Krrish

Pár órával azután keltem föl, hogy a szerelmem szendvicsét alkotó két szelet kenyér közül kirepült egy lepke. Mivel rettentően álmosan ébredtem, ezért úgy gondoltam, hogy a délelőttöt ágyban töltöm. Rászántam az időt, és megnéztem végre a gépemen porosodó Krrish című álarcos-szuperhősös filmet, az indiai filmipar műremekét. Jó úgy leülni filmet nézni, hogy fogalmam sincs arról, miről fog szólni az alkotás. Csak bambultam magam elé, és figyeltem az eseményeket. A film második fele olyan volt, mintha egy, az első felétől teljes mértékben eltérő filmet néztem volna. (A második felében van az akció és a véres leszámolás, míg az első másfél órában csak madarakat kergetünk a varázslatos hegyi tájon, és persze megérkezik a szerelem is.)


Igazán érdekes alkotás, le is tudott kötni a 185 perces játékidő végéig. Bár maga a történet 120 percben is elmesélhető lett volna, a teljes hosszban benne foglaltatik pár 5-6 perces zenei betét is (amikor a történet nem halad előre, szuperhősünk viszont tánctudásával nyűgözi le a múzsáját). Mindezek ellenére a maga kis primitív módján megfogott, mert a képi világa szép, és azt kell mondjam, hogy a sztori se annyira rossz, mint amilyennek elsőre gondoltam. Vannak azért benne meglepő fordulatok, és oda nem illő elemek is, látszik rajta, hogy nem hollywoodi alkotás, de éppen ezért rendkívül felüdítő. Semmi sem kiszámítható benne, nem úgy, mint azokban a filmekben, amiket manapság láttam. Namegmég figyeldoda: a főhős és szerelme között (amennyire emlékszem) egyetlen csók sem csattan el ezalatt a három óra alatt. Döbbenet...

Értékelés: 4/5