Gyerekkorom zenéi

Lássuk, hogy honnan is indultunk.

Úgy kezdődött, hogy már egészen kicsi koromban rákaptam a zenehallgatásra, és nem is kellett sokat várnom, mire megkaptam az első magnómat. Meghatározhatatlan típusú, lengyel gyártmányú kis szürke magnó volt, amihez egy kiberhelt régi rádióba csavarozott három hangszóró társult, fokozva a zene hangerejét - már amennyit persze a kis készülék le bírt adni.


Érdemes egy pillantást vetni magára a technológiára is, amiből sajnos csak töredék kép áll rendelkezésre... :-(

A magnó és az "erősítő" :-)

Hamarosan eljárt az idő a magnó-rádió kombó fölött, és szüleim a család számára egy akkor hatalmas eszmei értékkel bíró "hifitornyot" vásároltak. Rádió, bakelitlemezjátszó és kétkazettás magnó tartozott a szettbe, és az egész egy ormótlan nagy dobozban foglalt helyet.

A hifi, mint virágtartó. Én figyelem a ritmust.

Tavaly megtaláltam a kiselejtezett készüléket: nem állt már a helyzet magaslatán... Szomorú volt így látni, főleg, hogy zenei műveltségemet illetően nagyon sok mindent köszönhetek neki.


Gyerek- és fiatalkorom lenyomataként számos magnókazettát őrzök: tulajdonképpen az mp3 formátum megjelenéséig és tömeges elterjedéséig ez volt az egyetlen formátum, amire rögzíteni tudtam a zenét. Aztán a digitális zene persze megölte az analógot, ahogy az várható volt, és ma már csak mp3/APE/AC3/CD/DVD formátumban hallgatok zenét, semmi szalag, semmi mikrobarázda. Így aztán nagy nosztalgiával gondolok vissza azokra a szalagokra, amik valamikor a világot jelentették. Órákat voltam képes úgy "magnózni", hogy fel sem keltem előle, csak figyeltem, ahogy csévéli a szalagot egyik kerékről a másikra... Régi szép idők.

A legelső kazettáim egyike. Polimer LH Super 60 és 90. Még a kis szürke magnó-rádióval használtam, olyan 1985-86 környékén...

Később a rokonok eszméltek rá, hogy mennyire rabja is lettem a zenének. Kiselejtezett kazettákat kaptam, amire szabadon rögzíthettem bármit. TDK-SA60: első "komolyabb" kazettáim egyike.

Sony HF-120. Két ilyen kazettám volt. Meg tudtam őrülni annak idején azokért a kazettákért, amik ehhez hasonlóan "átlátszóak" voltak, a haverok félistenként tiszteltek egy ilyen miatt.

BASF-korszak: egy időben ('90-es évek eleje) a falu egyetlen műszaki boltjában csak és kizárólag a BASF Ferro Extra I 60 és 90 perces változatait lehetett kapni. Rengeteg műsort rögzítettem ilyen kazettákra, és szerettem is nagyon.

Szolnokról, a legközelebbi nagyvárosból (hát igen, akkoriban még máshogyan láttam a világot) SKC kazettákat kaptam. Ezek a kazik viszont rettentő rossz minőségűek voltak, az összes úgy végezte, hogy a magnó begyűrte vagy eltépte a szalagot... Talán egy van még meg belőle: Jam&Spoon Tripomatic Fairytales c. albuma van rajta. :-)

Nem sok Maxell kazettám volt, és nem is nagyon rajongtam értük, egészen addig, amíg ajándékba nem kaptam életem első MAXELL XL-II-S kaziját. Rendkívül jó minősége volt, minimális zajjal:

Ezt követően jött a TDK-korszak, ami tulajdonképpen a mai napig meghatározó számomra, már ami az írható DVD-vásárlásokat illeti.

Kollégista koromban legalább 100 ilyen kazettát vásároltam, a zsebpénzem nagy részét erre költöttem. (MP3 lejátszó helyett akkoriban walkman volt a menő, mindenki azzal nyomult...)

Ez pedig a MAXELL XL-II-S méltó utódja. Imádtam: TDK SA90.

Ennak a korszaknak is megvolt a varázsa. Néha, nosztalgiából, bele-belehallgatok egy kazettába, de az idő már erősen nyomokat hagyott szinte mindegyiken, meg aztán magnót is egyre kevesebb helyen találni... Ami fontos, azt mind digitalizáltam, CD-n pihen. Lehet, hogy a mai fiataloknak már legalább annyira távoli ez a technológia, mint nekünk az orsós magnó. Pedig van, aki a mai napig arra esküszik.

• Még több nosztalgia itt: http://www.tapedeck.org/