Oldalak

2009. július 21., kedd

Sülyi-Suli-Buli

1992. szeptembere és 1994. júniusa között aktívan részt vettem általános iskolám iskolaújságjának (Sülyi-Suli-Buli) szerkesztésében. A mai szemmel már megmosolyogtató szövegszerkesztési technikával (írógép+kézzel rajzolt fejlécek, később sornyomtatóval nyomtatott szövegek) készült újságokból rengeteget eladtunk. Máig emlékszem az újságterjesztésre, ahogy szünetben beléptünk egy terembe: "Sulibuli!", kiáltottuk, és tódult a nép, hogy magáénak tudhasson egy példányt a még fénymásoló-meleg, 25 forintos kiadványból, ami – azt hiszem – egész korrekt módon számolt be az iskolában zajló eseményekről.

Az újságnak pár cikk erejéig szerzője, később pedig (a számítástechnika fejlődésével) aktív kézirat-gépelője és tördelőszerkesztője voltam. :)

Hétvégén kezembe került ebből a kiadványból egy pár évad, és úgy gondoltam, illő lenne bemutatnom, honnan is indult a bloggerpályám. Nevetségesen édes beszámolókat olvastam saját magamtól, amiken jókat röhögtem persze így 16-17 év távlatából. Mára már nevetségesnek tűnök saját magam számára, viszont visszaemlékszem, hogy akkoriban szívünk csücske volt ez az újság. Élveztünk minden percet, amíg foglalkozhattunk vele.

Ez a post kicsit emléket is állít a kiadványnak, amely eddig az interneten még csak meg sem volt említve.

Nincsenek megjegyzések: