Szédítően vonzó, pimaszul fiatal, és szívet megdobogtatóan kidolgozott felsőtestemet valami kórság gyötri egy ideje, mely apró foltok formájában jelenik meg a külvilág számára. Ez persze semmit nem von le az élvezeti értékemből, viszont annál inkább csorbítja sármomat, és esztétikailag romboló hatású. Mivel a foltok nem múltak, sőt, egyre többen lettek, úgy gondoltam, hogy még mielőtt egész lényem egy nagy folttá válik, elmegyek háziorvosomhoz, s kikérem véleményét ez ügyben.
- Gombás fertőzés - határozott ő, kerekperec.
- Ellenszere? - kérdeztem én, szinte azonmód.
- Lamisil! - replikázott rá.
Nem vagyok egy reklámokon felnőtt fiatalember, így aztán gondot is okozott megállapítani, hogy kenőcs az, vagy tabletta. De reméltem, hogy nem kúp. (Életemben egyszer írtak fel kúpot valami miatt, de már akkor éreztem, hogy gyógyulásomhoz nem kimondottan fontos az alkalmazása, amikor kiváltottam, így el is hagytam alkalmazását.) Elkocogtam rögvest a frissen nyomtatott, ropogós recepttel a klimatizált gyógyszertárba, ahol igencsak kedvesek voltak velem, főleg miután az egyik gyógyszerésznő felfedezte a vényen szereplő lakcímemből, hogy én bizony az ő rokonának földije vagyok. Sebesen érdeklődött is afelől, hogyan kerültem ide oly' messziről, a Jászság szívéből. Elsoroltam életem utolsó 8-10 évének történelmét az ismeretlen emberek számára készült fél percre vágott verzióval, aztán mosolyogtunk, kedélyesen idéztük a múltat, éppen csak kávéra nem hívtak meg.
Kis pakkba készítették nekem a tablettácskákat, kenőcsöcskéket, majd egy óvatlan pillanatban ez a drága, Jászságban ismerős asszony annyit mondott hűvösen:
- Tízezerhétszáz.
Ejha, mondom, ez aztán nem kis szám, mi lenne, ha ennyit kellene fizetnem? Haha! Tekintetem máris a pénztárgép kijelzőjét kutatta lázasan, amin kérlelhetetlen-zöld színben világít az ellenérték: 10.700. Rögvest felvettem a kijelző színét, és pohár vizet kértem volna, de elcsuklott a hangom, és lábam megremegett: cselszövés áldozata lettem! A gondolat, hogy élek foltokkal, vagy éhenhalok foltok nélkül a hónapból hátralévő egy hétben, egyszeriben megbénított. Nem láttam és nem hallottam. Bal fülemben józan énem ordította: ne fizesd ki nekik, ez a tabletta a Sátán kreálmánya! Jobb fülemben a hiúság szóvivője kiabált: a szépségnek ára van, fizess, s eltűnnek foltjaid! Hezitáltam, majd a jobb fülemre hallgattam. Csalódottságomat nem oldotta, hogy frissen szerzett ismerősöm hozzátette:
- Nos, igen, a tabletta egy kicsit drága.
Kicsit-e? Ennyi pénzért két Wartburgot lehet összerakni a MÉH-telepen, én meg 28 tablettáért voltam képes kiadni ezt az összeget! Uram irgalmazz a lelkemnek, midőn eljön az utolsó óra. Persze, mondhattam volna, hogy jaj, mekkorát is tévedtem én, nem is ide akartam jönni, haha, nem is kérem mindezt, köszönöm. Esetleg: nincs nálam annyi pénz, sztornózni szíveskedjék. Mondhattam volna, csakhát a foltjaimat kezelni kell valahogyan, és a jobb fülemből felhangzó "jól tetted, ügyes voltál" simogató tónusa elnyomta a bal fülemben visítozó "hülye vagy! hülye vagy!" hangját.
Itthon bőgtem egy sort a mai gyógyszerárakon, s vásárlásra kényszerített embertársaim sanyarú sorsán, aztán elolvastam a betegtájékoztatót. Azt mondja, gyakori mellékhatás a fejfájás, hányinger, valamint az enyhe gyomorfájás. Azt azonban nem írja, hogy ezek a mellékhatások kombináltan és még a gyógyszertárban jelentkeznek, amint az ember megtudja, mennyibe is kerülnek a pirulái. :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése