Emlékszem, az első "állásinterjúmon" (kis túlzással lehet annak nevezni) megkérdezték tőlem, hogy hány éves vagyok. "18" – vágtam rá rögtön, majd kicsit később korrigáltam: "23". Ekkor az eléggé érdekes hajkoronát viselő nő lassan felnézett a papírjaiból, majd szemüvege fölött rám tekintve visszakérdezett: "23?" "Igen, 23." – válaszoltam heves bólogatással. A mai napig nem tudom, hogy miért mondtam 18-at. Bizonyára megállt számomra az idő. Lényeg, hogy 23 éves koromban sok minden járt a fejemben, csak az nem, hogy tetoválást csináltassak, bár valószínű, hogy ha akkoriban látom azt a tetoválást, amivel a minap futottam össze, lehet, hogy magam is bevállalok egy ilyet:
Jelenlegi koromra már igencsak keresném azokat a fájdalommentes, alternatív megoldásokat, amivel sikerülne leradírozni magamról a művet, de (és ilyet ritkán mondok tetoválásra) tetszik! Ez, kérem, a digitális média, az eszköz és az ember közötti kimondatlan szerelem vizuális megvalósítása. Nagyon jól sikerült, örülök, hogy ilyet is láttam. :)
Fiatalság, bolondság.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése