Mióta ebbe az osztályba kerültem, úgy érzem, hogy tudok valamit kezdeni az életemmel.
Ez a mondat hangzott el ma osztályfőnöki óra végén. Nem hiszem azt balga módon, hogy mindez az én érdemem lenne, hiszen nem teszek sokat az osztályközösség formálásáért; formálja az magát éppen eléggé. Mégis, valahol meghatott ez a kijelentés. Mert hiszen csak az én osztályomról, mint közösségről van szó. Ami hozzám tartozik, és az életem része, és valószínűleg az is marad örökre. Most még intenzívebben, később csak emlékként.
Lehet, hogy kezdenek felnőni osztályom tagjai?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése