Nekem? Minek kéne mán nekem? Éngemet az is idegesít, ha az onokám zúgassa, mer' az képes naphosszat előtte űnyi. Lesi, de nem csinál a'ssemmit, csak ül. Nemhogy focizna, mint jánykoromba a sok ollyan korú gyerek. Ollyan előtte, mint valami tudat nékűli ember, amit a múttkor mutattak a tévébe, a Sorsokba. Átgyön a cimborája, a Szedlákéknak a legkisebb fija, na arrú is tudni kell, hogy nem a legnormálisabb, mer az annya szülés közbe eccer leesett a lépcsőn. De amikor ezek ketten együtt jáccanak, mer' ők játéknak híjják, hát ott ég a főddel összemegy, tán még maga a sátán se tud úgy üvölteni, mint ahogy ők csinájják. Montam is a fijamnak, állíccsad le űköt. De oszt' csak rálegyint. Egymás ellen jáccanak, Jézus segíjj. De oszt az a legírdekesebb, hogy csak addig tart, amíg előtte űnek, amikor végre felkelnek, mer' esznek, vagy mer' a Szedlákgyerek megy a doktorho (mer az meg' minden kéthétbe jár, oszt' megvizsgájják a fejit, romlott-e a mútkori óta), na akkor haggyák abba, oszt' nincs is nekik mán akkor semmi bajuk.
Fijamnak is van egy gípje, de csak ilyen csepp, bőrtáskányi méretű. Az is ha elgyön, osz' híjják, mán nyomkoggya is, mint a zongorrát, de ollyankor az sincs ott, csak testyibe, lélekbe belemerűl. Egyszóval én nem szeretem, na. Megmondom őszintén, otthon a Mátrát is ollyan nehéz vót megtanúnom, főleg mikor begyött a tévékettő meg az elkéklubb, hogyhát még akkor nekem a férjem álította be a kettesre meg a hármasra, de én ahho nemnyúlok. Csak átnyomom. Ehhe meg oszt' pláne nem nyúnék, nem nekem tanáták mán ezt ki. A mútkor bemonták, pont az elkéklubbon, hogy ettű vírusosak is lehetünk. Aszongya a fijam, nemúgyvanaz, de mán engem nem bolondít el, szedek én annyi gyóccert, nem hijjányzik nekem, lelkem, egyátanán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése