Ember tervez

Itt a nyár, az éjszakai blogolások időszaka.

Milyen már, ha az ember talpán kialakul egy vízhólyag? Legalább annyira igazságtalan, mint az orr hegyén (mindig a legrosszabbkor) megjelenő pattanás, vagy a szúnyogcsípés két ujj között. Én most egy ilyen vízhólyag miatt szenvedek. Pontosabban, inkább csak elviselem, mert nagyjából észre sem veszem, de nem tűnik úgy, mintha múlni akarna.

Mindez jegyzői teendőim alatt alakult ki nálam, amivel hosszú idő után végre végeztem. Már tavaly decemberben elkezdődött a kálvária, ami most ért véget. Hosszú szolgálat ez, kevés pénzért.

Jegyzőnek lenni egyébként nem túlontúl áldásos feladat. Már csak azért sem, mert amikor befejeződik a vizsga, mindenki rá vár, hogy végre-valahára elkészítse a bizonyítványokat, törzslapokat, mindenkivel aláírasson mindent, és végre tegye lehetővé, hogy az eredmény kihirdetése után lehessen húzni a francba. Mert valljuk be: vizsga után mindenki arra vár, hogy otthon lerúgja magáról a kényelmetlen lábbelit, letépje magáról a vizsgára magára erőltetett göncöket, és felszabadulva a vizsga terhe alól berúgjon, mint a csacsi. A jegyzőre várni tehát legalább annyira rossz, mint amennyire a jegyzőnek rossz, hogy minden feladat a vizsga végeztével a nyakába szakad.

Múlt hét pénteken a nyakbaszakadós, tegnap pedig a várós oldalt próbálhattam ki. Kedvesem képzése ugyanis végre-valahára eljutott arra a pontra, hogy a szervezők záróvizsgát tartottak. Én merő lovagiasságból vállalkoztam arra, hogy elfuvarozom a babámat, így nem kellett olyan korán kelnie és vonattal utaznia. Felkerekedtünk hát és elutaztunk Jászberénybe. Pontosan ki is számoltuk, hogy mennyi idő alatt érünk oda. Ember tervez, Isten végez: Szolnok előtt egy hatalmas kamionos-motorkiszakadós baleset miatt egy sávon tudott haladni az egyébként négy sávban is jelentős autót felvonultató reggeli csúcsforgalom, így itt már egy olyan harminc percet el is pattintottunk. Később sem volt túlzott szerencsénk, mivel mindenhol hetvennel közlekedő hatalmas nagy szekrény kamionok mögé vetődtünk, és a kanyargós (meg mondjuk ki: szar) út miatt esélyünk nem volt arra, hogy megelőzzük őket. Így aztán kis késéssel, de azért időben érkeztünk meg a tetthelyre.

A vizsga viszonylag gyorsan lezajlott, utána (hogy ügyesen visszakössem a témát a kezdetre) csak a jegyzőre vártunk vagy két órát. Hihetetlen, hogy ez mennyire unalmas tud lenni. Utálom a vizsga utáni várakozást magam is, tegnap viszont kijutott belőle jó adag. De legalább tudtuk, hogy valami véget ért, szerencsére jó eredménnyel.