Oldalak

2008. március 7., péntek

Gizel nénéd márciusi gondolatai

Milyen farsang? Jaj, ne is mongyad, vót itt akkora rajcsúr, hogy egész éccaka nem tudtam aludni. De nem ám maszkabál vót, csak gyöttek a sihederek mindenfelűrül, oszt' vége se vót tán, annyian vóttak. Jaj, szegény uram, ha látta vóna, hogy micsoda rombollást csináttak, a fűrészgéppel aprította vón' őket felfele, sorjába, az aprófával együtt. Hát ezek felborogatták a betonkukát is, mer' nem bírtak az erejökkel. Meg zúgatták az ótót, oszt' bele is mentek valami telefonpóznába, én nem tudom, biztos drága ótó vót, mer' zörgött nagyot, mikor megfogta a pózna az orrát. Rendesen fétem, hogy mi lesz velem, pegyig hát nem vagyok ollyan, aki annyira féti a bűrit, mint a másik uccába a Zelenákné a macskáját, jaj, hát azt ki nem engedi még tán a napra se mer' attú fél, hogy megpörkölődik. A szerencsétlen kisállat meg állandóan kaparja az ajtót, annyira híná a vére kifele. De oszt' csak nem engedi ki, még tán bagzani se. Meg van ollyan szokássa, hogy nem rakja ki a kukát, oszt' mán dúrja a pondró meg az apró kis szennyálatok éccaka a sok szart, amit kihajigál, lelkem, oszt' nem is lehet elviselni, akkora ott a bűz. Eccer meg is gyúlatt nyáron, oszt' a rokon Dezső ment átal a poroltóval, oszt' fújta ráfele a fehéret, az meg csak nem akart elaludni. Beolvadt az egész kukája a szennyel együtt a járdába, Istenkém de renyhe vót az. Meg irgalmatlan büdös. Na, azóta inkább kerűlök a Mén-soron, de nem gyövök arra, mán azóta lehet a macska is rászáradt az ajtó üvegire.

Cühhhh! - e, he, mostanában ezt csinálom, akkorákat trüsszentek, hogy tejjesen bekábulok tülle, úgy érzem szétszakad a fejemen a kendő. A múttkor is aszitték részeg vagyok tán, mer' trüsszentettem, oszt' le kellett űnöm a bót előtt a lépcsőre, mer' kiveszi belűllem teljesen az energiát minden trüssz. Pedig teszem befele rendesen, a fijam hozott szalonnát, de jófajtát, füstőtt szalonna, ű maga csinájja, mikor kimegy a tanyára. Na az hagymával príma. Mán azt is meg tudom venni, mer' lement az ára. Az onokám meg álandóan csak azt a szart eszi, mongyadmán, szinimini, mongya a tévébe is az ember, hogy mennyire jó, ilyen csírák vannak benne meg valami barna. Nem jó a ssemmire, mintha fűrészporra öntené a drága tejet, mégis oszt ollyan jóízűjen meg tuggya enni, hogy én csak lesek, mi az isten abba annyira jó. Mútkor, én marha, vínsígemre, e, maratt itt egy csepp, mondom majd megeszem má. Ráöntöttem a kéccáz forintos tejet, felszítta két perc alatt, oszt' olyan vót, mint az uram gázolajos rongya, büdös vóóóót! Betyárszencség, annyit montam, oszt' kilöktem a Csibinek. Mi? Melyika? A Csibi? Hát az öreg Tyuskai, a kertszomszéd, tudod, akinek a felesége nyócvannégybe ágynak esett, oszt' még azóta is benne van, na annak valami szedett-vedett macskája, neki adok minden szart, oszt úgy dagad tűlle, mintha tílleg érne valamit, amit odalökök.

Mi vót még? Nincs itt más, he, faluhelyen, ennyi van, gyön a húsvét, festem a tojást, de csak a záppot, mer' a Gyányi Pali gyerekejit mindig ide eszi a fene, oszt' engem akarnak meglocsolni a büdössel, rosszúvagyok attúis, he, le kell űnöm mikor elmennek. Igyebkint se szép gyerekek, meg mosdatlanok, tudode? Olyan retek van a nyakukon, hogy répát lehet bele űtetni, montam is nekik a mútkor, húsvétkor ha elgyössz, megmosgyál! Oszt' ilyet kijabának vissza, hogy nefürgyé le! Oszt istentelen módon vihognak, vonyítnak hozzája. Én nem tudom mijé van.

De most mán elég lessz, mennyé a dógodra. Én is lökök megint valamit a Csibinek, oszt' bemegyek, lesem a telefonos játékkot, mer' azt szeretem, ahogy híjják űköt. Isten megággyon.