Érzem, hogy buddog bennem a betegség. Kapar a torkom, és mintha az orrom is kezdene folyni. Mindent a kedvesemre fogok, mert ő szedte össze valahonnan a kórt, és szétszórta a háztartásban. Én meg valamelyik óvatlan pillanatban magamra ragasztottam valamelyik sarokból, és most aztán teljesen kész vagyok. Délután még semmi bajom - este meg már... áh, beszélni se érdemes róla, hagyjatok meghalni, csendben.
A kreativitásom jelenlegi állapotomban legalább annyi, mint egy felmosófáé. Vagy egy lavóré.
Bejött ez a hülye hűvös, szerencsétlen öregasszonyok meg mammognak, hogy nekik nem is volt idén nyaruk, de hát mit lehet csinálni, az Öreg odafent most ilyen vicces kedvében van, hogy este 10 fok, nappal 18. Szerintem azért az öregasszonyok se bánják annyira, hogy nem pörög a gázóra úgy, mintha stopperórát néznének. Akkor meg az lenne a baj.
Valami mindig baj mindenkinek.
Nekem most például az a bajom, hogy 150 méteres körzetben nincs egy hely, ahonnan regeneráló táblás csokit tudnék lopni. Tőtöttet. A drágámnak meg az a baja, hogy valami a gyógyulása érdekében fogyaszott hagymahéj-teájának bögréjén elhalálozott, és annak aljára kenődött, matrica módjára. Meg is mikrózódott. Az üvegbögre átka, hogy átlátni rajta.
Holnap talán kreatívabb leszek, és elérem a mosódézsa szintjét. Addig azonban megyek, és bedúródok az ágyba, takarók és plédek alá temetem magam. Gyógyulok. Aki még nem építette a közösséget, az kattintson jobb oldalt a pingvinre, és tegye meg a szükséges lépéseket.
2 megjegyzés:
Szegény Tanár úr.
De ugye ma jön a suliba tanítani?
remélem:-)
Persze. Egy kis nátha engem nem tesz tönkre... Majd ha már fel sem bírok kelni, akkor feladom. Addig azonban nem szabadul meg tőlem a tanulóifjúság.
Megjegyzés küldése