Oldalak

2008. március 31., hétfő

Időjárásjelentés

Úgy-ahogy túléltük az órák átállításával járó nyugalmatlan-álmatlan éjszakákat, lassan kezdünk visszaállni a pályára. A fákra se kellett sokat várni, elkezdtek virágozni, sok helyütt már hull is róluk a virág. Végérvényesen itt van a tavasz a maga napsütésével és illatával.


A macskák nem bírnak magukkal, éjszaka vernyákolásuk hallik. A madarak hullanak be a fürdőszoba szellőzőjébe és a kéménybe. A kéményből manuálisan, a szellőzőből csak ijesztéses módszerrel lehet őket eltávolítani, egyébként napokig képesek vergődni. A jó idő hatására mindenféle alvilági, eddig soha nem látott bogarak jelentkeznek házon kívül és belül egyaránt. Ma volt az első nap ebben az évben, hogy szúnyogot láttam idebent, ezt fel is kell jegyezni ide. A legyek is hasukat süttetik a kerítésen - hamarosan összejön már a gusztustalan bogárbanda.

A tavasz beköszöntével gyönyörű naplementéket is komponál a természet, ezt például tegnap lőttem itt, mellettünk.


Bjutifull.

Nincsenek megjegyzések: