Tűhullás

Ma reggel arra ébredtem, hogy eső veri a tetőablakot, mellé - mintegy vokálként - a valaha jobb napokat látott kis karácsonyfánkról aktívan, minden külső behatás nélkül hullik a tűlevél. Ütemesen kopogtak a fa alatt elhelyezett, szaloncukor tárolására szolgáló tálkában a tűlevelek. Az állapot tarthatatlan volt, így ma délután megváltunk szeretett karácsonyfánktól. Leszedtünk róla mindent, ami a későbbiekben még hasznosítható (ezzel a maradék tűlevélnek legalább a felét is sikerült padlóra küldeni - szó szerint), majd levittem a fát az udvarra, és sorsára hagytam a szakadó hideg esőben.

Ilyen kegyetlen voltam ma, én.

Karácsonyfánk fénykorában és most

Ami maradt belőle:

Egy lavórnyi tűlevél, némi árvalányhajjal fűszerezve
(ezt természetesen nem őrizzük, hanem ment a kukába)

Egy DVD-s doboznyi szaloncukor...

...és némi csoki, a szűkösebb időkre.

Emlékszem, gyerekkoromban édesanyám mindig gondosan elspájzolta a szaloncukrot, valami olyan helyre, amit csak ő ismert, így általa beosztva még legalább két hónapig ehettünk belőle. (Egyébként egy hét alatt elfogyott volna.) Már akkoriban is utáltam, amikor le kellett szedni a karácsonyfát: vége volt a fenyőillatnak, minden visszakerült a szobában ugyanúgy, ahogy volt, és persze suliba kellett menni - rendkívül lelombozó.

Egy pár kép az archívumból:

Kidobott Moszkvics és karácsonyfa 2003-ból.
Érdekes módon erről a fáról alig hullott le tűlevél...

Karácsonyi öröm, 10 éve...

15 éve...

...és 20 éve.

Bazi öreg vagyok.