Oldalak

2008. január 7., hétfő

Sikamlós téma

Ha Pierre, alias Szatyor kiváló munkáját akarnám idézni évek óta halott blogjából: Megérkezett kedvenc terepjátékom, az ónos eső. Akrobatákat megszégyenítő ügyességgel és mozgáskultúrával lavíroztam munkahelyem felé, itt-ott előre, netán hátra csúszva, csak a játék kedvéért. Egyensúlyom megtartása közben igencsak vidám emberekkel találkoztam, ők is játszottak. Közben - fene tudja miért - minduntalan az járt eszemben, hogy ha itt most összetörném az utca burkolatát, és vele együtt az enyémet is, akkor az egyértelműen munkahelyi baleset lenne. Igyekeztem is pontosan ugyanazon az úton haladni, mint egyébként szoktam, hiszen minden tanév eleji kiképzésen elhangzik, hogy ez a jelentéktelennek tűnő momentum kiemelten fontos, ha munkahelyi balesetet akarunk szenvedni. De a Teremtő lenézett ma rám, és úgy gondolta: Zoli, elkísérlek az ajtóig. És lőn: megúsztam mindenféle horzsolás, törés és ficam nélkül az utat.

Az, hogy az ajtón belépve rögvest felbuktam a lépcsőn, már csak a sors vicces fintora.

1 megjegyzés:

Norbi írta...

A legváratlanabb pillanatokban tud elesni az ember. Én már csak tudom. A jégmentes lépcsőn a házelőtt mindig el szoktam esni ha máshol csúszik az út.:)