A blog előtti időkben is ki kellett élnem a bennem szunnyadó renkdkívüli mértékű kreativitást, így annak idején a nap végén mindig naplót írtam, olyan igazit: tollal, papírra. Az akkori stílusomon ma is jókat röhögök, hiszen mivel nem a nyilvánosság számára készült az iromány, mindenféle kifejezőeszközt és nyelvi fordulatot megengedhettem magamnak.
A napokban lesz négy éve annak, hogy főiskolás koromban átcsusszantam a matekszigorlaton. A Thozoo naplója hűséges olvasói most betekintést nyerhetnek az akkor írt sorokba. Ez történt 2004. március 24-én...
2004. március 24., szerda
Na gyerëkëk, beadta ezt a gép rendesen. Tulajdonképpen azt sem tudom, hogy hogyan kerültem Pestre, annyira blokkos volt az agyam. Az már dereng, hogy ott ülök a Számalkban, mint egy pöcs, és várom, hogy leteljen az a másfél órácska, ami a szigorlatig van. Közben ilyen kétdimenziós folyamatos eloszlásfüggvényeket próbáltam még megtanulni, bár ennyi erővel akár rumbát is járhattam volna, ahhoz is kb. annyi közöm van.
Aztán egyszercsak! Jaj, mondom, Uramjézus, mëghalok. Ránézek a tételre: 17-es A, 4-es B. Ez most Neked éppen semmit nem mondott, de tudni kell, hogy nagyon jó tételek: semmi deriva meg integra, csak fehér embernek való logika. Leírtam, aztán odaültem, bekérdezett, kussoltam, aszongya:
- Na ilyenkor szoktuk azt mondani, hogy KETTES.
Ég a főddel összement.
Halleluja.
Danolhattok, parasztok.
Ezután még elkapott egy migrénes roham, jaj, de túléltem, és nagy sokára hazaértem; a faluban nem volt villany. Olyan sötét volt, alig találtam haza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése