Ének-infó

A tanévkezdést követő negyedik napon két lyukas órám lett volna, melybe ízletes levesek és gőzölgő puha húsok foszlós kenyérrel történő elfogyasztását terveztem bele. A teremtő azonban más mederbe terelgette életem csermelyének csobogását: mindkét órára nyertem egy-egy nem szakszerű helyettesítést.

Kihasználva a kínálkozó lehetőséget, úgy mentem be az első cébe énekórát helyettesíteni, hogy énekszakosnak adtam ki magam. Ezt mindig is szerettem volna kipróbálni, így remek mulatságnak ígérkezett. Volt is nagy meglepetés és sok csodálkozó tekintet, amikor becsengő után én léptem be az ajtón. Általuk csak informatikusnak hitt valómmal keresztülbaktattam a termen, majd a hetes jelentése után a tanulóifjúsághoz szóltam:

- Mit néztek ennyire? Ének és infó szakos vagyok.

(Közben meg egyik sem, de ez történetünk szempontjából igencsak mellékes.) Két percig bírtam a színészetet, a skálázásnál elröhögtem magam. Az osztály velem nevetett.

A C osztályok jellemző csapatszellemét azonban igen jól példázza az, ami ezután történt. A három percet késő diák belépésekor rögtön elült a röhögés, én pedig annyit szóltam a későn jövőnek, hogy büntetésből neki kell elénekelnie a Nyisd ki babám az ajtót kezdetű nótát. „Peeersze!” – mondja ő, és néz rám nevetve, azt hiszi viccelek. Arcizmom se rándul. Néz közben az osztályra, feloldozást keresve, de azok arckifejezése szintén meg sem rezzen, síri a csend, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Hiszen, ne feledjük, énekórán vagyunk.

- Menj ki a táblához, oszt’ nyomjad! – mondja valaki a tömegből.
- De én… ezt nem tudom – válaszol a későn jövő, arcáról a mosoly szőrén-szálán eltűnt már.
- Nem baj, majd elkezdem, te meg folytatod – replikázok én hűvös nyugalommal.

Amikor azonban halálsápadtan a táblához állt, és már éppen próbálta levenni a megpendített A-hangot, senki nem bírta tovább: hangos röhögésben tört ki az osztály, és velük együtt én is. Most éreztem meg igazán testközelből, mit érez az, aki a kész átverés főszereplőjévé válik, és újra felidéztem, hogy miért is szeretem az informatikus osztályokat olyanoknak, amilyenek.

Pár héttel ezelőtt a négy éves tiszteletbeli keresztlányom arra kért, rajzoljak lovat neki. Két perc alatt levette, hogy az a kifacsart teveszerű fóka, amire patkó helyett gömbölyű talpú mamuszokat rajzoltam, és aminek seggén villásdugó volt farok helyett, nem feltétlenül esik egybe az ő lovakról alkotott elképzeléseivel, így papírral-ceruzával a kezében elvonult.

Jövő héten szívesen kipróbálnám magam rajztanárként.