Tényleg: én kérek elnézést, hogy a nap végén úgy gondoltuk, hogy bemegyünk a boltba, meg azért is, hogy megláttuk ott a pékáruk között árválkodó csokis mignonokat. Kettőt kértünk is belőle: már most elnézést kérek azért, hogy megláttam az 50% kedvezményre jogosító címkét és bekérdeztem: ehető azért még? (Feltételeztem, nem a legfrissebb már a termék, azért jár a kedvezmény.) Hosszas bólogatás jött, meg igenlő válasz, tehát ehető a cucc. Aztán tényleg, valahogy úgy jött ki, amiért elnézést kérek, hogy kicsit több mindent vásároltunk, mint az utánunk egy pénztárnál sorban álló hat vásárló. Azt meg már tényleg röstellem, hogy a pénztárban az 50%-os kedvezményről még csak nem is tudtak. Azért is elnézést kérnék, hogy – a várakozók hosszú sorára tekintettel – azt mondtuk: nem érdekes a kedvezmény, 150 Ft-ot jelent kb., haladjunk, maradjon akkor teljes áron benyomva, több is veszett Mohácsnál. Ám a vásárlók közül többen azt mondták nekünk: nem úgy van az, lelkem! Ha le volt ötvenezve, akkor le volt ötvenezve, miért nem nyomták rá? Ami jár, az jár! (A mögöttünk álló hölgy egyébként veszélyesen harcias volt, örülök, hogy nem ő az anyám, ő is látni vélte a zöld árfelezős címkét, sőt: határozottan emlékezett.) Azért viszont tényleg én kérek elnézést, hogy a pénztárosnak kétszer kellett csengetnie. Aztán meg még egyszer, mert a zene szépen szólt, csak senki sem érkezett, hogy sztornózná a tételt és igazat adjon nekünk. Bocsánatkérésem tolmácsolnám azért is, hogy a sor már olyan hosszú volt (mert a három pénztárból egy működött), hogy a boltvezető csak nehézségek árán férkőzhetett oda és sztornózhatta a tételt a pénztárnál. Azt meg már nem is tudom, hogy hogy mondjam, hogy az utalványainkból már csak kis címletek maradtak, így ezzel kellett szöszmötölve fizetnem; tényleg, én kérek elnézést, hogy ma vásároltam és az idejét húztam, meg az idegeire mentem mindenkinek. Ne haragudjanak, kérem.
Köszönöm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése