Oldalak

2008. november 26., szerda

Megszólal a blogger párja

Az ember alapvetően társas lény. Ha már együtt élünk valakivel, ő életünk részévé válik, és mi is az ő életének részei leszünk, ez így van rendjén. Nem olyan egyszerű az élet azonban, ha az embernek olyan napról-napra figyelmet igénylő, különleges hobbijai vannak, mint pl. a blogolás. Arra gondoltam, hogy megkérdezem Életem Párját, mondaná el a nagyérdeműnek, mi a véleménye a blogról, a ráfordított időről és arról, hogy néha ő is a történetek részévé válik. Az alábbiakban az ő véleményét olvashatjátok, megtudhattok pár kulisszatitkot, és még a zugolvasóknak (számomra új fogalom a zugevő után) is ellátja a baját a kedvesem. :-)

Hogyan éli meg, hogy a párja blogot vezet?

Eleinte nagyon idegenkedtem a gondolattól, hogy egy internetes naplót kezdjen el írni. Azért lehetett ez, mert először azt hittem, hogy olyan lesz ez a napló, mint amilyet előtte írt "nem webes" formában, hogy minden magánéleti dolog le lesz írva benne. Utána, amikor megtudtam, hogy egyáltalán nem ilyen típusú lesz, hanem egy blog, amiben mindenféle témát érint a Blogger, akkor megnyugodtam, és én is nagyon örültem, hogy bele mert fogni ebbe az egészbe. Nem is gondoltam, hogy ilyen hosszú életű lesz, de most már bele sem merek gondolni, hogy mi lenne velem, ha nem tudnám szinte nap mint nap a Thozoo naplóját olvasni! :-)


Mit szól ahhoz, hogy néhanap olyan információk is kikerülnek a Nagy Közös Hálóra, amelyek Önnel kapcsolatosak?


Első körben nem nagyon rajongtam érte, de mivel hozzád tartozok, az életed része vagyok, így egyáltalán nem bánom, ha én is szereplője leszek a blognak. :-) Először attól féltem, hogy mit szólnak hozzá
azok az „olvasók", ha én is meg vagyok benne említve, de utána rájöttem, hogy az, akinek nem tetszik, hogy veled vagyok, – mert ugye nem is egy olyan zugolvasó van, – az számomra magasan le van kakkantva (finoman fogalmazva :D). Egyszóval szeretem, ha néha egy kicsit én is meg vagyok benne említve, ha mondjuk közös sztori van, akkor nem vagyok belőle kifelejtve! Az is nagyon tetszett, hogy eljegyzésünk alkalmából egy gyönyörű fejléccel emlékezett meg róla a Blogger! De azért ne vigye túlzásba, hogy engem minden cikkben megemlítsen! :-)

Az ominózus fejléc

Ön mennyire erősen cenzúrázza az Önről felkerülő anyagokat?


Nem annyira. De azért ha véletlenül kép kerülne fel úgy, hogy én is rajta vagyok, akkor biztos, hogy több kört kell futni, hogy a Blogger feltölthesse a képet. Olyan is volt már, hogy utána szedettem le, amikor már fent volt, bár ezt azok, akik RRS-ből olvassák és netalán mindig a gép előtt vannak, biztos látták. :-) Nem nagyon szeretem, ha kép kerül fel rólam. :-) Bár sok olyan ember olvassa, aki engem is ismer, személyesen is.


Örül-e a Bloggerrel együtt a Thozoo naplója töretlen sikerének?


Nagyon örülök neki én is! Együtt örülök a Bloggerrel! :-) Remélem, hogy még nagyon sokáig ilyen sikeres lesz ez a blog, mert nagyon szeretem olvasgatni, a régebbi cikkeket is. Sokrétű, nagyon sokféle témában lehet sokmindent részleteiben is megtudni. Végül is engem minden téma érdekel, bármilyen bejegyzésről legyen is szó, azonnal elolvasom! Ha nem vagyok net előtt, akkor a telefonom is be van izzítva (3G-s, lehetővé teszi a netezést is), hogy véletlenül se maradjak le semmiről, sőt a levelezőmben is fel van véve RSS-be! :D Volt már olyan is, hogy mobilról kommenteltem, mert azt akkor nem lehetett kihagyni, de net nem volt a közelben! :-)


Gondolt-e már arra (felbuzdulva a sikeren), hogy Ön is belekezd egy blogba?


Nagyon sokszor megfordult már a fejemben ez a gondolat. De nem nagyon érzek magamban hozzá erőt, mert nagyon sok munkával járna, meg sok időbe telne. Meg én nem érzem úgy, hogy olyan jól meg tudnám fogalmazni a dolgokat. Igazából azt se tudnám, hogy milyen téma érdekelne engem annyira, hogy bele merjek fogni. Így aztán inkább hanyagolom mindig a gondolatot. Meg nem hiszem azt se, hogy engem bárki is olvasna! :-)


Milyen szerepet vállal a blog szerkesztésében, tökéletesítésében?

Azért nekem ebben nem nagyon van szerepem. Inkább csak annyi, hogy elolvasom a bejegyzéseket, általában még mielőtt kikerülnek, vagy rögtön azután, ahogy meg lett osztva a nagyközönséggel :-), és helyesírási, szóismétlési, meg ehhez hasonló hibákat keresek benne. Ezek azért nem nagyon fordulnak elő, de szeretem jól átolvasni, és rögtön szólni a Bloggernek (ha nem is személyesen, akár sms-ben, e-mailben), ha mégis van benne hiba. Hirtelen most úgy emlékszek, hogy az utolsó ilyen „
A tanári lét szépségei" című bejegyzés volt, amit elég nehéz volt a fogalmazás miatt áttekinteni, de annyira „ügyes" voltam (na nem fényezem már magam ennyire), hogy észrevettem benne, amikor kétszer volt 3. óra, meg ilyen nagyobb hibákat. Aki olvasta a cikket, az tudhatja, hogy abban bármiféle ilyen hibát elég nehéz lenne észrevenni. :-) Először hiába mondtam a Bloggernek is, hogy 2x van benne harmadik óra, meg nagyszünet, még ő sem vette észre és úgy került ki. Aztán kb. fél nap múlva nem hagyott engem nyugodni a gondolat, és jó elmagyaráztam neki, és jól ki lett javítva. :-) Az sem volt kis munka, amikor a Blogger kijavította, de a sikerért mindent! :D

Vannak-e kedvenc bejegyzései a Naplóban, amire mindenképpen felhívná az olvasók figyelmét?


Hú, ez nagyon jó kérdés. :-) Rengeteg kedvenc bejegyzésem van, így nem is sorolom fel mindet. Inkább az olyanok, amiknek én is részese vagyok valamilyen szinten (pl.: a
liftes sztori, a Deti bácsis sztori). De még ezeken kívül is rengeteg van. Szeretem azokat is nagyon, amikben a Blogger magáról ír, a Gizel nénis sztorikat is nagyon szeretem (itt jegyezném meg, hogy régen hallottunk Róla). Meg az olyan infó-s bejegyzéseket is, amik engem is érdekelnek. A beszólásokat is nagyon szeretem. De nem tudom így megmondani, mert szinte minden bejegyzéshez fűz valami. Szóval én az egész naplót úgy szeretem, ahogy van, és aki úgy gondolja, az olvassa végig, szépen sorban az összeset! :-)

Tartja-e a kapcsolatot a külvilággal a Blogger, miközben bejegyzést készít, vagy teljesen a monitor rabja lesz?


Nem minden esetben. Valamikor teljesen a monitor rabja lesz (ilyenkor kell "
olyan" dolgokat elmondani, és utána jól később azt mondani, hogy pedig már ezt mondtam… :-) ez csak vicc volt természetesen! :D), de valamikor közben msn-ezik, meg ilyeneket csinál. Ilyen esetekben is ugyanolyan jó cikkek születnek, csak egy kicsit tovább tart megírni őket. :-)

Milyen kulisszatitkokat tudna megosztani velünk a Napló készítéséről?


Hú, nekem ez annyira mindennapos, hogy hogy készül el egy-egy bejegyzés. Így hirtelen nem is nagyon tudok kiemelni belőle érdekes dolgot. Talán az olyan eseteket, amikben kamerával van felvéve a Blogger. Olyankor általában én szoktam felvenni az anyagot, ami később kikerül (ilyenek például a
sorsolások voltak, vagy fénykép valamiről, de ez ritka). Bár ez sem mindig így van, mert pl.: az "Így készült: Amit nem mondtál el még" című bejegyzést sem én vettem fel, sőt ott sem voltam, amikor az készült. Azt lehetne talán még itt megemlíteni, hogy ha olyan téma van, nagyon sokat kutat utána a Blogger a neten, sokszor több órákat is. Volt olyan, amikor az ilyenben én is segítettem, pl.: amikor mit kell tudni a 666-os számról. :-)

Elhelyezhetünk egy képet Önről az Önnel készített interjú illusztrációjaként?


Nem nagyon szeretem, ha képet is tesz fel rólam a Blogger, de ezt már fentebb említettem. Esetleg azt a képet „engedélyezem" :-), ami a blogger profilomban van. Azt a kommenteknél úgyis látja mindenki. De ne óriási méretben legyen fent. :-)


Köszönöm szépen a Bloggernek, hogy lehetőséget adott ennek az interjúnak a megválaszolására! :-) Remélem nem voltam nagyon unalmas! :-)

11 megjegyzés:

Endoril írta...

Na végre, vártam már egy ilyen bejegyzést :)

"Igazából azt se tudnám, hogy milyen téma érdekelne engem annyira, hogy bele merjek fogni." Nem kell téma, ott az Élet :) Bár az én blogom tematikus, de a körülöttem zajló eseményekre reagál.

"Meg nem hiszem azt se, hogy engem bárki is olvasna! :-)" 1 már lenne :D

#---/T78\---# írta...

ez egy jól sikerült bejegyzés
én szívesen olvastam el h Thozoo párja (Misty) mit gondol a blogról és a készítéséről
és ezúton Gratulálok az eljegyzéshez:)
hosszú és boldog együttélést kívánok
(Ui.: az a sorsolás nagyon kemény volt XD)

misty írta...

Endoril: még nem tudtam rászánni magam, hogy blogot írjak. Egyelőre nem érzem úgy, hogy olyan események történnének velem, amit érdemes lenne megírni. Ha meg valami olyasmi történik, azt Thozoo úgyis megírja a naplóban. (Pl. amikor megtámadott egy macska) De azért örülök, hogy egy olvasóm már lenne. ;-)

#---/T78\---#: Örülök, hogy szívesen olvastad ezt az interjút. Köszönöm a gratulációt, pár hónap híján egy éve leszünk eljegyződve. :-)

Thozoo írta...

A macskás, az nagy volt.

Van másik is. Ez is macskás.

Figyimán, T78, mi a probléma a sorsolással? :D

#---/T78\---# írta...

nincs problémám vele csak azért írtam mert nagyon tetszett:D

Névtelen írta...

Ha már itt tartunk, én is biztosan olvasnám a blogot. :-)

"Egyelőre nem érzem úgy, hogy olyan események történnének velem, amit érdemes lenne megírni."

Ami számunkra nem érdekes, az mások számára LEHET az. Nem kell egetrengető dolognak történnie ahhoz, hogy egy-egy jó bejegyzés szülessen. :-)

Thozoo írta...

Akármerről nézzük, téged most biztatnak az emberek a blogolásra, drága kincsem. :)

#---/T78\---# írta...

ez teljesen így van:)

misty írta...

Mioline: Örülök, hogy Te is olvasnád a blogot, ha lenne. :-) Csak én még nem érzem úgy, hogy tudnék blogot írni bármiről is. Szerintem velem tényleg nem történnek olyan dolgok, ami bárkit is érdekelne. :-) De ha egyszer elkezdem, akkor biztos tudni fog róla mindenki, aki ezt a blogot olvassa. :-)

Thozoo: Látom, hogy biztatnak és köszönöm is mindenkinek. :-) Neked meg azt köszönöm, hogy kitaláltad ezt az interjút, amin valljuk be én nagyon meglepődtem. :-)

Thozoo írta...

Jó volt ez. Kellett. :-) Nekem tetszett.

misty írta...

Ennek nagyon örülök, hogy Neked tetszett! :-) De annak is örülök nagyon, hogy másoknak is tetszett, és hogy tényleg szívesen olvasták ezt a bejegyzést, meg, hogy volt olyan Olvasó is, aki már várt egy ilyet! :-) (Ettől azért egy kicsit tartottam... :D)