Oldalak

2007. augusztus 26., vasárnap

DVD-szabvány

A szabvány elismert szervezet által alkotott vagy jóváhagyott, közmegegyezéssel elfogadott olyan műszaki (technikai) dokumentum, amely tevékenységre vagy azok eredményére vonatkozik, és olyan általános és ismételten alkalmazható szabályokat, útmutatókat vagy jellemzőket tartalmaz, amelyek alkalmazásával a rendező hatás az adott feltételek között a legkedvezőbb.

(Via Wikipedia)

Azért kerestem rá egészen pontosan a definícióra, mert a Szlovákiában készült, utólag összevágott, hosszas munkával DVD-be alakított anyagot három DVD-lejátszó háromféleképpen játszotta le. Ez meglehetősen furcsa érzeteket keltett bennem, hiszen a DVD-formátumot - elvileg - minden lejátszónak ugyanúgy kellene megjelenítenie. Talán szót sem érdemel az az ötezer forintos DVD-lejátszó, melynek képe és hangja olyan szinten volt ratyi, hogy azt elmondani nem lehet. (Bátran állíthatom, hogy egy ronggyá nyúzott VHS magnó jobb képet produkált volna, mint az. Borsózott a hátam.) Aztán egy DivX-es Grundig a bonyolultabb képváltásoknál, illetve bitráta-változásoknál akadt meg minduntalan, kis idő kellett, mire a kép és hang újra szinkronba került. Én még szerencsésnek is mondhatom magam, hogy saját asztali DVD-m ugyanúgy volt képes lejátszani a lemezt, mint ahogyan azt a vágószoftveren belül megálmodtam. Ellenkező esetben ugyanis rituálisan áldoztam volna föl, mint ezek a nagyon gazdag amerikai pernahajderek a következő, egyébként rendkívül értelmetlen videón.

Nincsenek megjegyzések: