Oldalak

2009. szeptember 1., kedd

182-1=181

Egyszáznyolcvankettő tanítási nap. Ennyi jut erre a tanévre, és ebből egyet már le is tudtunk. Elindult a 2009/2010-es tanév, az okítás pedig komoly és kegyelmet nem ismerő módon zajlott ma az intézményben. Elég volt vázolni, hogy mi lesz az idei program, az osztályok máris összerogytak ezen teher súlya alatt. Előre. Mindent összevetve meg vagyok elégedve, mert – mondhatni – zökkenőmentesen lement ez az első nap, pedig ez ugye teljes mértékben kész káosz szokott lenni: adminisztráció ezerrel, mindenkinek mindenféle nyűgjét kell ügyintézni. Most azonban valahogy elmaradt a nagy része, és viszonylag gyorsan be tudtam fejezni mindent, amit szerettem volna.

Siettem is haza, ugyanis most nehéz napok várnak rám, ennek ellenére a Diffy-fejlesztést egyre inkább nyomni kell, hogy piacképes termék szülessen itt heteken belül. Sajnos augusztus végét lecsúsztam, így most szeptember vége van megjelölve megjelenési dátumként. Remélem, hogy minden a terv szerint alakul. A játék egyébként jó ütemben készül: a szoftver teljes(nek tűnik), mellette pedig 95 pálya és 74 pályazene van kész, szóval látszik az alagút vége. Azonban még igényel némi időt a kidolgozás. (Azt, hogy hol tartunk, nyomon lehet követni a Diffy 2 honlapján.) Ma délutánra is be van tervezve egy muzsika, amelyet egy pohár kávéhoz kell írnom, pontosabban egy azt ábrázoló képhez. Remélem, összejönnek a hangok úgy, ahogyan én gondolom, és így legalább egy kicsit elégedettebb leszek a napommal.



Az éjszakák és a reggelek egyre hűvösebbek, a fákon elsárgulnak a levelek, egyre több teher nyomja a vállunkat, de nem keseredünk el: haladunk előre a számunkra kijelölt úton.

Nincsenek megjegyzések: