Oldalak

2007. augusztus 4., szombat

Gizel nénéd fantáziája

Hát most mondd mán meg! Nincs nekem elég bajom, vínsígemre tán meg is hülyülök mán. De mingyán elsorolom hogy vót. Elég ahho annyi, hogy csak hallom, hogy valamelyik figerészik az eresz ajján, mondom, csak kinézek, mer' a mútkor is begyöttek hozzám, de aztat elmontam. Megint leótottam odabe mindent, kilesek, hát akkora fínyesség vót ottan, hogy mondom megvakít mingyán. Sebtibe gyöttem befele, ráfordítottam az ajtóra is, oszt' megint szótam a fijamnak, hogy győjjön átfele. De mán akkor illyen naplemente-színe vót néki, oszt halatt hátrafele a peco eresszin, megállás nékűl. Akkor oszt úgy vótam vele, hogy jóvan, mán a fijamnak szótam, de az mán ebbül semmit nem lát, oszt hirtelen ahogy ezt így végiggondolom olyan nappali fényesség lett a peco megett, mikor odaért, hogy hát mondom, mán csak kimenek, megnézem, nem-e valamelyik a lámpával szórakozik, én meg fizethetem utánnok a villanyt, nyugdíjambul. Na, úgy, ahogy vagyok e, kimenek hátra a sötétbe, maj' felbukok az udvaron, hát uramfija, ilyet én még nem láttam: a peco fala vígig van égetve, az eresz meg csupa lyuk, pedig a fijam azelőtt nem sokkal csináta meg, de mindegymán, végire járok. Ahogy menek hátra, hallom, hogy valami betyárú zúg, ollyasmi hangja vót annak, mint az uram fűrészgépjinek, amikor még élt. Álandójan azt zúgatta, Isten nyugosztajja. Na, odaérek, hát ollyan vót az, mint egy nagy tükörtojás, úgy fortyogott, oszt' eccercsak kezdett füstölni betyárú. De mán akkor kezdett megkötni, mer' megpiszkátam egy bottal, oszt' kopogott. Ekkor ért oszt oda a fijam, azt meg elkapta az ideg, mer' nem tanát a házba, ajtó tárva-nyitva, én meg, a marhája, kijátozok neki hátúrúl, hogy ehun vagyok e, ide gyere. Rohant az, fel is bukott kéccer, hallottam, oszt mongya nekem anyuka, mit csinál itt fékettőkor? Mondom néki, hogy mitláttam, meg hogy itt van előttem, kopog, mint a hétszencség, nézzedmeg. Oszt ahogy odaütök a bottal hát csak a füvet paskolom. Néz rám a fijam ott a peco megett, aszongya ámodott csak anyuka, mennyünk be mostmán. Oszt tolna befele a házba, e. Mondom neki, hogy várjácsak, nézzed meg az eresz ajját, hogy millyen lett, hát asziszed vót ott valami? Asziszed? Semmi. Én nem tudom, hogy mivót itten, de hogy nem ámottam, annyi mán bizonyos. Megréműttem megint. Vagy csak hülyülök elfele, mint a szomszéd Pirók; az meg mindég teheneket lát a kertyibe teliholdkor, oszt nekem bizonygassa, hogy ott vannak. Én el nem mondom neki, hogy mit láttam, az szentigaz.

3 megjegyzés:

Norbie írta...

Már régebben is volt szó Gizel nénédről, de mostmár csak megkérdem, ha eddig nem tettem volna, hogy: Ki ez a Gizel néni? Nagyon kiváncsi vagyok:)

Thozoo írta...

Gizel nénje mindenkinek van. Egy öregasszony, akinek be nem áll a szája, mindig van valami mondanivalója. Gizel nénéd történeteiben foglalom össze azokat a nyelvi fordulatokat, amiket öregektől hallottam. Ebben pl. a "peco", "Pirók", szavak jellemzőek, na meg az, hogy "fizethetem utánnok a villanyt, nyugdíjambul". Tipikus.

Remélem, segítettem megvilágíttni a problémát, lelkem! :-)

Norbie írta...

Meg persze a jogdíjat is! :D