A tavaszi időjárás engem is a szabadba csalt, és tegnap már odáig merészkedtem, hogy egy játékos kedvű rokongyerekkel tollaslabdát és ütőt ragadva rögtönzött műsorral szórakoztattuk az utca népét.
Ezt a játékot mi ketten egyébként rendkívül profi szinten űztük, hiszen némelykor 8 olyan ütést is tudtunk produkálni gyors egymásutánban, ahol a labda nem ért a földre, nem akadt fenn az utcai fák rügyező ágain és nem esett a füves árokba sem.
Tapasztalt sportolóként be kell látnom, hogy van még mit csiszolni mind a technikán, mind pedig az erőnlétemen, hiszen 10 perc játék után gyakorlatilag levegő után kapkodva, erőtlenül rogytam a földre, és a Mindenhatót kértem, legyen kegyes hozzám, adjon még egy kis időt, mielőtt végleg elpusztulok. Imám meghallgattatott, így ma sajgó-égő tagokkal próbálom meg túlszárnyalni mind időben, mind pedig teljesítményben azt a puhány semmirekellőt, aki tegnap még én voltam.
1 megjegyzés:
Hát a címnél majdnem elröhögtem magam. De csak azért mert még nem láttalak sportolni azon kívül, hogy le-fel rohangálsz a termekből a tanáriba. Én is sportoltam ám. Futottam az a francos kutya elől ami kiugrott az egyik szomszédból az utcára. Jól kifulladtam tőle. No, de további jó tollasosgatást! Jövőhétre jön a hó. :)
Megjegyzés küldése