Járdaépítő SC

Hétvégén autóbejárót építettünk. A szomszédunk, akivel eleddig egy szót nem váltottam, meglátta, hogy serénykedünk, és készségesen felajánlotta, hogy vannak nála bontott betondarabok, elvihetem, ha kell nekem. Kellett. Pakolás közben két deci szilvapálinkával akart rávenni arra, hogy takarítsam el az udvaráról az összes betont. Na, ezzel kábé annyira meghatott, mintha egy beteg tevét ajánlott volna fel munkadíjként. Meg aztán azt is gondoltam, hogy csak nem olyan dokkmunkásnak nézek ki, aki pálinkáért gyakorlatilag bármit, és meg is makacsoltam magam: megköszöntem az addigi szíves közreműködést, és lekoccoltam. (Akkora már bőven összegyűjtöttem annyi betont, amennyi kellett.)

Ma érzékeltem, hogy a csákány egy olyan eszköz, amit nem kimondottan nekem fejlesztettek ki. Értem én, hogy a világ úgy megy előre, hogy vannak a csákányosok, akik kicsákányozzák a fél Földet, csakazért, hogy a kicsákányozott lyukakban alagutakat építsenek, vagy éppen aranyat találjanak. Aztán újabb csákányosok jönnek, akik a kitermelt kupacokon akarnak keresztülcsákányozni, vagy éppen a kupacokat elteríteni. És itt jövök én a képbe, merthogy a mi udvarunkon is elterítettek egy-két kupacot, ez azonban nem esik egybe az én elképzeléseimmel, és újra felcsákányozom az udvart, csakazért, hogy abba a majdnem bónuszpálinkás betondarabok belekerüljenek.

Tudni kell ugyanis, hogy udvarunk – mint minden normális embernél – föld alapú. Namármost, gépjárművel a tető alá való beállás télvíz idején, esős és havas időben meglehetősen lehetetlen, mivel az ezerhatos benzines termeli ám kifelé a sarat rendíthetetlenül, ezáltal ássa elfelé magát. Ezen kívántam változtatni olyan módon, hogy a betonozott részt meghosszabbítom, és egyfajta mozaikként folytatom azt addig, amíg dobja a gép. Hozzá is láttam ma délután, és csákányoztam kifelé a földet, ami bámulatos kincseket rejt a Snickers csokipapírtól kezdve a hipóskupakon át a szúnyogháló-darabig. Az így keletkezett mélyedésbe pedig (az udvar másik végéről) cipeltem a hatalmas betondarabokat, amiknek azért volt súlya. Forgattam, rendezgettem őket, hogy elérjem a kívánt eredményt. Nehéz munka volt ez, pajtások, de a részeredmény mérnöki precizitása és esztétikuma még engem is meglepett. E:

Betonmozaikot a népnek!

Na, idáig jutottam két óra alatt. Fürödtem egy jót, és most beültem a számítógép elé, adott pozícióba. Nagyon nem mozgok, így nem fáj mindenem. De jól haladtam; amikor időm engedi folytatni fogom a csákányozást és betonozást, mert bőven lehet még folytatni a mozaikot.

Megnyugvást, barátaim!