Oldalak

2007. március 6., kedd

Bluetooth 2

Tulajdonképpen már régebben szerettem volna egy bluetooth-adaptert (szaknyelven dongle), de tegnap jött el a napja, hogy végre vásároljak magamnak egyet, meglepetés keretében, közelgő névnapom alkalmából. Belépve a bluetooth-adapter-boltba jó hangulat fogadott, majd az eladó hamarosan hozzám fordult, és orcájára nyájas mosolyt erőltetve feltette a kérdést:

- Oda mi lesz?

- Egy bluetooth pöcök - válaszoltam, teljesen meggyőződve arról, hogy érthető vagyok, és világos. Fejemmel a termék felé is biccentettem, mely a meglehetősen kaotikus képet nyújtó polcon nem volt éppen egyértelmű helyen.

- Milyen telefonhoz? - jött a kérdés.

Meg kell mondjam, meglepett ez engem, és meg is torpantam kicsidég, hiszen a bluetooth egy olyan szabvány, amelyet egyrészt nagybetűvel kell írnunk (így, Bluetooth), másrészt pedig tetszőleges, a szabványt ismerő készülékek összekapcsolására szolgál. Kenyérpirító és laptop közötti románc ugyanúgy fakadhat ezáltal, mint egy telefon és egy számítógép közötti. Ebből adódóan ilyen földhözragadt dolgokra, mint "telefon típusa", nincsen szükség. Mindezt összegezve meg is jegyeztem halkan, tömören:

- Az mindegy.

Érezhette válaszom késlekedésében az eladó is, hogy most akkor a beszélgetésünk csermelyét nem pont a legjobb mederbe terelte, s hirtelenjében rögvest kétszer akkora mosolyt rántott az arcára, mint eddig, majd fennhangon közölte, hogy "Hát Persze, hogy mindegy is, hiszen számítógéphez kell ez, telefon és számítógép közé". Tette mindezt olyan dallamos, agyafúrt beszédtechnikával, hogy az üzletben tartózkodó összes vásárló örökre az eszébe véste az itt elhangzottakat.

Később amikor fizettem még próbált korrigálni, és halkan odasúgta, hogy csak azért kérdezte meg a pontos típust, mert nem minden telefon tud ám Bluetoothon keresztül kommunikálni. Ezt csábos mosollyal nyugtáztam, de - feltételezem - azt nem gondolhatta ő sem komolyan, hogy úgy veszek meg egy ilyen eszközt, hogy nem tudom majd használni a technológia híján.

---
Illusztráció: www.sxc.hu

Nincsenek megjegyzések: