Odalett Paplan

Blogom hasábjain számtalanszor megemlékeztem már Paplanról. 4 éve költözött hozzánk a szomszédból a macsek, akit mintázata miatt neveztünk el így, és – emlékszem – egyszerűen nem lehetett neki annyi kaját adni, amennyit ne evett volna meg. Ez kissé éles váltás volt az előtte (és még Paplannal is egy darabig) nálunk lakó, de hűtlenül tovább vándorló Grizzlihez képest, ennek ellenére úgy gondoltuk, hogy ha már elmacskátlanodtunk, hadd maradjon itt ez a kis paplantarka jószág. Itt is maradt. És nem zavartatta magát. A Macskalélektan képekben című veretes írás is rajta keresztül dolgozza fel a macskák dolgos hétköznapjait, de a képek nélküli Macskalélektan írásakor is ő volt már a háztartási macskánk és adott ihletet az írás elkészítéséhez. Legutoljára februárban történt meg, hogy Paplanról írtam: beteg lett és az állatorvosnál szabadult el végképp a kisállat, felülmúlva minden addigi elképzelésemet a macskákról.

Ezt a februári betegséget, úgy tűnik, a cirmos nem tudta kiheverni. A kezelés után jobban lett, de ahogy teltek-múltak a napok, egyre inkább kezdett újra nehezen levegőt kapni a jószág és egyre inkább lecsúszott kóbor macskának nézett ki. Az udvarban időközben egy új cica vert tanyát, aki mellett Paplan gyakorlatilag lassított felvétel volt. Naphosszat takarította magát teljesen eredménytelenül, egész nap aludt a napon, a szemében is látszott, hogy valami nincs vele rendben: öreg volt már, és úgy festett, hogy számára nincs sok hátra. Egy nap legyek jelentek meg körülötte, majd a cica eltűnt. Akkor még azt hittük, nem látjuk többet.

Verőfényes szombati reggel volt, amikor édesanyámék látogattak meg bennünket. Ahogy beálltak az autóval az udvarra, látom, hogy édesapám igencsak sandítgat a hátsó csalitos felé. Egyszer csak kibökte:

– Az a macska meg feldobta a talpát.

Ez a kijelentés még magában vicces is lehetett volna (az is volt), de én már tudtam, hogy ki az. Odanéztem és ott volt. Paplan, a magas fűben, alig látszódott belőle valami, de határozottan ő volt. Hazajött meghalni. Mozdulatlanul feküdt és látszott, hogy bizony az életnek már csak nyoma sincs benne.

Az egyik utolsó kép a búvó Paplanról.
A sors iróniája, hogy pont ezen a helyen pusztult el, bő egy évvel a fotó készítése után

Így ért véget az ő története. Most már az Örök Vadászmezőkön egerészik. Nagyon sok fotó készült róla, mert nagyon szerettük ezt a cicát, a fentebb linkelt történetek pedig felejthetetlenné teszik őt számunkra.