Ma lett volna a napja a Nagy Cseresznyeszüretnek. Egész délelőtt azon drukkoltam, hogy délutánra csendesedjen a szél: úgy talán nem fújna el engem a nagy nehezen megszerzett létrával együtt, és talán sikerül az udvarunkon lévő hatalmas cseresznyefa termését leszedni. Az egész művelet előtt – tanulva mások hibájából – mintát vettünk a termésből. A minta pedig azt mutatta, hogy nem érdemes hozzáfogni a munkához: 10 cseresznyéből hétnek már volt gazdája, aki szépen akkurátusan fogyasztotta a gyümölcsöt belülről.
A kis genyók nagyon jól érezték magukat: a cseresznye felnyitása után először megdermedtek, majd utána ide-oda kezdtek el mozogni. Láthatóan nem tetszett nekik az eddigi sötétségből a Nap fényére felébredni. Legkutyább abba belegondolni, hogy az elmúlt napokban úgy zabáltam az elérhető magasságban lévő cseresznyét a fáról, hogy még csak bele sem néztem. Ki tudja hány Dezsőt és Gertrúdot fogyasztottam el... :-)
Egy biztos: pár hónapig nem fogom kívánni a cseresznyét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése