Érzelmes önvallomás következik.
Éjszaka van, tíz óra múlt egy perccel, amikor elkezdem ezt a fogalmazványt. Nemhogy mennék aludni. Az van, hogy véget ért egy igencsak kemény hét. Egészen pontosan 29 tanórát tartottam, helyettesítésekkel együtt. Meg volt egy-két óraösszevonásom is - én már nem is számolom...
Világossá tették számomra, hogy tovább kell képeznem magam: mérnöktanári mesterképzés alá vetnek, hogy iskolánk értékes tagja legyek. Nyomozgattam iskolák után, és úgy fest, hogy a Budapesti Műszaki Főiskola nyer. Rossz hír: 4 félév folyamatos tanulás + eközben/ezelőtt középfokú, C típusú nyelvvizsga required. Jó hír: tandíj és útiköltség fizetve. Kivéve a nyelvvizsga. Sebaj, kibírom.
A héten két alkalommal ettem kitüntetett finomat: szerdán tejszínes-sajtos rakott krumplit fogyaszthattam jóravaló emberek házában, csütörtökön pedig, mintegy megkoronázva a napot, vacsorára hívtam meg kedvesem: enyhén csípős, igazán magyaros, lecsós sertésbordát ettünk karikázott sült krumplival. Mindkét étek mennyei volt...
Más említésre méltó nem történt. Evickélek. Közeleg az érettségi. Mindenki stresszel. Én sajnos jobban, mint a diákok. Sebaj, ezt is kibírom. Mindent kibírok. Így este tízkor már minden mindegy.
Húzok aludni. Cső! Álmodjatok képeket!
2 megjegyzés:
Akkor majd komázunk a BMF-en! :)
Na, jóvan. :-)
Megjegyzés küldése