Oldalak

2009. szeptember 22., kedd

Párosnapos életjel

Úgy fest, hogy mostanában a páros napokon írok blogot, bár ebben semmi szándékosság nincs, egyszerűen csak így dobja be a gép.

Ma orvosi alkalmassági vizsgálaton voltam, ahol számtalan varázsos vizsgálatot követően rögvest kiderítették, hogy alkalmas vagyok a tanári pályára – legalábbis testiekben. Némi susmus ugyan jelentkezik a laboreredményeimben, kaptam is pár csillagot, de meg lettem nyugtatva, hogy ez mind csak numerikus eltérés, izgalomra valójában semmi ok. (Azt nem tudom, hogy annak idején, amikor matekból 23 helyett gyökkettő jött ki, ott miért nem volt jó ez magyarázatként.) Maga a vizsgálat egyébként mind az öt percével igazán megmosolyogtató volt, de legalább ezen is túl vagyok.

Sodródom nap mint nap a közoktatási rendszer által rám rótt feladatok sűrű mocsarában, már most azért jobb vagyok a szeren, mint a múlt héten. A teendőlistámról is sikerült pár dolgot lehúznom, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy pár dolgot meg fel is írtam én oda. Lassan be kellene vezetnem a névsorokat a saját kis házi nyilvántartásomba, de erre meg a hétvégét találom a legalkalmasabbnak, így most nem foglalkozom vele.

Kevésbé meséltem viszont arról, hogy haladok ám előre a mesterképzés rögös útjain. Jópár előadáson túl vagyok, hallgattam ilyet is meg olyat is, végeztem korán és késő este, szóval akár azt is mondhatnám, hogy rutinos főiskolás vagyok – újra. A szokásos év eleji kavarások itt is megvannak, de most már úgy néz ki, hogy mindenkinek sikerül beilleszkedni a rendszerbe. Nekem is. Kicsit furcsának találom saját magam, ahogy ülök és előadást hallgatok, mert pontosan az ellenkezője van megszokva, de azért az agyzsibbadáson túlmenően azt hiszem problémamentesen vettem az eddigi akadályokat. Jegyzetelek mint egy állat, nem tudom mikor írtam utoljára kézzel ennyit. Később majd még meglátjuk, hogy hogyan alakulnak a dolgok. (Pl. vizsgaidőszak.) Erről majd külön mesélek.

A Diffyre várakozóknak írom, hogy a szeptember végi megjelenés tarthatónak látszik, a hivatalos honlapon nyomon követhető a fejlesztés ígéretes üteme.

Legközelebb valami egészen más jön!

Nincsenek megjegyzések: