Gyermekkori zenei világom meghatározó csapata volt a 2 unlimited elnevezésű zenekar. A kilencvenes évek elején alakult duó rendkívül egyszerű felállásban adagolta az elektronikus zenét fejlődőképes agyunkba: egy repper (Ray Slijngaard) és egy énekes (Anita Doth) viszonylag egyszerű, jól megjegyezhető, semmiképpen sem a dalszövegeiről elhíresült slágereket kreált, amelyek fülbemászóak voltak, így állandóan azt hallgattuk és énekeltük. Nagyon menő volt, ha esetleg valaki egy-egy sort is fel tudott idézni a srác által darált rapből, hiszen ez az akkori angolnyelv-oktatás hiányából fakadóan csúcsteljesítménynek számított.Emlékszem a Popcorn című veretes zenei magazin egy cikkére, amelyben Anita, az énekes, azt nyilatkozta 1994 környékén: még adok magunknak egy-két évet, aztán valószínűleg elfelejtenek bennünket. Nos, a csapat 1996-ban a jóslatnak megfelelően feloszlott, hogy 1998-99-ben kiadjon pár újdonságot, de főleg válogatás-albumot, és ezzel végképp eltűnjön a zenei életből.
Számomra legnagyobb slágerük, a No limit, idehaza is hatalmas siker volt 1993-94 környékén. Emlékszem, mekkorákat buliztunk rá, általános iskolai ballagás előtt nem volt buli enélkül a szám nélkül. Legalább fél óránként hangzott fel, és mindenki sikított, minden alkalommal. Manapság ilyen alkotások már nem nagyon születnek. Vagy csak én öregszem. ;-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése