Oldalak

2007. március 25., vasárnap

Életveszély

10 évvel azután, hogy levizsgáztam KRESZ-ből, és kisvártatva megszereztem a jogosítványomat, újra kipróbáltam magam, és próbavizsgáztam a hivatalos KRESZ-szoftverrel. Én még annak idején tesztlapon töltöttem ezt ki, ma már számítógép segítségével történik mindez, minden kérdésre maximum 1 perc gondolkodási idő, az ember drukkol. Olyan szinten volt izgalmas, mintha csak először vizsgáznék. Voltak kérdések, amelyekről már fogalmam sem volt (pl. hogy a különböző erők milyen irányból merre hatnak), a többit a 10 éves vezetői tapasztalat és a józan ész segítségével azért könnyen kitaláltam.

Az eredmény mégis siralmas. A vizsgán nem mentem át.

12 rossz válasszal 14 hibapontot sikerült begyűjtenem. Ami azért vigasztal, hogy 3 pontosból csak egyet rontottam el, de az apróbb kérdésekből csak sikerült összeszednem tizenegy hibát. Nem tudtam például, hogy segédmotoros kerékpárral milyen sebességgel haladhatok kerékpárúton (soha nem is motoroztam, csak életem egy rövid szakaszában, de azt csak titokban). Nem tudtam például azt sem, hogy a TAXI tábla előtt 15, után 5 méterre lehet megállni, illetve arra sem jól tippeltem, hogy autópályán, ha még nem látom a biztonságos visszatérési pontot, belekezdhetek-e az előzésbe. (Azt mondtam, hogy nem. A helyes válasz: igen.)

Érdemes lenne gyakrabban tesztelnem magam...

A lesújtó eredmény. Kattints a képre a nagyobb változatért!

Nincsenek megjegyzések: