Két napja már olyan, mintha valami szellemjárta lakban aludnánk éjszaka. Folyamatos zajok, csörömpölések és zörgések uralják az éji csendet. A karácsonyfánk (ami még mindig a 24-én felállított helyén trónol) most már annyira kiszáradt, hogy egyre inkább dobálja el tűleveleit. Ennek pont olyan hangja van, mintha apró körmök kaparnák a laminált padlót. Egyik-másik dísz meg ennek következtében hangos csörömpöléssel ér földet, pattog és gurul mindegyik szerteszét. Pontosan olyan, mintha valaki folyamatosan mászkálna és kutatna a hálószobában, így aztán nem is alszom két napja jól. Ma délután azonban búcsút veszünk decemberig a karácsonyi hangulattól és visszaáll a régi rend (és a régi csend).
Egyre inkább kialakul az időjárás. Tegnap reggel ahogy kinéztem az ablakon, elfogott a rémület: leesett a hó. Amúgy is valami baromságot álmodtam, hirtelen azt se tudtam, igaz lehet-e ez? De ébredésem után negyed órával már odakint lapátoltam a lakásunk előtt az akkorra már jól letaposott hóréteget, de örömöm telt abban, hogy nem csak egyedül én próbálkoztam meg vele, hanem társasházunk más tagjai is kivették a részüket a hó eltakarításából. A végén még egységes csapattá kovácsolódunk. :) Aztán ma reggel meg az ónos eső kezdte el ügyességi versenypályává alakítani a környezetet: egész nap úgy mászkáltam ide-oda, mint valami pingvin. Inkább fel se mentem órák után a gépteremből, hiszen lefelé is alig tudtam menni. A mai diákok elképesztően sunyik: volt képük kiröhögni engem, amikor egy-egy csusszanás után hatalmas dobbanással korrigáltam, miközben minden csúszásnál a "Ho!" szócskát ismételgettem. Hiába no, öregszek én is, így a jeges aszfaltban már nem játékos kihívást, hanem életveszélyes terepet látok. Állítólag a négyes főút Szolnok környéki szakaszain az út menti árkokban számos autó landolt a mai délelőttön, csak egy dolog nem változott, az pedig a román rendszámú autók előzési mániája. Még a teljes ködben és a csúszós úton is komplett kocsisorokat előztek meg. Lehet, hogy nekem is román rendszámot kellene a kocsira rakatni, hátha akkor bátrabban vezetnék és mindenhová előbb odaérnék. :) Soha nem lehet tudni.
A macska reggel, érzékelve, hogy eleredt az égi áldás, eltűnt a szemünk elől. Nem tudom, hogy merre csúszkál, de nyomát se látni. Persze hajnalban már (kajaidőre) itt ült ártatlan szemekkel az ajtó előtt és nyávogott, de ahogy bevágta a reggelijét már kocogott is el a mancsán valamerre. Nem tudjuk, hogy egyébként hol van a székhelye, amikor nem itt van, de talán nem is fontos. Az udvari macskáknak úgyis több gazdájuk van.
Még egy óra és visszacsúszkálok egy bibliaórára, utána pedig belevetem magam a félévi jegyek teljes körű lezárásába. Holnap osztályozó értekezlet, toppon kell lennem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése