Tschipa

Doktorbácsi már régen megmondta, hogy be van gyulladva a szemem, de ami a minap történt, az mégiscsak meglepett.

Az egész úgy kezdődött, hogy az egészséges állapotomból egy huszárvágással odáig jutottam, hogy elkezdett viszketni felváltva a bal- és jobb szemem. Nem kicsit, jobbat mondok: nagyon. Soha semmi bajom nem volt a szememmel, ezt hozzá kell tegyem. Éppen örültem, hogy micsoda örömöm lesz (bal szem), amikor hirtelen a mélabú került kilátásba (jobb szem), és napokig ez is maradt. Hétvégén már olyan szinten kész voltam, hogy az édesanyám által vázolt igen kreatív megoldásokat (kamillás tea, könnypótló szemcsepp) is hajlandó lettem volna alkalmazni, pedig a szemcseppet ki nem állhatom. Méginkább elfogott a jeges rémület vasárnap reggelre, amikoris az ominózus jobb oldali szememet nem tudtam kinyitni: összeragadt, majdhogynem végérvényesen. Nem akarnék sorokat írni arról, hogy milyen módszerekkel bírtam rá mégis, hogy nyíljék, és azt sem ecsetelném, hogyan nézett ki, amikor kinyílt, de tény, hogy a jobb szemem jóval kisebb volt, mint a bal.

- Csipás volt reggel? - kérdezte tőlem a doki, amikor hétfőn bejutottam hozzá, és megnézte a szemem.
- Az - válaszoltam én.
- Brulamycin szemcsepp - ítélkezett, miközben kezet mosott.

Így hát, már második napja, napi hat alkalommal viselem el, ahogyan a szemembe csöppen az az apró, kissé maró folyadék, és gyilkolja a csipabacilusokat.

Van a csipának latin neve?