Munka a ház körül

Újabb áramszünetes napon vagyunk túl. Már csak holnap és hétfőn kell elviselni ezt az áldatlan állapotot, így aztán a kedvem egyre jobb. Kreativitásom is növekszik: tegnap este például informatikai meghatározásokat sem nélkülöző keresztrejtvényt fabrikáltam össze, mivel a mai infó-órát is áram nélkül kellett elviselnünk. (Töltsétek le, nyomtassátok ki és fejtsétek meg, informatikus vénával megáldott barátaim!)

Mivel ezen nomád órákban a lakáson belül nagyon semmit nem tudok csinálni, ilyenkor (is) kerítek sort a ház körüli munkákra. Elfáradtam ma is rendesen, de még mindig szeretek kertes házban lakni, és még mindig nem cserélném el egy panelért. Nézzük, miket tevékenykedik a blogger, amikor nem az olvasókhoz szól a külvilágról mit sem tudva, számítógépe elé gubózva.

A szépemlékű tavaszi szünet utolsó napján például füvet nyírtam, mintegy öt órán keresztül. Kicsit nagy és sűrű volt már az aljnövényzet az ezerwattosnak, például ez a rész:


Némiképp meg is mihálylott a műszer, ímhol láthatod:

A nem hozzáértők kedvéért mondom, hogy annak a szép ívnek
egyáltalán nem kellene a késben lennie.

Kedvesem nem tűrhette, hogy vért izzadok a fűvel vívott küzdelmemben, és még akkor sem jutok az udvaron lévő terület végére, így kieresztette csilingelő hangját. Konkrétan addig dübögött egy ajtón, amíg tegnap fűnyírós traktorral (!) jöttek füvet nyírni az udvarba. (Néha félelmetes a csaj, belátom.) Eltüntettek mindent, amit én nem bírtam. Aztán ma rászántam magam, és összehúztam kölcsöngereblyével azokat a gaz-szárakat, amiket ott hagytak a jómunkásemberek a tett színhelyén. Szkenneltem az udvart, és ezeket, valamint az elszáradt ágakat kupacba gyűjtöttem.


Aztán úgy gondoltam, hogy a múltkor körmömszakadtáig szedegetett törmelékből autóbejárót bélelek. Esős időben malacként dagonyázik az öreg japán (=20 éves Toyotánk), éppen ezért szükséges, hogy némi szilárd talaj legyen román gumival burkolt talpai alatt. Mivel igen nagy darabokat is tartalmazott a rendelkezésre álló mixtúra, így a lapát, mint eszköz, nem volt optimális. Kézzel voltam kénytelen illesztgetni a féltéglákat, cserepeket és betondarabokat a megsüllyedt nyomvályúba, kialakítva ezzel a gördülőfelületet. Kissé még mozgolódik rajta a jármű, de előbb-utóbb rendszer lesz a dologban, aképp érzem.

Ugye milyen szép?

Délután még arra is jutott időm, hogy egy újabb mackós történetet fotózzak össze (szerencsére a fényképezőgép akkui fel voltak töltve), így aztán (ha lesz áram), némi utómunka után holnap újra megmondja a mackó. Pontosabban letagadja... de ezt majd meglátjátok. ;-)