Délutáni szivattyú kutyával körítve

Legalább annyira elfáradtam, mintha huszonkétszer szaladtam volna fel a másodikra, vagy talán még annál is jobban, mint amikor az első bükki túra alkalmával fel kellett magunkat kényszeríteni a meredek hegyoldalon. Minden bajom van, szakad rólam a víz, pedig csak betettem kedvesem megmihálylott biciklijét közel húszéves, lépcsőshátú Toyotánk csomagtartójába, illetve bizonyos részei átnyúlnak a hátsó ülésre is. És teljesen kész vagyok. Szuszogok, mint a hasas patkány, mindenem csupa grafitos kenőzsír, blee. Puding vagyok, vaze.

Bicikli hátul

Meg is írtam a Drágámnak, gmail cseten:

SOHA

IDE

TÖBBET

A PORTÁRA

BICIKLIT

AUTÓVAL

NEM

HOZUNK.

Punktum.

Ilyen nagybetűkkel, így tagolva. Visszük a vesztőhelyre ezt a kerót is, jövő hónapban újat kap a rózsám.

Na, a lényeg, hogy elindultunk a szomszéd városba, mert kiskutya született. Ilyen jószágot még Te sem láttál: kis szikra semmi kutya, kábé akkora, mint két gyufásdoboz, idenézz:

Véreb... Vau!


Elölnézet


Kedvesem szeretgeti az állatot

Hát nem egy tündér? (Dehogynem.) És a kutya is nagyon aranyos.

Megmostam a kocsit is, így két óra elteltével már érzékelem, hogy teljességgel felesleges volt, mert jelen pillanatban, e sorok írása közben szakad az eső - szegény autó ma másodjára kap nagymosást, ettől viszont kétlem, hogy szép marad. Szegénykém a csillaggarázsban eléggé embertelen körülmények között pihen. (Igazán szép egyébként akkor lesz egy autó, ha ráesik a hó, majd az leolvad róla, és megszárad az egész. Úgy néz ki, mintha friss mosást kapott volna.)

Tulajdonképpen ennyi történt ma délután. Örülök, hogy mindezt megírhattam. Most válogatok a bátyámnak három-négy csöcsös nőcit a netről, mert holnap születésnapja lesz, és így kívánok tartalmas mms-ben neki sok boldogságot. Kalandra fel!