Oldalak

2007. november 6., kedd

Asztalod neked milyen? Lovad van-e?

Neked milyen a desktopod? Néha elámulok, hogy az emberek olyan világos háttérképeket képesek bepakolni operációs rendszerük munkaasztal-háttereként, amitől nekem helyből kifolyna a szemem, persze azt is hozzá kell tenni, hogy vajmi keveset látni a háttérképet, ha az ember dolgozik, és nem csak unalmában az ikonokat jelöli ki, és rakja odébb.

Íme például az én asztalom, amelyből kitűnik a bennem lakozó gyermeki én.

Reája kattintva megcsodálható a teljes méretű (1280×1024) kép.

Ez a háttérkép egyébként nagyon hálás, két témát is eszembe juttat. Az egyik, hogy a poroszkáló paciból rendkívül jó képszerkesztési-rétegkezelési feladatot tudtam gyártani, hétfőn volt belőle dolgozat. Ím:


A másik, ami eszembe jutott, kedvesem megszólalása. Ő valamelyik nap azt találta mondani:

Milyen érdekes, hogy vannak emberek, akik úgy halnak meg, hogy soha életükben nem ültek lovon.

Ezen a kijelentésen azért csodálkoztam el nagyon, merthogy tudtommal ő sem ült lovon eddigi egész életében, sőt, férfiasan bevallva, én sem ültem soha lovon. Meggyőződésem azonban, hogy hátralévő életemben nem lesz ez hátrány, sőt, talán még örülhetek is, hiszen így egy csomó lovasbalesetet úsztam meg: legalább 5-6 al- és felkartörést, eszméletvesztést és hasonlókat. Maradjon minden így, távolról csodálom ezeket a fantasztikus állatokat.

Szóval milyen a desktopod?

3 megjegyzés:

Unknown írta...

Szervusz Zoli bátya!

Nekem nincs lovam, de asztalom az van:)Megmutassam? eléggé érdekes kompozíció.

Amugy kösz a reklámot:)

Thozoo írta...

Szívesen. Asztalod megmutathatod. Arról szólna ez itt! Feltöltöd, linket betolod ide.

Köszönöm, a köz nevében is.

Unknown írta...

Na itt az asztalom http://beeboy1986.tvn.hu/asztalom.png linken meg lehet tekinteni az én asztalomat:)