Acer Aspire V5-131 SSD beépítés

Megérett bennem az elhatározás: a laptopom cammogós merevlemezét egy tempós SSD-re cserélem, remélve, hogy a gépen végzett munka így gyorsabbá válik és a meglehetősen lomha merevlemez már nem veti vissza a gép teljesítményét, főleg a betöltési időket illetően. Természetesen nem bántam volna, ha végig tudok nézni erről valamiféle ismertetőt, mivel a V5-131 hátlapja egyben jön le, feltárva a teljes belsejét a gépnek, de ilyet nem találtam. Így aztán magam mesélem el nektek, képekkel illusztrálva, hogy hogy is megy mindez.

Első lépés: távolítsuk el az akkumulátort! Az akkumulátor oldását a lehető leghülyébb módszerrel, a laptop alján lévő, kvarcórákból ismerős tollal-benyomós gombbal oldották meg a tervezők.

Nos, hosszas és kitartó próbálkozásom után sem találtam olyan eszközt a háztartásban, amelyik alkalmas lenne az akkumulátor zárjának oldására. Miután bal hüvelykujjunk körme körömágyastól szakad fel egy rossz mozdulat következtében, itassuk fel a vért (így tettem én is), majd kockáztassuk meg az alábbi műveletsort behelyezett akkumulátorral. (Ha nektek sikerül, természetesen távolítsátok el az akkut a művelet előtt.) (Esetleg megpróbálhatjátok még a csúszka nyíllal jelzett irányba való eltolását is... - a szerk.) 

Szedjük ki a touchpad felőli alsó csavart: ez az egyetlen, ami a hátlapot rögzíti, plusz szerepet játszanak még a biztos tartásban a hátlapon lévő műanyag fülek. Kicsavarozás után a hátlap lecsúsztatható, a leszedett csavar felé.

Ha a hátlap feltárult, könnyen meg lehet ismerni a merevlemezt: a lötyögést és a rezonanciát kivédendő kék szivaccsal burkolták be. A merevlemez kiemeléséhez sérült bal hüvelykujjunkkal nyúljunk az eszköz mellett található lyukba és emeljük ki az adattárat:

A merevlemezt két csavar fogja a rögzítő kerethez, ezeket el kell távolítanunk mindkét oldalon...

... majd a merevlemez könnyed mozdulattal csúsztatható ki a SATA-sínből:

Ha nem akarunk sokat szőrözni az újratelepítéssel, hasznos segédprogramok garmadája áll rendelkezésre ahhoz, hogy a régi merevlemez tartalmát (rendszerindítóstul, operációs rendszerestül, mindenestül) az új SSD-re másoljuk. Ebből is kiemelkedő az Acronis True Image, magam is ezt használtam. Készítettem egy bootolható pendrive-ot, amivel elindítottam a programot, az asztali géphez csatlakoztattam a kiszedett merevlemezt és az új SSD-t, majd klónozást végeztem a merevlemezről az SSD-re.

Természetesen ez a műveletsor csak akkor működik maradéktalanul, ha az eredeti merevlemezen nincs több anyag, mint amekkora az új SSD kapacitása. Nálam kb. 50 GB adatot kellett átmásolni, ez 8 perc alatt zajlott le.

Ha mindezzel megvagyunk, be kell szerelni az SSD-t a notebookba. Érdemes a kék szivacsot visszahelyezni rá. Ez amúgy is egy műanyaglapon van elhelyezve, így könnyen leválasztható a merevlemezről és áthelyezhető az SSD-re. Az SSD-ben ugyan nincs mozgó alkatrész, így nem lesz vibráció, viszont nem árt, ha nem lötyög a gépben.

Csatlakoztassuk a SATA-sínre az eszközt, hajtsuk vissza a két csavart, ami a rögzítő kerethez fogja az adattárat és óvatos mozdulattal helyezzük vissza a gépbe. Mivel méretre pontosan akkora, mint a merevlemezünk volt (2,5" szabványos méret), ezért éppen illik a helyére:

Helyezzük vissza a notebook alsó fedelét csúsztató mozdulattal, majd csavarozzuk vissza az egy darab csavart a gép aljára.

Készen is vagyunk!

Összehasonlításképpen egy gyors tesztet is végeztem: lássuk, mennyivel gyorsabb az SSD, mint a merevlemez volt. Az alábbi diagramon narancssárgával jelöltem az SSD-nél és kékkel a merevlemeznél mérhető betöltési időket – a különbség, azt hiszem, jól látható. 

A kiszedett merevlemezt sem kell ellöknünk. Ha senkinek nem tudjuk elpasszolni, vásároljunk hozzá egy beépítő keretet és csatlakoztassuk az asztali számítógépünkhöz. Kellően nagy merevlemeznél (320 GB, 500 GB) vásárolhatunk külső merevlemez-burkolatot is, így egy hordozható adattárat kapunk, USB-csatlakozással, amelyen könnyedén tudjuk nagyméretű adatainkat (filmek, fényképek, zenék) cipelni.

Belső használatra

Külső merevlemeznek

Jó munkát annak, ki belevág! :)

Birsalmaszósz recept - ahogy Zoli szereti

Igazán finom csemege a birsalmaszósz. Elborzadtam, amikor megtudtam, hogy vannak olyan tájai kicsiny hazánknak, ahol még hírből sem ismerik ezt a fenséges étket. A mai napon elétek tárom a titkos receptet, amelyből kiderül, hogy hogyan lehet 20 perc alatt isteni csemegét készíteni, amely különböző főtt-, sült- és rántott húsok mellé kiváló körítés.

Hozzávalók

• Másfél-két birsalma, vékony szeletekre vágva (ez lehet fagyasztott is, én ebből szoktam készíteni, persze a birsalmát ezt megelőzően ősszel én magam szeletelem kínkeserves munkával, majd zacsiban a fagyasztóba teszem)
• 5 evőkanál cukor
• Fél liter tej
• 1 csomag vaníliás pudingpor (ha valaki nem szereti ennyire intenzíven, vagy nem rajong a vaníliáért, tejszínízű porból is készítheti)
• Fűszerek: fahéj, szegfűszeg

Elkészítése

A vékony szeletekre vágott birsalmákat kivesszük a fagyasztóból, egy lábasba tesszük és alágyújtunk. Kb. 5 percig olvasztjuk az összefagyott almát, aminek következtében az lassan szeletekre esik szét. 

Ezt követően felöntjük annyi vízzel, amennyi még nem lepi el teljesen az almaszeleteket.

A víz hamarosan forrni kezd, ekkor ízlés szerinti mennyiségű őrölt fahéjat és szegfűszeget szórunk bele. (Határozatlanok, ill. azok, akik az ízlés szerint-et, mint mérőszámot nem tudják elfogadni, kb. egy csapott kávéskanálnyit tegyenek mindkét fűszerből.) Továbbá 2 púpozott evőkanálnyi kristálycukor is kerül a szószhoz.

A fűszereket és a cukrot jól elkeverjük, és közepes lángon hagyjuk, hogy szép lassan forrjon. Itt az ideje, hogy az előírásnak megfelelően elkészítsük a pudingot! A pudingporhoz adjunk 2-3 evőkanál kristálycukrot (én hármat szoktam), valamint a fél liter tejet és addig kevergessük, amíg a cukor teljesen fel nem oldódik benne! 

Az almánk a cukros-fahéjas-szegfűszeges vízben ekkorra már intenzíven forr.

Adjuk hozzá az elkészített puding-alapot! 

Ezt követően lassú, de folyamatos keverés közben keverjük addig, amíg a puding el nem kezd sűrűsödni (kb. 2-3 percig fog tartani)!

Amikor a puding besűrűsödött, vegyük le a tűzről a szószt és hagyjuk állni egy pár percig. Készen is vagyunk! 

Jó étvágyat! :)

Csokikanál

Nincs is egy jó kávénál jobb napindítás egy ilyen gyönyörű, tavaszi hétfő reggelen. Ám bizonyára minden kávézó ismeri az alábbi kellemetlen jelenséget: megkavarjuk a kávénkat, utána kivennénk a kiskanalat a kávéból, de azt nincs hová letenni. Minden egyes kávézáshoz pedig nem használunk csészealjat. Ezt a problémát hivatott áthidalni az Elit terméke, az ét- és tejcsokoládéból készült csokikanál.

Elit Choco Spoons

A csomagolás 6 db 9 grammos kanalat tartalmaz, 3 kanál tejcsokiból, 3 pedig étcsokiból készült. Kedvünknek, illetve a kávé jellegének megfelelően választhatjuk ki az aznapi finomságot, amellyel egy kávé alatt bebűnözhetünk. Tejcsokis kanál használatával nem nagyon lesz szükség cukorra, a kávét kevés cukorral fogyasztók számára pedig az étcsokis kanál lehet a megfelelő választás.

A tejcsokis kanál - még művészi faragás is megfigyelhető rajta

A kávékeverés ezekkel a kanalakkal rendkívül szórakoztató, tekintve hogy a forró kávéban szinte azonnal olvadnak. Elkezdjük keverni a kávét...

... majd amikor kisvártatva kiemeljük a kanalat, az elszomorodik...

... és végül az olvadt rész lefittyen:

Ezt követően nem marad más hátra, mint élvezni az olvadt csokit, illetve a fel nem olvadt részeket. Mohóbbak az egész kanalat beleejthetik véletlenül a forró kávéba, isteni csokis íze lesz tőle. Szerencsére a készítők nem estek abba a hibába, hogy a remek ötletet silány minőségű csokoládéval valósítsák meg, mind a tej-, mind pedig az étcsokoládé remek minőségű és finom.

Ajánlom mindenkinek, ötös! :) Kávézó ismerőseinknek ajándék gyanánt is kitűnő választás lehet (én magam is ajándékba kaptam).

Tavaszi esés

Blogom látogatottsága szégyenszemre csökken. Természetesen nem ez az első mélypont, amikor az olvasó, értő közönség inkább a könnyebb lélegzetvételű, pár soros, képekkel illusztrált híreket, cikkeket, posztokat helyezi előtérbe a magvas mondandót megfogalmazó, kackiás jelzőkkel tarkított, a mai világban hosszadalmasnak mondható – sőt, talán azt is mondhatjuk, hogy némiképp elavult – blogposztok helyett.

Voltak szebb napjaink

Nyilván ennek az is az oka, hogy az utóbbi időben elég kevés időm van írni a blogba. Ezen nem nagyon segít a tavasz sem, amikor pediglen megszaporodnak a ház körüli munkák is. Legelső idei tevékenységem az udvarban álló, valamikor szebb napokat látott almafa metszése volt. Legutoljára 4 évvel ezelőtt támadtam a fára, aminek ágai már egyre inkább haladtak felfelé, a rajta lévő rengeteg termés pedig csak hullott alá a nyár derekán, nem győztük összeszedni. A hét elején újra elkapott a hév, elő is szedtem Tesco-s metszőollómat, hogy mégiscsak essen át a tűzkeresztségen. 10-15 nyisszantás után a fém rész kettétört (!) rajta, így nem sokáig segített be a munkába, megint csak elő kellett vennem a fűrészt.

A jól végzett munka után arra gondoltam, hogy a birtok előtt 2 hete ott lévő, az áramszolgáltató által levágott ágakat is behurcolom a helyére, ha már senki más nem tette. Kérdezte is a szomszédság, mivel vagyok el így ennyire. Mondtam, hogy hordom be a levágott ágakat. 

– Milyen ágakat? 

– Amit a villanyászok levágtak.

– Mikor? Ma? 

– Nem, két hete.

– Hát én nem is lááááttam itt ááááágat.

Bizonyára nem volt feltűnő, hogy az egész városban mindenhol szanaszét vannak a levágott ágak. Na, hát értitek...

Ahogy tettem-vettem az udvarban, rátaláltam az októberben kifaragott Halloween-tök maradványaira is. Rendkívül horrorisztikusan fest manapság, látszik, hogy a tél egy kicsit megviselte. Így nézett ki október végén, a születésnapján:

És így néz ki most: 

Rendesen ijesztő!

Ennyit mára, pajtások. Következő alkalommal rendhagyó édesség-teszttel jelentkezünk, érdemes velünk tartani! ;)

Öregember nem vénember - Mike Oldfield: Man on the Rocks

5 év után újra Mike Oldfield albumot hallgathat a közönség, ráadásul nem is akárhányadik stúdióalbummal jelentkezik a Mester: éppen a 25. nagylemeze jelent meg a napokban, amely a Man on the Rocks címet viseli. Részemről hatalmas várakozás előzte meg ezt a lemezt. Egyrészt mert 5 éve várom, másrészt eredetileg idén, január 27-én kellett volna megjelennie, de valami finomságot még biztosan bele kellett csempészni, így március harmadikán hallgathattuk végre meg ezt a 11 zeneszámot, melyek játékideje közel egy óra.

Oldfieldtól eddig sem állt távol, hogy vendégénekesek szerepeltek az albumain, bár általában ezek a művészek csak egy-egy számban működtek közre. Ezen a lemezen azonban egy eddig számomra teljesen ismeretlen úriember, Luke Spiller az, aki az összes számot felénekelte. A srác neve neve egyébként nekem semmit nem mond, annyi bizonyos, hogy a Sailing klipjében nem egyértelműen eldönthető első látásra, hogy melyik nemhez húz, mivel mindkettőből visel magán jegyeket. Ettől eltekintve tudhat valamit, ha Oldfield választása rá esett. Egyébként nem rossz hallgatni a hangját, mert egészen egyedi, illik Oldfield zenéjéhez: a lírai dalokban ugyanúgy, mint pl. a Castaway című, a végén igencsak tombolós számban.

Az album nyitódala a Sailing egyértelműen az új Moonlight Shadows. Az ezt követő Moonshine a Voyager című albumot idézi fel. A címadó dalban újra ízelítőt kaphatunk abból, hogy a Mester hajlott kora ellenére is igencsak megtépi még a húrokat és odacsap az ifjúságnak, mondván: így kell ezt csinálni, öcsikék! A Castaway kissé Shadow on the wall-feelinggel bír, míg az ezt követő Minutes lehet a második rádióbarát dal a Sailing után. Kellemesen dúdolható, fejbillentgetős nóta. A Dreaming in the Wind hangulatában Oldfield 80-as évekbeli albumait idézi fel előttem, a Nuclear pedig a Guitars album hangulatát hozza felém. Modern hangzás, nagyon tetszik. A Chariots-ban szerepet kap az elektronikus hangzás, mintha csak a Tubular Bells sorozat egyik kései darabját hallanám. Az album vége felé kezdünk megnyugodni, az egészen különleges refrénű Following the Angels-szel, ami a végére egészen belehúz és jó alapot az az Irene hurrikánnak emléket állító Irene című számnak, mely kegyetlen rock and roll, pörög, mint névadója tette. A legvégén viszont magunkba nézhetünk, hiszen az I give myself away helyreteszi a lelket. Érdekes, ez nem Mike Oldfield szerzemény, de remek feldolgozás lett.

Mindent összevetve: elégedett vagyok. Ezt vártam. Erre számítottam. És a Mester ott, a Bahamákon, a saját kis házi stúdiójában kottázgatva pontosan tudta ezt. Tekints be a stúdióba te is: íme a Sailing, egy végtelenül egyszerű, de hangulatos videoklip. Jó szórakozást!

Banished

Felfedeztem magamnak a Banished című középkori városépítő játékot!

Végignézve a bemutató videót, kb. 2 gigabájtos méretre számítottam: ez van megszokva manapság. Hihetetlenül üdítő volt szembesülni vele, hogy maga a játék nem több 150 megabájtnál. Elképesztő! Ennek ellenére olyan játékélményt nyújt, amire sok, több tíz gigabájtos játék nem képes.

Ha szeretted a Settlerst és a SimCity-t, akkor ez a te játékod. Egy hatalmas térkép véletlenszerű pontján összeverődik 10 ember, akiknek meg kell élniük a részükre kijelölt területen. Ki kell termelniük az erőforrásokat (ügyelve arra, hogy lehetőség szerint pótolják pl. a fákat), gondoskodniuk kell élelemről, lakóházakat kell építeniük saját maguknak, mindeközben dacolniuk kell az időjárás viszontagságaival is. Ez utóbbit elképesztően hangulatosan adja vissza a játék: az esőnél szinte fázunk, a havazásnál a hópelyhek valóban a 3D-s térben kavarognak és nagyon szép a téli-nyári táj. Sárgulnak a fák ősszel és tényleg felüdülés, ha egy hosszabb esős időszak után újra kisüt a nap. Télen a házakból felszáll a füst (ha van tűzifa), nagyon látványos és hangulatos!

A játék egyik alapvető jellemzője, hogy az emberek képzettségeit kell kapcsolgatnunk az éppen aktuális munkafolyamatoknak megfelelően. Télen nincs szükség farmerekre, belőlük gyűjtögetők lehetnek. Az építkezéseket is télen célszerű elvégezni, amikor nincs más egyéb munka, ekkor sok építőt lehet alkalmazni. Gondoskodni kell tűzifáról, meleg ruháról, valamint arról, hogy a városban legyen egy kovács, aki szerszámokat készít a különböző munkákhoz. Egy idő után azt vesszük észre, hogy a sok-sok munkára kevés az emberünk, de a gyerekek születése és dolgozóvá válása enyhít ezen a problémán.

A legszűkebb keresztmetszetet az élelem jelenti: sajnos az eddigi próbálkozásaim nagy része azzal ért véget, hogy az éhínség kipusztította a teljes lakosságot. Próbálkozom megtalálni az ideális egyensúlyt aközött, hogy a munkások és a kenyérkeresők megfelelő számban legyen, de amikor nem az éhínség, akkor a betegség pusztít és ha egyik sem, akkor a játék kreatív halálnemeket talál ki: az erdészem pl. úgy halt szörnyet, hogy ráborult egy fa. Nincs kétségem viszont afelől sem, hogy a halászaim vízbe fúlhatnak, vagy bármilyen más szörnyűség megesik velük. Ez némiképp visszaveti a játékélményt, pozitívumként könyvelném el, ha legalább 50-en laknának a faluban, de egyelőre a 25 fölé nem jutottam még. A játék viszont olyan jól sikerült, hogy újra és újra próbálkozásra sarkall: tudom, hogy egyszer összejön a több száz lelket számláló kis falum, amiben élénk gazdasági élet zajlik.

Sajnos a játék, véleményem szerint, nem lett megfelelően beárazva. A Steamen a 18,99€-s kezdőár (5.900 Ft) több, mint arcpirító. Értem én, hogy újdonság, viszont fele ennyiért lenne egészen jó vásár. Ennek ellenére is remek szórakozást nyújt, igazán kellemes kikapcsolódás. Ajánlom figyelmetekbe! :)

Csipkeverés régen és napjainkban

Minőség, kedvező áron

Annyira imádom, amikor kapunk a nem mainstream szórólapokból is. Ezek általában holmi 100 forintos-jellegű vásárok hirdetései, meglepően magas oldalszámban. (Nem semmi haszonkulccsal dolgoznak a kufárok, ha akkora haszont tudnak kitermelni, amiből még több ezer darab, 16 oldalas szórólap nyomtatására és terjesztésére is futja városszerte.) Mindig átfutom ezeket. Mai példányunk azért ragadta meg különösen a figyelmemet, mert ennyi helyesírási hibát egy és ugyanazon nyomtatott újságban még soha nem láttam egyszerre. Tobzódnak! Nem voltam rest és összegyűjtöttem az összeset azért, hogy bemutassam, hogyan nem szabad a kezünkből kiadni egy kiadványt, valamint azt, hogy miért nem szabad ráírni cégünk/vállalkozásunk nevét egy olyan papírhalomra, amiről süt az igénytelenség.

Alapjáraton ezzel indít az irat:

A kereskedelmi végzettség megszerzésekor valószínűleg soha nem fordult elő az áru szó, vagy csak nem ragadt meg, hogy ezt bizony nem írjuk hosszú ú-val.

Lássuk, milyen portékákat kínálnak eladásra a pórnépnek: 

"tó"-ból is megárt a sok

Ha valóban az alakot húzza le, nekem is jó lenne,
nálam is lenne mit igazítani...

Hosszú ő

Övet a derekunkon hordunk, ez ugyebár nyakörv

Vihar-e, vagy nem-e vihar? 

Eserenyő

Becézni is lehet, valójában azonban melamin-ból készült

Elég merész nyelvújítás, én még a muffin-nál tartok

Hosszú ő.
Igen, mind a kettő.

Hosszú ó.
Nem, nem mind a kettő. :)

Az egyik kedvencem, a hajcsatt után szabadon

Aztán ott van az az átkozott mikroszál. Ez egy annyira bonyolult szó, hogy az igazi írásmódot nem is sikerült eltalálni elsőre. Sebaj, másodikra sem (az a kedvencem). Azért, hogy a becsület meglegyen, harmadjára összejött. :)

Viszont az már senkinek nem tűnt fel, hogy egyazon kiadványban háromféleképpen szerepel leírva.

Óvakodjatok a hozzá nem értőktől.

Szemüveget vásároltam

Átvettem az új szemüvegem. Természetesen nem lenne blogcikk, ha ezt csak így négy szóban leírhatnám, minden körítés nélkül, így el kell mondjam, hogy mint vásárlásaim során életemben szinte semmi, ez sem ment zökkenőmentesen. Történt ugyanis, hogy nagy reményekkel fáradtam el a szaküzletbe, ahol már széles mosollyal vártak engem. Helyet foglaltam, ahogy kérték, majd megkaptam a látásjavító eszközt. Szívem a torkomban dobogott, fel is próbáltam rögvest, bele is néztem a tükörbe – és azonmód elszörnyedtem. Hogyan is írjam le, amit a tükörben láttam... volt ott egy tag, aki visszanézett rám, rajta egy szemüveg, ami úgy állt, mintha balról kétszer, jobbról pedig egyszer pofáncsapták, aztán sorsára hagyták volna. Érzékelhette a szakszemélyzet a csalódásomat, mert rögvest rákérdeztek:

– Nem ferde egy kicsit?

Próbáltam kifejteni abbéli véleményemet, hogy a ferde, mint jelző nem kimondottan az, ami ide illik, ehelyett inkább a nyigár, vagy a megmihálylott szavak adják vissza azt, ahogy ez az okuláré az én orcámon kinéz. (A "kicsit" mértékhatározót nem vettem górcső alá, pedig az sem állt túlzottan összhangban a valósággal.) Vizsgálgatják, nézegetik, merev vonalzóval (!) méregetik. Én is nézzem meg, mérjem meg én is, hogy itt pedig méretileg minden rendben van. Nos, a numerikus értékek valóban ezt támasztották alá, azonban rajtam mégiscsak úgy nézett ki ez a szemüveg, mintha ezt megelőzően azon a szovjet hadsereg gyalogolt volna végig. Emberek közé mégsem mehettem, hiszen legalább annyira mókás kinézetem volt, mint egy cirkuszi mackónak, háromkerekű biciklin tekerve. Mivel nem akartam, hogy nevemet tréfa közt emlegessék hosszú ideig, így javasoltam, hogy ha lehet, valamiféle eszközzel mégiscsak hangoljuk át ezt a szemüveget.

Na, állítottak rajta valamit, hallottam, hogy a félreeső helyen eszközök csattogtak. Felveszem: majdnem pont ugyanolyan, mint előzőleg. Burkoltan közöltem, hogy nem kell hozzá lézeres vízmérték, hogy látsszon a ferdület, de ők annyit mondtak: álljak fel! Na, gondoltam magamban, ki leszek toloncolva az üzletből, de nem ez történt: szemből is megnézték. Forduljak egy kicsit balra. Jó. Jobbra is. Hm.

– Azért ferde, mert Önnek az egyik szeme fentebb van, mint a másik – közölték velem.

Lefőttem rögtön. Elismertem, hogy erényeim ellenére valószínűleg nem vagyok az a klasszikus értelemben vett Adonisz, valamint azt is, hogy szimmetriailag is lehetnek velem gondok, de azért úgy gondolom, hogy ha fél centi különbség lenne a két szemem között, anyám csak megkérdezte volna annak idején a gyerekorvost, hogy "hát ezzel a gyerekkel meg mi van?". Nem hinném, hogy annyira szerencsés csillagzat alatt éltem le az eddigi életemet, ahol nem találkoztam olyan bunkókkal, akik Quasimodo-t, a Notre Dame-i toronyőrt látták volna bennem és ezt szóvá is tették volna, így javasoltam, hogy (mivel jó úton járunk) hangoljuk csak tovább azt az eszközt.

Na, addig hangoltuk, hogy mégiscsak összejött. Előtte ugyan még közölték, hogy az egyik fülem lentebb van, mint a másik, de engem már a szemem irreális helyzete is sokkolt, szóval ezt csak órákkal később fogtam fel. Ami a lényeg, hogy újra szemüveges lettem egy hét kihagyás után és bár nincs annyira furcsa, mint amikor először az lettem, eléggé szokni kell, főleg, hogy fényre sötétedős lencsét kaptam és én észre sem veszem, hogy napszemüveget öltöttem, mások látják ezt. Ez egyébként nem zavar, legalább nem látják, hogy összevissza állnak a szemeim, egyik lentebb, másik fentebb. :)

Kipróbáltuk: Acer Aspire V5-131

2 nap híján 34 évet kellett várnom arra, hogy az első, saját tulajdonú laptopomat megvásároljam. Ez nem egy rövid időtáv. Ezalatt az idő alatt jópár céges laptop járt nálam, de egyik sem volt igazán az enyém. Nem úgy, mint a most vásárolt Acer Aspire V5-131.

Nem igazán szoktam hirdetésekre kattintani a weboldalakon, azonban most valamiért az egyik egy hardverrel foglalkozó portálon felkeltette az érdeklődésemet. Acer laptop 79.900 Ft. Atyavilág, mit adnak ennyiért? Kattintás után feltárult előttem a termék és annak adatlapja:

Acer Aspire V5-131

A gép főbb paraméterei: 

• Processzor: Intel Celeron 1007U, 2 mag, magonként 1,5 GHz
• Memória: 4 GB DDR3 (bővíthető 8 GB-ig)
• Merevlemez: 500 GB SATA-3
• Video: Intel HD Graphics 
• Kijelző: 11,6"-os, fényes felületű, LED megvilágítású
• Akkumulátor: 4 cellás Li-Ion, 2500 mAh (üzemidő kb. 4 óra)
• Webkamera, mikrofon, Gigabit LAN Ethernet adapter, WiFi 802.11b/g/n

Szerelem volt ez első látásra, hiszen mind méretében, mind teljesítményben, mind pedig árban pontosan nekem találták ki. Be kell látni, hogy nem egy igásló: tény és való, inkább netbook ez, mint notebook, viszont arra, amire naponta használom a gépet, pontosan megfelel és az ára pedig ezért a hardverért igazán barátinak mondható. Könnyű, hurcolható, nem foglal sok helyet az asztalon, jól néz ki és igazán meggyőző a teljesítménye is.

Természetesen a magyar nyelvű kézikönyv elolvasásával kezdtem az ismerkedést, amiben voltak vidám pillanatok. Itt van mindjárt a 14. oldalon az Acer clear.fi technológia, amiről az írás a következőket állítja:

Nos, egy utólagos átolvasás nem ártott volna, de sebaj, ez legalább egy kis mosolyt csalt arcunkra a fárasztó hétköznapok végén.

Mivel én még mindig Windows 7 párti vagyok, mondjon bárki bármit, ezért a 64 bites verzió telepítésével kezdtem a géppel való munkát. Mivel optikai meghajtó nincs, pendrive-ról telepítettem a rendszert, ami kb. 20 perc alatt életképes volt. Sajnos a hangon kívül az operációs rendszer semmit nem ismert fel, így aztán lehetett dúrni a drivereket, amiben az Acer honlapja is partner, viszont pl. touchpad és WiFi driverből többet is találunk, illetve van Bluetooth, Turbo Boost és USB 3.0 driver is, ezen utóbbi technológiák viszont ebben a gépben nincsenek jelen. Így bátorkodtam összeválogatni azokat a drivereket, amiknek feltelepítése mindenképpen ajánlott – többre, higgyétek el, nem lesz szükség. A drivercsomag elérhető ide kattintva.

A mindennapi munkában remek társ a kicsi gép. Élvezet használni, főként az Aspire One D250-től megszokott, mára már csigatempónak mondható sebesség után. A böngészőablakok villámgyorsan nyílnak meg, az egész rendszer reszponzív, azt és akkor csinálja, amit és amikor kell, nem lehet okunk panaszra. A legkellemesebb meglepetést az akkuidő okozta: egy átlagos netezős, táblázatkezelős, PDF-olvasós délutánon 4 órányi (!) üzemidőt sikerült kihozni a gépből úgy, hogy közben még egy-egy kis Flash játék is belefért. Ez mindenképpen tekintélyes és figyelemre méltó teljesítmény egy 2500 mAh-s, 4 cellás akkumulátortól. Hozzá kell tenni, hogy a feltöltéshez több, mint 2 óra szükséges, szóval mindennek megvan az ára. Szerencsére a gépet lehet töltés közben is használni. :)

A tesztelés során kiderült, hogy a gépben a legszűkebb keresztmetszet egyértelműen a merevlemez: 5400-as fordulatú egységről van szó, azonban érzékelhetően két nagyobb volumenű szoftver egyidejű indítása teljesen lefogja. Olyannyira, hogy egy idő után abban sem leszünk biztosak, hogy egyáltalán kattintottunk valamire. Bambul a gép. Érdekes módon utána mintha hirtelen megtáltosodna és a két elindított szoftver szinte egyszerre jelenik meg a képernyőn. Bizonytalanságunkat az is fokozza, hogy a gépre sajnos nem futotta még egy merevlemez-aktivitást jelző LED-re a költségvetésből. A bekapcsolás tényét mind a bekapcsoló gombon, mind pedig a gép első élén konstatálhatjuk egy divatos, kék színű LED ragyogásából, de emellett csak a töltés LED-je fért már el. Nem szenvedünk viszont hiányt, hiszen remek szoftveres megoldások vannak a merevlemez visszajelző LED-jének helyettesítésére. Itt van például az Activity Indicator, ami oly széleskörűen paraméterezhető, hogy ennél többre a mindennapokban biztosan nem lesz szükségünk.

Összegzésként elmondható, hogy a gép pozitívumai közé tartozik a hosszú akkus üzemidő, a gyönyörű kép, a sztereó hang, a kellemes billentyűzet és a nagyszerű ár. Negatívumként a merevlemez sebessége és talán az akku teljes feltöltéséhez szükséges idő említhető.

Nem csinálunk rossz vásárt, ha sikerül szert tennünk egy (igénytől függően) 60 vagy 120 GB-os SSD-re, illetve még 4 GB memóriára, amit a gép képes Dual Channel üzemmódban kezelni, tekintve, hogy két memóriahely van benne. Ettől bikamód megtáltosodik, ekkor a merevlemezről írtakat (a visszajelző LED hiányának kivételével) máris elfelejthetjük, viszont tárhelyből nyilván kevesebb lesz, így érdemes mérlegelni, hogy nagy vagy gyors tárhelyre van-e szükségünk.

Ha értékelni kellene: az említett negatívumok miatt 4/5, SSD és memória-bővítés mellett viszont abszolút csillagos ötös! A maga kategóriájában remek és imádnivaló kis munkagép, bízom benne, hogy jó pár évig társ lesz a mindennapokban.