Rendszeresen látogatom Moró Tamás weboldalát, aki nagyapja, Moró Ferenc kerékpáros túrájának naplóját viszi webre naponta. Minden nap megjelenik egy-egy újabb nap leírása, pontosan úgy, ahogy 1931-ben a nagyapa naplójának lapjain. Ráadásul Tamás augusztusban ugyanazt a túrát próbálja megtenni, amit anno nagyapja. Érdekes vállalkozás, és nagyon érdekes lesz a két út közötti összehasonlító leírás.
Ahogy a túranapló olvasmányos és érdekes leírásait olvastam ma délután, felmerült bennem egy gondolat: vajon mi lesz az én naplóm bejegyzéseivel, ha én már nem leszek? Lesz valaki, aki olvassa ezeket a sorokat évekkel később? Lesz olyan, akit érdekel, hogy tizenéves fejjel a több évig füzetekbe írt, azóta már itt-ott megsárgult naplóm mit tartalmaz? Jó lenne hinni, hogy nem tűnünk el a semmibe, hogy lesz valaki, aki tovább őrzi az emlékeinket, ha mi magunk már nem vigyázhatunk rájuk. Azokat az emlékeket, amiket megosztunk másokkal. A személyes élmények úgyis csak nekünk jelentenek valamit, azokért nem kár. De a gondolataink, a munkáink, amiken életünk során dolgozunk, igazán megmaradhatnának.
Nekem valamennyire szerencsém is van: a suliban egy pár, arra fogékony embernek sok mindent át tudok adni abból, amit az informatikáról tudok, és ami engem is érdekel. Sajnos sok mindenre ezen túlmenően nincs lehetőség, idő híján elmaradnak a személyes beszélgetések. De talán egyszer majd engem is emlegetnek úgy, mint ahogyan mi emlegetjük barátaimmal a volt tanárainkat, a beszólásaikat, vagy az örök érvényű igazságaikat. Jó ezt hinni, és így menni tovább.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése