú. Hirtelen nem tuttam mibe kapaszkonnyi, csak a fakanálba, hát ammëg nagyon nem fogott rajtam sëmmit, avval ëggyütt értem lë a konyhakőre. Akkorát estem, hogy montam magamnak: na Gizël, kampëc.
Feküttem ott mint valami hajléktalan (mutogatták űköt az újságba, fenkípekën, hát mëgrendűttem), eccër oszt' csak arrébb taszigáttam magamat, mëgindúttam kúszásba a telefonho'. Mëghíttam a fijamat, hogy hát valamit csak csinána velem, bevinne az esztékába mëgint, vagy a fene tuggya. Na, hagy në mongyam, hogy a fijam jó óra múva tëtte tisztyëlettyit nállam, el nem tudom képzelni, hogy mit tud ennyit köszköpűkönnyi otthon, amikor az annya fekszik a feketefehér kockáson, mer' nem tud mëgmozdúnyi.
Na, bëgyött a fijam, mingyán látta, hogy itten oszt' valami nagy baj lëssz. Aszongya így énnékëm utólag, hogy a plébánosé kijabáttam, mëg Dezsőt híttam álandójan, pedig hát odalëtt az, montammán, hijába műtötték mëg előtte nyócvannégybe. Sëmmit së ért. Nem is szeretëm az orvossokat azóta, de most oszt' csak úgy nézëtt ki, hogy mëgint a kezük közé kerűlök. Iszonyodtam kellőképpen.
A fijam mëg olyan málészájú, he, hogy nem bírt ëgyedű betënnyi a kocsiba. Szót a szomszédnak, oszt' ëgyütt raktak be a járműbe. Kezesbárány az is mijóta segítettem rajta csëppet, előre köszön, vigyázzá'! Na, innet oszt' nem emlékszëk sëmmire, csak hogy mán a kórházba ébrettem fël, valami asztalon, oszt' ëgy ilyen kis përgebajszú doktor sërtepertétt körülöttem. Nézek körű, hát uramfija, észleltem hogy nincsen rajtam së hálóing, së sëmmi, csak lë vagyok takarva a ződdel, na, mondom, Gizël, kampëc. Mëmműtenek, mint az uradat nyócvannégybe. Oszt' az së húzta sokáig utánna. Montammán.
Ahogy ottan el vagyok hűve a gurullós ágyon, ëccër csak odafordúl a doktor, oszt' olyat kérdez tüllem: hogy vagyunk mama? Azon gondolkottam, hogy csapjam pofán, hogy mëg në sértőggyön, amikor oszt' hirtelen bëgyött valami matróna főnővér, oszt' nézëgetëtt az is engëm. Na én së vagyok szép, de ez mëg ollyan ráncos vót, hogy mondom uramfija, ilyen csúnyát tán festenyi së lëhet. Annyira el vóttam ott magamba, hogy mëg së tuttam szólalnyi. Na nem úgy a matróna, he, ollyan lőtyösszájú vót, hogy álandóan szóval tartotta a doktoromat, az mëg nem tudott rám figyelni, csak bólogatott, mint a nejlonkutya a skodák hátujjába. De mán akkor mëgém gyött a matróna, oszt' elkezdëtt engëmet kitolni ággyal ëggyütt, mondom neki, mëg në haraguggyon mán, hogy mëgszólítom, de akkor engëm most mëgműtenek? De nem mondott a ssëmmit, csak tolt befele. Gyött a doktor is mëgëtte, annak beszétt valami rakott tészta receptyit. Betóttak a csëmpésbe, rámrakták a szájkosarat, oszt' mëgint sëtyít lëtt.
Fëlébrettem ëccër, valamikor éccaka vót. Od'ki esëtt az esső. Nyögtem ott amit tuttam, bëgyött valami fijatal nővér, aszongya nëaggóggyon Gizël néni, minden rendbe van, epeköve vót, aszongya. Epe?! – mondom. Aszongya az, azé' görcsöltem be. Hát mondom, sok évet mëgértem, de soha nem vót bajom az epémmel. Aszongya mëgesik ez illyen korba is. Ez igyebkint rendës nővér vót nagyon, szerettem, gyött fürdetnyi, meg mindënt amit këll. Kakszët hozott, ha fëlgyött a savam. Illyenëket mëccsinátt, he. Mëg annyit mënt ëgy nap, mint az urbán lelke, mongyuk fijatal, bírja még. Lyánkoromba én is mindég mentëm, mintha këllëtt vóna.
Na, ëggyik nap bëgyött a fijam mëg a mënyem is. Mënyem ott sápítozott, hogy így Gizël mama mëg úgy, mëg mán kapargátta az örökség témakörit, mondom fijamnak kiviszëd vagy Téged is kisëmmizlek! Rögvest kivitte. Visszagyött, montam neki kópertába tëgyé pézt, aggyad oda a nővérnek, mer' igën rendës velem. Ez a majom mëg elindút, amerre az orra vót, hát nem a matrónának akarta vinni a pézt?! Akkorát ordítottam rá, hogy az összes fëlébrett a kórterëmbe, az egyik aszongya ámábú fëlkelve, hogy jesszusom, tűzvan, a másik mëg aszongya nem én vótam, nem én vótam, oszt' ismétëlgette. Montam a fijamnak, intézzed el, hogy engem innet most mán vigyënek kifele, de aszonta a rendës nővér oszt' vígűl, mikor a vérnyomásom mán esëtt kicsit, hogy majd csak ëgy hét múva mëhetëk. Mëgint fëlszökött erre, alig tuttak gyóccërrel álítani rajta. Fijamnak közbe' odabíztam a Fánglit, ëtesse, nëhogy itt megdögöjjön nekëm, az maratt csak a Tërkábú.
Haza is gyöttem oszt' ëgy hét múva. Még ëggy hétig feküttem oszt', de mán most ezt-azt elcsürüszkölök itthon. Úgy néz ki, mëmmaradok. Szërëncsém vótt, aszonták. Hát, lëhet. Csak azt nem tudom, mit rakok a palacsintába télën, mer' ennek a málészájú fijamnak majd' akkor éccaka jutott eszibe, hogy nem zárta el a gázomat, amikor értem gyött, oszt' bevitt a kórházba, de mikor mëg mán éccaka begyött úgy beleégëtt a lëkvár a fazekba, hogy ki këllëtt górni mindënëstű. Mégmellé a pötyő mind összefosta a konyhafalamot, vëhetëk rája mëgint papírt, pegyiglen nem régën vótt cseréve. Nem vagyok bóddog emiatt.
Ez vót velem, drágájim. Vélhetőleg most mán gyakrabban gyövök. Lëgyetëk jók, anyátoknak szót fogaggyatok, málészájúak në lëgyetëk. (Mint a fijam.) Munka mellett néha lëerisztgethettëk kicsi sört is.
Csókol bennetëket,
Gizël
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése