Sok emlékem van arról, hogy hogyan is kerültem közelebb a C programozási nyelvhez. Kezdetben csak teljesen autodidakta módon próbálkoztam vele, de mivel a sors annak idején Pascal-programozónak nevelt, így nem volt esélyes, hogy a C nyelv páratlan logikáját magamba szippantsam. Később némi irigységgel a szememben néztem, ahogy a C programozók perceket várnak, mire lefordul a kód, ezzel szemben a Pascal forráskód gyakorlatilag másodpercek alatt fordult. Ebből nekem az jött le, hogy a Pascal bizonyára gagyi, holott ugyanazt a feladatot hajtotta végre a program, mint C-ben írott társa.
Az utolsó nagy próbálkozásom az áttörésre főiskolás éveim alatt történt. Sajnos már nem emlékszem a tanárom nevére (ennek nyilván megvan az oka), aki úgy gondolta megvalósítani a C nyelv szépségeinek oktatását, hogy előhúzott valamiféle kopottas sublótfiókból egy régi VHS videókazettát, amin egy még kopottasabb előadó három órás oktatásba kezdett. Eleinte csak ültünk mindannyian és vártuk, hogy majdcsak történik valami, a látottakat magyarázat kíséri majd, de nem így történt. A tanerőt elnyomta a késő őszi délután mámorító levegője, majd hasonlatosan az Esti Kornél 12. fejezetében megjelenő Baron Wilhelm Eduard von Wüstenfeldhez, aki egy egész fejezeten, mi több, egy egész életen át csak alszik, ő is mély álomba merült. Egy idő után biza hortyogott is, mi pedig úgy döntöttünk, hogy - mivel erősen sötétedett már akkortájt - kollektíven, de nagyon csendben elhagyjuk a tantermet, jobb dolgunk is lévén. Így is tettünk. Időről időre eszembe jut az öreg, aki valamikor a teljes sötétségben a képcsöves tévé kék fényénél felébredt és bizonyára körbenézett, hogy mit keres egy 23 emeletes ház legfelső emeletén, egy tanteremben, teljesen egyedül.
Nyilvánvaló, hogy egy ilyen nívós oktatás sem sodort engem afelé, hogy élbeli C programozó legyek, így pár évvel ezelőtt igencsak a lelkembe mart, hogy az általam imádott Delphi nyelv helyett C++, majd C# nyelvet kezdtünk el tanítani az iskolában. Eléggé furcsa volt úgy elkezdeni az oktatást, hogy semmit sem tudtam lényegében a nyelvről és bizony voltak olyan órák is, ahol bizonyos helyzetekben a rutinnak meg az éveknek köszönhetően úsztam meg a teljes leégést (ez főleg a C++-ra igaz, van abban a nyelvben valami okkult tudomány is). Ma már a C# nyelvvel soha előre nem sejtett jó viszonyt ápolunk, s remélem ez még sok éven keresztül így marad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése